A sombereki Bényi Dávid nyerte kategóriájában az országos német nemzetiségi szavalóversenyt

2018. május 21. hétfő 10:55

A sombereki Bényi Dávid nyerte kategóriájában az országos német nemzetiségi szavalóversenyt

- A történetet „Omitól" tanultam, napi háromszor-négyszer is elgyakoroltuk - emlékezett vissza a verseny után Bényi Dávid a kategóriaelsőséggel jutalmazott produkció mögötti munkára. - Nagyon örültem, hogy továbbjutottam, nagyon szeretek szerepelni, jó érzés, ha megtapsolnak. Reméltem, hogy első leszek. 

 

Mintegy kétszáz résztvevővel zajlott május 18-án a 14. országos német nemzetiségi szavalóverseny döntője. A budapesti Német Nemzetiségi Gimnáziumban tartott vetélkedőre a regionális előválogatókról továbbjutott általános és középiskolás diákok kaptak meghívást, akik irodalmi nyelven vagy nyelvjárásban adtak elő verseket, prózarészleteket.

Az országos verseny célja mindenekelőtt az volt, hogy fejlődjön a gyermekek és fiatalok nyelvismerete és előadói készsége, de közben a résztvevők élvezetes előadásokon és inspiráló beszélgetéseken is ott lehettek.

- A verseny résztvevői nemcsak a tehetségükről tesznek ma tanúbizonyságot, hanem arról az érzelmi kötelékről is, amely őket az elődeikhez és a népcsoportunk kultúrájához köti, valamint mindazokról az értékekről, amelyeket otthonról kaptak útravalóul - így köszöntötte Tápai Ildikó, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium igazgatója a 14. országos német nemzetiségi szavalóverseny döntőjének vendégeit. Csaknem kétszáz általános és középiskolás gyermek és fiatal jutott az országos döntőbe, amelyet ezúttal is a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott fővárosi középiskolában rendeztek meg.

Heinek Ottó, az országos német önkormányzat elnöke köszöntőjében örömét fejezte ki a résztvevők magas létszáma miatt, majd megköszönte a tanulók, tanáraik, szüleik és a szervezők munkáját. - Egy német gyermekdalból vett idézettel kívánok mindenkinek sok sikert; a refrén szerint „ma mindenki nyertes, még akkor is, ha csak egyvalaki győzhet".

Tizenkét évfolyam tanulói versek és elbeszélések elszavalásával mérték össze nyelvtudásukat és előadói készségüket, mégpedig négy nyelvjárási és hat német irodalmi nyelvi kategóriában. A kül- és belföldi pedagógusokból, oktatási szakemberekből, újságírókból és egyéb szakértőkből álló zsűri valamennyi bizottsága a szép kiejtést és a pontos hangsúlyozást, az előadás gördülékenységét és a helyes szövegválasztást figyelembe véve értékelte a produkciókat. Szinte valamennyi versenyző igényesen kiválasztott irodalmi művekkel, gondosan felkészülve, magabiztosan és ügyesen szállt versenybe - hangzott az ítészek egyöntetű véleménye. Egyikük hangsúlyozta: örömteli, hogy a tapasztalat korántsem azt mutatja, hogy a versenyzők csak betanulták a német nyelvű szövegeiket, hanem megértették, így át is tudtak adni azokat a közönségnek.

Az első osztályos Bényi Dávid Somberekről érkezett. A faluja nyelvjárásában előadott történetének lényege az volt, hogy két testvér az idős, nagyot halló nagymama jelenlétében arról elmélkedik, mit is kívánjanak a Jézuskától. Először a kisfiú sorolja: ő biciklit és ostort szeretne; mire a kislány hangosan folytatja: ő pacskert és mézeskalácsot kér. A kisfiú rászól: „Miért kiabálsz, hisz a Jézuska nem süket!", mire a leleményes kislány felel neki: „A Jézuska ugyan nem, de a mami igen!".

- A történetet „Omitól" tanultam, napi háromszor-négyszer is elgyakoroltuk - emlékszik vissza Dávid a kategóriaelsőséggel jutalmazott produkció mögötti munkára. - Nagyon örültem, hogy továbbjutottam, nagyon szeretek szerepelni, jó érzés, ha megtapsolnak. Reméltem, hogy első leszek. 

- Én már nem beszélem úgy a nyelvjárást, hogy fel tudjam készíteni a gyermekemet, ezért hívtuk segítségül a nagymamát - veszi át a szót a fiú édesanyja, CsobothElíz. - Egy nyelvjárási történeteket tartalmazó gyűjteményben találtuk ezt az anekdotát, amelyet az édesanyám a saját gyermekkori élményeivel egészítette ki, és amely azt a régi világot idézi, amikor a gyerekek még jóval több időt töltöttek a nagymamánál, sok hasznos dolgot tanulva tőle. Dávid szerencsés, mert sokat lehet a nagyszüleivel. Ha ez nem így lenne, a nyelvjárást sem beszélné.

A versenyeredményeket ünnepélyes díjátadó keretében hirdették ki. A kategóriánkénti első három helyezettek értékes könyvjutalomban részesültek, a legügyesebbek pedig ezúttal is egy baden-württembergi körutazásra kaptak meghívást.

Forrás: Magyarországi Németek Országos Önkormányzata