Intim képekkel zsarolt egy nőt egy magát férfinek kiadó nő
2021. június 21. hétfő 13:31

A Pécsi Járási Ügyészségsúlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat egy nő ellen, aki megszerzett meztelen fotókkal zsarolta egy ismerősét.
A vádlott és a sértett a közösségi médiában ismerkedtek meg egymással, közös zenei érdeklődés miatt kerültek kapcsolatba.
A vádlott már kezdetekben álnéven tartotta a kapcsolatot a sértettel, akinek azt állította, hogy kétlaki életet él, részben Magyarországon, részben Los Angelesben, ahol egy ismert filmszínész felesége.
A későbbiekben a vádlott férfiként, álnéven regisztrált a közösségi médiában, majd ezen profillal felvette a kapcsolatot a sértettel.
A vádlott álnéven egy fiatal férfiként mutatta magát és azt állította, magáról, hogy a vádlott volt barátja. A sértett a levélváltások során úgy érezte, hogy szerelmi kapcsolat alakul ki közte és az álprofil mögött meghúzódó személy között, ezért annak kérésére magáról meztelen fényképfelvételeket küldött.
Mivel az álprofil mögött a vádlott nő állt, így ezen fényképekkel zsarolni kezdte a sértettet. Megírta neki, hogy a képek a birtokába kerültek és amennyiben nem küld a részére pénzt, úgy a képeket az ismerőseinek elküldi.
A sértett végül 80.000,-Ft-ot utalt át a vádlottnak, aki azonban további összegeket követelt tőle, ezt viszont már a sértett nem teljesítette, hanem feljelentést tett.
Az elkövető cselekménye a zsarolás bűntettének a megállapítására alkalmas, mely bűncselekmény büntetési tétele 2 -8 évig terjedő szabadságvesztés.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kulcsszerep vár a mohácsi híd...
- Magyar Vöröskereszt: indul az idei...
- Ez már brutális: akár negyven fok is...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Egy méter alá eshet a Duna vízszintje...
- A Duna alacsony vízállása miatti...
- Tanévkezdésre minden iskolában ott...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Kamionnal ütközött két autó a 6-os...
- Ma éjfélig még kérhető részletfizetés...