Tárcát talált egy pécsi férfi a boltban, jól el is tette
A pécsi rendőrök egy 65 éves helyi férfit gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével. Egy férfi tett feljelentést szerdán a rendőségen azért, mert két nappal korábban az egyik pécsi boltban eltűnt a pénztárcája. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd még aznap elfogták, és előállították a feltételezett elkövetőt, egy 65 éves helyi férfit. A megalapozott gyanú szerint a férfi megtalálta, majd magával vitte a sértett elejtett pénztárcáját, a benne lévő készpénzzel, valamint bevásárlókártyákkal együtt. Gyanúsítotti kihallgatásán a tettét...
Dömök Richárd rendőr hadnagy élesztett újra egy idős férfit Pécsett az utcán
Egy szolgálaton kívüli rendőr segítségével sikerült újraéleszteni azt a pécsi férfit, aki az utcán lett rosszul. A megyei rendőrfőkapitány elismerést adott át neki. Dömök Richárd rendőr hadnagy, a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának előadója 2021. június 18-án 13 óra 55 perckor, szolgálatból hazafelé tartva arra lett figyelmes, hogy a pécsi Légszeszgyár utca és a Dohány utca kereszteződésében a járdán fekszik egy idősebb férfi, akit egy járókelő szólítgat, de a fekvő ember nem ad életjelet. Ekkor a hadnagy szólt a járókelőnek, hogy hívjon...
Kígyó miatt szakadt le egy magasfeszültségű vezeték Abaligeten
Leszakadt egy magasfeszültségű vezeték, ami meggyújtotta az avart kedden délelőtt Abaliget-Külteleken. A sásdi hivatásos tűzoltók a biztonsági védőtávolságokat betartva, egy gyors beavatkozó sugárral a tűz tovább terjedését akadályozták. Miután az áramszolgáltató leválasztotta a vezetéket, az egység eloltotta a tüzet. A tűz nem veszélyeztetett semmit, további kár, sérülés nem keletkezett. Információink szerint, egy kígyó okozta a problémát, ami felkerült a felsővezetékhez, zárlatot, túlterhelést okozott és ennek következtében szakadt le a vezeték.
Macskát is mentettek a...
A Baranya Speciális Mentők Egyesület tagjai az elmúlt időszakban több területen is megmutatták rátermettségüket. Orfűn egy...
Rendszámot rajzolt a...
A mohácsi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Egyedi azonosító jellel visszaélés...
Így állunk ma: megérkeztek...
Meghalt 8 beteg, és újabb 91 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán....
Segítég a szomszédoknak:...
Magyarország felajánlja a szomszédos országoknak, hogy júliustól a hazánkkal közös határok mentén élők is felvehetik a...
Hamarosan az összes...
Július 1-re minden magyarországi fürdő megnyithat - mondta a Fürdőszövetség alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Kovacsics Imre közölte, a kormánytól kapott 50 százalékos...Gazdag programkínálattal...
A járványhelyzet miatti kényszerű leállás után végre újraindult a kulturális élet is. A Mohácsi Kossuth Teátrum az elmúlt...
Kisnyárádi tűzhöz vonultak a mohácsi tűzoltók
Egy pince épületben keletkezett tűz hétfőn este Kisnyárádon. A mohácsi és véméndi hivatásos tűzoltók vonultak a helyszínre, ekkor az ingatlan már teljes terjedelemben égett, a tetőszerkezet pedig beomlott. A tűz átterjedt a szomszédos két pincére is és az épület mögötti rézsűre. A szomszédos épületek tetőszerkezete kapott lángra, azonban a tűzoltók még időben megfékezték a tüzet, így nem terjedt tovább egyik ingatlanon sem. Az ingatlan mögötti rézsűn száz négyzetméteren égett a növényzet, amit az egységek körülhatároltak és eloltottak. A kigyullad épület a tűz során...
Két balesetet is ittas sofőr okozott Baranya megyében az elmúlt héten
Baranya megye útjain az elmúlt héten 12-en sérültek meg közúti közlekedési balesetben. Összesen 50 közlekedési baleset történt, amelyből 11 személyi sérüléssel járt. A személyi sérüléses balesetek két esetben súlyos, kilenc esetben pedig könnyű sérüléssel végződtek. Az elmúlt héten a gyorshajtásnak, a követési távolság be nem tartásának, az elsőbbségadás elmulasztásának és a szabálytalan kanyarodásnak volt a legfőbb szerepe a balesetek bekövetkezésében. Két balesetnél felmerült az ittasság gyanúja. Idén összesen 19 balesetet okozott ittas személy.
Mutatjuk, hányan fertőződtek meg egy nap alatt a megyében
Meghalt 4 beteg, és újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden. Baranyában három új fertőzöttet azonosítottak. A kormányzati portálon azt írták: 807 684-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 29 963-ra, a gyógyultaké 735 937-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 41 784. Kórházban 281 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 3866-an vannak, a mintavételek száma 6 062 806-ra nőtt.Baranyában három új fertőzöttet...
Majd' ötmilliárdnyi áfát...
Pécsi Járásbíróság hétfőn délután elrendelte négy férfi letartóztatását egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó,...
Mohácson bóklászó...
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások keddre virradó éjjel két határsértőt tartóztattak fel...
Már járja az ország...
Idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed az első állomása a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Gottsegen György Országos Kardiológiai...Versenyautót tesztelnek,...
Versenyautó-tesztelés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lép érvénybe Baranyában. A Baranya Megyei...
Intim képekkel zsarolt egy...
A Pécsi Járási Ügyészségsúlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat egy nő ellen, aki megszerzett meztelen...
Tizennégy éves fiával ment...
A járőrök vasárnap 4 óra 35 perckor Pécsett, a Siklósi úton igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 54 éves helyi...
Sajnos idén is elmaradnak a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvényei
Sokáig bíztak benne és mindent megtettek annak érdekében, hogy megtarthassák a 27. Szentlőrinci Gazdanapokat idén augusztusban, azonban erre sajnos nem kerülhet sor, közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a pandémia és az annak következtében meghozott védelmi intézkedések, bár az enyhítések nemrég megkezdődtek és bizonyos események megtartását már megengedik, mégsem kedveznek a rendezvénynek. Az időközben megkért állásfoglalások értelmezése, az ezekbe foglaltak biztosításának és megvalósításának...
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt
Tizenkét megyére, köztük Baranyára és a fővárosra másodfokú, hét megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Eszerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett valószínű.Az ország többi területére - a keleti országrészben - a hőség miatt elsőfokú...
Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
Ezen a héten Baranyában a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat: Pécsvárad,Művelődési Ház (Kossuth u.31.) június 22. 9:00 -13:00 Újmohács, Művelődési Ház (Horváth Sándor u. 31-33.) június 22. 9:00 -12:00 Sásd,Művelődési Ház (Szent Imre u. 25-27.) június 24. 9:00 -12:00 Szigetvár, Vigadó (József Attila u.7 -9.) június 24. 13:00 -17:00 Állandó véradási lehetőség: Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3. Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920 Véradási időpont: Hétfő,...
A rovat további témái
- Nagyon jó hírrel indul a hét: Baranyában mindössze egy új fertőzöttet azonosítottak
- Több mint háromszáz határsértő ellen intézkedtek a hétvégén
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei a héten
- Óriási elismerés: a mohácsinak ítélték idén az év emlékhelye díjat
- Elindult a jegyértékesítés a Pécsi Nyári Színház előadásaira
- Ötször lopott ugyanabból a boltból egy mohácsi férfi
« Előző
6777 | 6804 | 6831 | 6858 | 6885 | 6912 | 6939 | 6966 | 6993 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Motoros és autós karambolozott...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

