Megkéselte a feleségét egy mohácsi férfi, háromszor is mellkason szúrta
2020. november 17. kedd 16:02

A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi múlt szombaton este 20 és 21 óra közötti időben, a lakóhelyéül szolgáló családi házban, előzetes szóváltást követően, ittas állapotban a feleségét azzal fenyegette meg, hogy megöli, a házat felgyújtja, majd egy 12 cm pengehosszúságú késsel a nőt a mellkastájékán, a szív körül többször megszúrta.
A sértett a támadás során védekezett, a negyedik szúrásnál el tudta kapni a kés pengéjét, amely ekkor eltört.
A sértett ezt követően kiszaladt a házból.
A rendelkezésre álló adatok szerint a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya miatt alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a bizonyítási eljárást az eljárásban résztvevő egyéb személyek megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetné, illetve a megkísérelt bűncselekményt véghez vinné.
A bíróság határozatát az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vették, így az végleges.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ködös éj után napsütésre is...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Átlépte az egymilliót a visszaküldött...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Három település tűzoltói oltottak egy...
- A tűz martaléka lett egy családi ház...

