Megkapta az energiahivatal létesítési engedélyét a Paks II. atomerőmű
Kiadta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a Paks II. atomerőműre vonatkozó létesítési engedélyt - tájékoztatta a hivatal pénteken az MTI-t. A közleményben felidézték, hogy a Paks II. Atomerőmű Zrt. 2020 októberében létesítési engedély iránti kérelmet nyújtott be a MEKH-hez. A hivatal a hatályos jogszabályok alapján megvizsgálta a kérelmében foglaltakat, és megállapította, hogy a cég jogosult a 2×1262 (2524) megawatt névleges teljesítőképességű atomerőmű létesítésére - közölték. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű...
Lecsukatta a bíróság a késes pécsi rablót
Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy Pécsen hajléktalanként élő fiatal férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének alapos gyanúja miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított november 15-én, a délutáni órákban Pécsett a nyílt utcán haladt a volt barátnőjével, amikor elővett egy kést és megfenyegette a lányt, hogy adja át a táskáját, különben leszúrja őt. A sértett a fenyegetésétől megijedt és a táskáját a gyanúsítottnak átadta, aki azzal elfutott.A sértett táskájában tartotta a személyazonosító okmányait, 8.500...
Nem találtak fertőzöttet a pécsi idősek otthonában
Befejeződött a koronavírus-tesztelés Pécs Megyei Jogú Város Integrált Szociális Intézményének (ISZI) Zipernowsky utcai Idősek Otthonában. Összesen 40 PCR-tesztet végeztek el, ennek eredménye pénteken kora délután érkezett meg. Az intézmény valamennyi gondozottja és összes munkatársa negatív teszteredményt produkált, közölte az önkormányzat. Mint ismert, kedden délután derült ki, hogy az intézmény egyik, vasárnap óta kórházban lévő lakójának pozitív lett a koronavírus tesztje. Pécs önkormányzata és az ISZI vezetése ezért a Kormányhivatal közbenjárásával...
Hoppál Péter azt kéri,...
Levéllel fordult a szaktárca államtitkárához Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő, amelyben azt kéri, induljanak...
Még mindig pocsék a levegő,...
Több településen még kifogásolt a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt, de mindenütt javulás várható. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett...Létrát, szerszámokat,...
A rendőrök lopás miatt indítottak eljárást egy 22 éves szigetvári férfi ellen. A szigetvári nyomozók...
Ismét több mint négyezer új...
4440 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Csak előzetes telefonos...
Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere tájékoztatást tett közzé az ügyeleti ellátásról: a jelenlegi rendkívüli helyzetben csak...
Videóban üzent az új pécsi...
Felföldi László a Pécsi Egyházmegye 85-ik megyéspüspöke videóüzenetben köszönti az egyházmegye papjait és híveit. ...
Indul az országos, rendszeres tesztelés, a szociális intézményekben kezdik, utána az iskolákban
Pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres koronavírus-tesztelés, elsőként a szociális intézményekben - jelentette be csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely emlékeztetett: a kormány a múlt heti ülésén döntött arról, hogy az egészségügyi, szociális és nevelési intézményekben dolgozók számára koronavírus-tesztelést rendel el az operatív törzs által meghatározott rendben és ütemezéssel. A tesztelésen való részvétel önkéntes, arra senkit nem lehet kötelezni - fűzte hozzá. A miniszter közölte: a tesztelés jövő...
Továbbra is sok helyütt pocsék a levegő
Északkeleten kissé javult, több helyen - köztük Budapesten - viszont romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közölt térképe alapján jelenleg sehol sem számít egészségtelennek a levegő, ugyanakkor tizenkét településen kifogásolt a levegőminőség; ezek: Budapest, Tököl, Szolnok, Pécs, Ajka, Várpalota, Salgótarján, Putnok, Kazincbarcika, Sajószentpéter, Miskolc és Nyíregyháza. A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel azt közölte: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a...
Nem lassul a járvány, rengeteg az új fertőzött
4512 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 161 461 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Baranyában 109 új fertőzöttet azonosítottak. Elhunyt 92 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3472 főre emelkedett, 36 345-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 121 644 fő. Az aktív fertőzöttek 23%-a, az elhunytak 26 %-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7 532 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen.Baranyában 109 új fertőzöttet azonosítottak, így a számuk...
Villányi vörös és pécsi...
A Pécsi Tudományegyetemen hagyomány, hogy a tanév elején kihirdetik, mely borok viselhetik egy éven át a PTE Bora kitüntető...
Minden ellenőrzött baranyai...
Az adótraffipaxban is megjelent tájékoztatás szerint október utolsó hétvégéjén kiemelten ellenőrizték a virágárusokat a NAV...
Összeütközött két autó a...
Két személygépkocsi ütközött Pécsen a 6-os számú főút és az Ybl Miklós utca kereszteződésében kedden reggel. A...
Kamionnal ütközött egy...
Kamion ütközött személyautóval a 6-os főút szigetvári szakaszán, a József Attila utcánál szerdán délután. A város...
Halálos tűz Bárban:...
Amint arról beszámoltunk, augusztusban többször is riasztották a tűzoltókat a bári kastélyhoz, ahol újra és újra felcsaptak a...
Lecsuktak egy nevelőapát,...
A Pécsi Járásbíróság szerdán elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése...
Lenyúlta a pénzt a kasszából három komlói fiatal
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre egy pécsi áruházból kedden arról, hogy 13 óra körül három fiatal odament az áruház folyosóján lévő pavilonjához, majd elterelték a figyelmét és eltulajdonították a kasszából a pénzt. A rendőrök biztonsági kamera felvételei alapján azonosították, majd két órán belül elfogták a három feltételezett elkövetőt. Az egyenruhások a 22 éves komlói férfit, valamint társait - egy 18 és egy 21 éves komlói nőt - előállították a rendőrkapitányságra.A fiatalok ruházatának átvizsgálása során pénzt, a két nőnél pedig kábítószergyanús növényi...
Több félszáz házba tört be egy banda, Baranyában is jártak
Országszerte több mint ötven házba tört be két társával egy dombóvári férfi, az ügyben lopás és bűnpártolás miatt hét ember ellen emeltek vádat - közölte a Tolna Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel. A tényállás szerint a 2019-ben tízéves fegyházbüntetéséből kiszabaduló 52 éves férfi korábbi bűntársával és lányának élettársával együtt követte el a bűncselekményeket tavaly február és július között - írták.A három ember ötvenkét házba tört be Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyében. Az épületekbe éjszaka a spájz, a mellékhelyiség, a fürdő, a...
Gyertya miatt égett ki egy lakás Komlón
Komlón, a Kazinczy Ferenc utcában kedden este , egy második emeleti társasházi lakásban a lakó gyertyával világított, amit a fotelban helyezett el. Egy idő után arra lett figyelmes, hogy kigyulladt a fotel és a tűz terjed tovább a szobában. A komlói hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre és egy sugárral a tüzet eloltották. A lakásban egy személy tartózkodott, aki ki tudott menekülni. A beavatkozás során még hat lakót kellett kikísérni a lépcsőházból. Füst csak az érintett emeleten és a fölötte lévő tároló részen volt, az alsó szintekre nem terjedt át....
A rovat további témái
- Döntött a pápa, Felföldi Lászlót nevezte ki pécsi megyéspüspökké
- Betonhídnak ütközött, meghalt az utasa
- Na még ez is: megint pocsék a levegő
- Ismét több mint négyezer új fertőzöttet azonosítottak
- Elfogták a rendőrök a pécsi késes rablót
- Megkéselte a feleségét egy mohácsi férfi, háromszor is mellkason szúrta
« Előző
8127 | 8154 | 8181 | 8208 | 8235 | 8262 | 8289 | 8316 | 8343 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a Dunán Mohácsnál...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Megváltozik a Mohácsi Kórház...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Több baranyai településen is...

