Sajnos idén is elmaradnak a Szentlőrinci Gazdanapok rendezvényei
2021. június 21. hétfő 11:23

Sokáig bíztak benne és mindent megtettek annak érdekében, hogy megtarthassák a 27. Szentlőrinci Gazdanapokat idén augusztusban, azonban erre sajnos nem kerülhet sor, közölte Pohl Marietta, a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Elmondása szerint a pandémia és az annak következtében meghozott védelmi intézkedések, bár az enyhítések nemrég megkezdődtek és bizonyos események megtartását már megengedik, mégsem kedveznek a rendezvénynek.
Az időközben megkért állásfoglalások értelmezése, az ezekbe foglaltak biztosításának és megvalósításának kérdőjelei, az ebből fakadó bizonytalanság és mellette az időtényező együtt már olyan helyzetet teremtett számunkra, melyet a kiállítás szakmaiságának és színvonalának érdekében nem szabad felvállalniuk.
A fentiekre való tekintettel hozta meg az alapítvány azt a nehéz és fájó döntést, hogy az idei évben minden eddigi előkészülete ellenére, nem tartja meg a Szentlőrinci Gazdanapokat.
Hozzátette, bíznak benne, hogy a jövő már sokkal stabilabb lesz, kevesebb korlátozással és abból fakadó kockázattal, s hogy 2022-ben már a megszokott módon, vállalható körülmények és feltételek mellett szervezhetik meg kiállításukat.
Képünk archív felvétel.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Héthektáros ipari parkot létesítenek...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Árokba csapódott egy autó, a tűzoltók...
- Tényleg volt állatkert Mohácson?...
- Nézze meg, milyen idő várható a...
- Fokozatosan helyreáll a menetrend a...
- Idén is elindult a Katolikus Karitasz...
- Orbán Viktor: a kormány döntött,...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- A mi Mohácsunk - Rajzpályázatot...

