Adományokat gyűjtenek a kölkedi toronyóra cseréjéhez
2018. július 27. péntek 09:53

Az önkormányzat 800 ezer forinttal járult hozzá a kölkedi református templom négy toronyórájának cseréjéhez, ami azonban több mint kétmillió forintba kerül.
Az órák cseréjéhez pályázat révén nem sikerült forrást szereznie a Mohács-Kölked Református Társegyházközségnek, így a hiányzó pénzt önerőből és támogatásokból szeretnék előteremteni.
A társegyházközség a köszönettel vett eddigi befizetések mellett továbbra is várja a falu lakosságának támogatását is, az adományok befizethetők átutalással az 50400072-11000437 számú számlára.
A templom építését egyébként vélhetően 1818-ban fejezték be. Az építkezés során, 1812-ben villám csapott az épülő toronyba, és a templom leégett. A helyreállítás közben azonban újabb villámcsapás érte a tornyot, ami közrejátszott abban, hogy újabb évek teltek el a megnyitásáig.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- A Széchenyi diákja, Madarász Csaba...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Anyakönyvi hírek: Isten hozott...
- Első tiszti kinevezést kapott a...
- Dunafalván fogtak migránsokat...
- Kommandósok csaptak le egy komlói...
- Megnyugodhatnak a kismamák:...
- Maszkot öltött apraja-nagyja -...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

