Helyére került a járványban elhunytaknak emléket állító mohácsi útikereszt
2021. július 07. szerda 06:56

Mohácson a Szent Miklós Vízimalom tulajdonosa, M.Bugarszki Norbert határozta el még ez év tavaszán, hogy a tulajdonában lévő, általa újjáélesztett ipartörténeti műemlék, azaz a malom területén úti keresztet állít a járványban elhunytak emlékére.
Szándéka megvalósítására az elmúlt években összegyűjtött, a környéken tönkrement úti keresztek maradványait szánta, a kivitelezéshez pedig részben önkéntesek felajánlását kérte.
Felhívását alig tette közzé, egy órán belül már össze is állt az csapat, akik segítőként közreműködtek abban, hogy július 6-tól már a Mohács-Somberek közötti úttesten közlekedők láthatják a járványban elhunytaknak emlékére az országban elsőnek felállított keresztet.
A megmentett régi kőelemeket Márkus Gábor kőfaragó mester műhelyében tisztították meg.
Az alap készítése a Schmidt beton Kft.-nek és a Tuti Transz Bt.-nek köszönhető. A kereszthez a tíz éve száradó tölgyfát Szatmárnémetiből Ármós András ajánlotta fel, amit maga a malomgazda gyalult- és kezelt le, míg a munkagépeivel több alkalommal volt közreműködő a Gráf Trans Bt.
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Kft. lakatosai hegesztették a fa kereszt foglalatát, majd ennek a horganyzásáról a Kálóczi Kft. gondoskodott, hogy a rozsda később se csúfítsa el a homokkő-tömböket.
A felállítást segítette továbbá a Magyar Közútkezelő Kht., Bugarszki András, illetve Vincze Zoltán azon a majd húsz személyen kívül, akik anyagilag támogatták a nemes szándékot.
A két gyógyító szenthez, szent Kozmához és Szent Damjánhoz fohászkodó felirattal a kereszt hivatalos felszentelését várhatóan szeptemberben tartják.
Berta Mária
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Így kompoztunk egykor Mohácsnál és...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

