Templomból lopott el egy szatyrot egy pécsi nő
A pécsi rendőrök egy 51 éves helyi nő ellen indítottak büntetőeljárást. Egy nő jelent meg szombaton délelőtt a rendőrségen azzal, hogy talált egy szatyrot, benne mobiltelefonnal és bankkártyával Pécsett, a Zsolnay-szobornál. A rendőrök megállapították, hogy az 51 éves pécsi nő a szatyrot - amelyben akkor még készpénz is volt - nem találta, hanem azt az egyik kertvárosi templomból tulajdonította el. A gyanú szerint a nő előző nap 20 óra körül a misét követően vitte el a székre akasztott szatyrot, a benne lévő értékekkel együtt....
Gyűjtés indult a baranyai jégvihar károsultjainak - Több száz család várja a segítséget
Gyűjtést indít a református egyház a pénteki jégvihar baranyai károsultjainak, a rászoruló családoknak és a kárt szenvedett református közösségeknek - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának Elnöksége szombaton az MTI-vel. A Balog Zoltán püspök, a zsinat lelkészi elnöke és Molnár János, a zsinatnak világi elnöke által aláírt közleményben emlékeztettek arra, hogy pusztító jégvihar csapott le több Baranya megyei településre péntek délután; több száz lakóház, valamint templomok, parókiák is súlyosan megsérültek, továbbá számos családnak veszélybe...
Rézcsapokat lopott egy komlói férfi
A komlói rendőrök egy 49 éves férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével. Egy komlói nő tett feljelentést pénteken este a rendőrségen azért, mert a zártkerti ingatlanának udvarából a nap folyamán elloptak több csaptelepet. A rendőrök az elvégzett adatgyűjtést követően elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt. A gyanú szerint a 49 éves férfi dél körül bemászott a sértett hétvégi házának udvarára, majd onnan eltulajdonította a felújítási munkálatok során leszerelt rézcsapokat. A férfit gyanúsítotti kihallgatásakor a bűncselekmény...
Tűz ütött ki egy pécsi...
Tűz ütött volt egy társasház földszinti lakásában, a Gosztonyi Gyula utcában. A tűzoltók a lakásba behatolva kihoztak egy...
Több mint háromszáz házat...
A pénteki vihar miatt eddig 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára. A legtöbb beavatkozásra a Baranya,...
Élelem, víz nélkül hagyta...
A mohácsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki tizenkét kutyát hagyott magára Dunaszekcsőn. ...
Pécsi virológus: az...
Senkinek ne legyenek hiú ábrándjai arról, hogy leküzdöttük a koronavírus-járványt, az oltatlanok száma ugyanis elég magas...
Baranyában épületek is...
Tovább emelkedett a katasztrófavédelem riasztásainak száma péntek este. Számos helyen jelenleg is dolgoznak a pénteki...
Baranya egyes részeire...
Az előrejelzéseknek megfelelően pénteken késő délután érkezett meg a hidegfront Baranyába. A Viharvonal Viharvadász Csapat...
Négy autó ütközött Pécsett, az Üszögi úton
Az utat fél szélességében, Üszög irányába lezárták, komoly dugó alakult ki. Négy, egymás után haladó autó ütközött össze Pécsett az Üszögi úton, pénteken délután. Sérülésről egyelőre nem érkezett hír, az utat félpályán lezárták a műszaki mentés és a helyszínelés idejére.
Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírusnak, és 44 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. Baranyában három új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 808 437-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 004, a gyógyultaké 741 083-ra emelkedett.Az aktív fertőzöttek száma 37 350. Kórházban 87 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.Hatósági házi karanténban 1629-en vannak, a mintavételek száma 6 192 388-ra...
Túl játékos volt, felakasztotta a kutyáját egy baranyai férfi
A Siklósi Járásbíróság csütörtökön megtartott nyilvános előkészítő ülésen kihirdetett ítéletével állatkínzás miatt 40 nap elzárásra ítélt egy férfit. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2020. január 6. napján a reggeli órákban felkereste egy baranyai településen élő ismerősét, akitől a vádlott ekkor egy keverék fajtájú, egy éves korú, nőstény ivarú kutyát kapott ajándékba. A vádlott szándéka az volt, hogy a kutyát terelőkutyaként fogja használni.A vádlott a délelőtti órákban gyalogosan hazafelé indult lakóhelyére, az ajándékba...
Viharokkal ér véget a...
Nyugat felől érkezik pénteken a hidegfront, amelynek hatására mérséklődik a hőség: vasárnap legfeljebb 32 Celsius-fokig...
Óriási károkat okoztak...
Az utolsó júniusi hétvége után majdnem 600, összesen 1 milliárd forint értékű kárbejelentést fogadott a Groupama - közölte a...
A hőség miatt a...
A hőség miatt több vasútvonalon sebességkorlátozást vezettek be - tájékoztatott a Mávinform csütörtökön a...
Gyerekekkel horgásztak a...
Óvodások ismerkedtek a közlekedési szabályokkal Nagypallon. A Nagypalli Német Nemzetiségi Óvoda felkérésére a...
A szigeti strand...
Ugyan nem hivatalosan kijelölt fürdőhely Mohács szigeti partszakasza a Dunának, ám ettől függetlenül nyaranta, ha a folyó...
Egyetlen új fertőzöttet sem...
Országszerte 55 új fertőzöttet igazoltak, s elhunyt 5 beteg. 72 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük...
Már harmadfokú figyelmeztetés van érvényben Baranyában
A tartós hőség veszélye miatt az ország nagy részére harmadfokú figyelmeztetést adott ki csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Veszélyjelzésükben azt írták: tovább erősödik a nappali felmelegedés, a középhőmérséklet csütörtökön már az ország nagyobb részén 29 Celsius-fok felett alakul. Emiatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Veszprém megyére harmadfokú, a többi megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.Felhívták a figyelmet arra is, hogy csütörtökön a...
Keresztény szertartás keretében adják meg a végtisztességet a mohácsi csata mártírjainak
A csata ötszázadik évfordulójára felújítják a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyet, keresztény szertartás keretében adják meg a vésztisztességet a megalázó módon eltemetett mártíroknak, s egy újonnan emelt múzeumban mutatják be a látogatóknak a magyarság és Európa egyik sorsfordító eseményét, jelentette be tegnap Hargitai János országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. A Fekete Síkon már kora délelőtt is óriási volt szerdán a hőség, amit csak tetézett az a nagy méretű sátor, amelyben egy tömegsír feltárásán dolgoztak ott jártunkkor is a régészek. A...
Tízen sérültek meg egy hét alatt Baranya útjain
Baranya megye közútjain június 28-a és július 4-e között tízen sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 44 közlekedési baleset történ, amelyek három esetben súlyos, négy esetben pedig könnyű sérüléssel végződtek.Az elmúlt héten a gyorshajtásnak és a szabálytalan kanyarodásnak volt a legfőbb szerepe a balesetek bekövetkezésében, de történt baleset elsőbbségadás elmulasztása és a követési távolság be nem tartása miatt is.Három súlyos sérüléssel járó baleset történt amiatt, hogy rosszul választották meg a járművezetők a haladási sebességüket. Egyik...
A rovat további témái
- Büntetőfékezés miatt ítéltek el Mohácson egy férfit - Autóbusz előzte meg, nem tudta lenyelni
- Oltás nélkül juttatott három nő védettségi igazolványhoz többeket
- Világsiker: villányi vörösbor érdemelt ki óriási nemzetközi elismerést
- Közlekedést segítő tükröt vágott haza egy baranyai fiatal
- Helyére került a járványban elhunytaknak emléket állító mohácsi útikereszt
- Másodfokú figyelmeztetést adtak ki Baranyára a hőség miatt
« Előző
6669 | 6696 | 6723 | 6750 | 6777 | 6804 | 6831 | 6858 | 6885 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

