Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarveszély miatt
Zivatarveszély miatt az ország középső területein több járásra másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a következő órákban olyan hevesebb zivatarok alakulhatnak ki, amelyekben a villámlások mellett kockázatot jelent az erős szél, a jégeső is. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyében várható, hogy további másodfokú riasztásokat adnak ki.A többi...
Elütött egy kerékpározó lányt, majd elhajtott a helyszínről
Egy autós elütött egy kerékpárost Pellérden, majd elhagyta a helyszínt. Szemtanúkat keresnek a rendőrök. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat közúti baleset gondatlan okozása miatt. Egy fiatal lány 2021. június 29-én 16 óra 30 perc és 18 óra között kerékpárral közlekedett Pellérden, a Dózsa György utcában. A Vasút utca kereszteződésénél a biciklis a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a kerékpárt tolva akart átkelni az úttest túloldalára, amely során egy balról érkező autós megállt, hogy átengedje az úton. A lány ezután a Dózsa György utca melletti...
Törököket fogtak Mohácson, egy embercsempészt is lekapcsoltak
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások kedden Mohács térségében állítottak meg egy német honosságú gépkocsit, amelyet egy 39 éves libanoni férfi vezetett. A gépkocsiban a sofőrön kívül öt, magát török állampolgárnak valló személy utazott. Ugyanezen a napon 9 óra 15 perckor egy algériai férfit tartóztattak fel a rendőrök Nagynyárád térségében.A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.A migránsokkal, valamint az embercsempészéssel gyanúsítható férfival szemben...
Gyermekpornográfia miatt...
A Pécsi Járásbíróság 2szerdán kihirdetett ítéletében egy pécsi férfit, mint különös visszaesőt bűnösnek mondott ki...
Hazajött Mohácsra Havasi...
A Selyemgyár Kulturális Negyed ünnepélyes átadásán mutatta be Havasi Zoltánt, a létesítmény vezetőjét Pávkovics Gábor, Mohács...
Szépen fejlődnek az árván...
A Szigetvári Madármentő Állomásra került az a négy gólyafióka, amit az áramszolgáltató segítségével a Duna-Dráva Nemzeti Park...
Öt gyalogost ütött el...
A rendőrségre kedd este érkezett bejelentés, hogy a III. kerületi Monostori úton több embert elütött egy autó - közölte...
Tovább dolgoznak a tűzoltók...
A katasztrófavédelem hivatásos állománya továbbra is folytatja a helyreállítási munkálatokat Sellyén és környékén, ahol a...
Mutatjuk, hányan...
Meghalt három beteg és újabb 56 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu...
Migránsokat fogtak el éjszaka Beremend térségében
A Baranya megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások szerdára virradó éjjel két határsértőt tartóztattak fel Beremend térségében. A férfiak marokkói állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.Képünk illusztráció.
Letették a már épülő M6-os autópálya befejező szakaszának alapkövét Nagynyárádnál
2024 elejére az M6 autópálya eléri az országhatárt. A Bóly és Ivándárda között hiányzó 20 kilométeres szakasz alapkőletételi ünnepségén Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője és Nyul Zoltánt, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese mondott beszédet. Február óta zajlik a munka az M6 autópálya országhatárig tartó szakaszánál. A régészeti feltárások lassan befejeződnek. A nagy tömegű földmunkák- humuszleszedés, töltésépítés, bevágás készítés- időszaka következik. Ezek mellett megkezdődik a...
Vörös kányákat gyűrűztek meg Baranyában
A vörös kányák 1990-ben kezdődött hazai visszatelepedése óta az állomány lassú fejlődésnek indult, de csak az utóbbi öt évben erősödött jelentősebben. Az országos állomány jelenleg 25-30 párra becsülhető. Az ismert fészkek több mint fele Baranyában található, közölte a madártani egyesület baranyai csoportja. Azt írték, a faj rádiótelemetriás nyomkövetését eddig még nem alkalmazták Magyarországon. A nálunk felcseperedett és kirepült fiókák migrációjáról, területfoglalásáról, mortalitásáról gyakorlatilag semmit sem tudunk. A hiányt pótlandó, júniusban két baranyai...
Lángra kapott egy munkagép...
Egy munkagép és egy féltetős épület is égett Mohácson. Kigyulladt egy munkagép Mohács külterületén, az...
Új vezetők irányítják a PTE...
A PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tevékenységét minősíti, hogy az elmúlt években sikert sikerre halmozott. Mostantól...
Bandázni indult, végül...
Egy férfi pénzt és fülbevalót lopott el egy mágocsi házból, a rendőrök rövid időn belül elfogták. ...
Baranyában egyetlen új...
Országszerte 17 új fertőzöttet igazoltak, s elhunyt három beteg. Baranyában nem azonosítottak új fertőzöttet. A...
Folytatódnak a...
A péntek este Sellye térségére zúduló jégeső több száz ingatlant rongált meg, amelyek helyreállítását a hétvégén a...
Személyi és területi...
Az egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök augusztus 1-jével az érintett személyekkel...
Batthyány-Strattmann László-díjat kapott Angyal Magdolna
Miniszteri elismerésben részesült Angyal Magdolna, a Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársa. Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Angyal Magdolna, a Baranya Megyei Kormányhivatal népegészségügyi, családvédelmi, illetve védőnői feladatokat ellátó munkatársa Batthyány-Strattmann László-díjban részesült. A kitüntetést Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől vehette át, melyhez ezúton is szívből gratulálunk!
Négy új játszótér épül Mohácson: a két lakótelepen, a KRESZ-parkban és a szigeti városrészben
Mohács tavalyi költségvetésében is szerepelt az a 60 millió forintos tétel, amelyből négy új játszóteret építettek volna, az előző városvezetés azonban nem valósította meg a terveket. Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere szerint néhány napon belül kiírják azokat a pályázatokat, amelyek elnyerése esetén elkezdődhetnek az építkezések. Mohácson a közelmúltban három új játszóteret is birtokba vehettek a gyerekek: a Szepessy parkban, a lakóparkban és a Selyemgyár Kulturális Negyedben is vadonatúj létesítmény épült. A választék hamarosan még tovább bővül, a napokban átadják...
Mutatjuk, hogy alakul a járványhelyzet Baranyában
Országszerte 102 új fertőzöttet igazoltak a hétvégén, Baranyában mindössze egyetlen új fertőzöttet azonosítottak. A hétvégén összesen hárman hunytak el, így az elhunytak száma 30 007 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 741 509 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 37 023 főre csökkent. 73 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.Baranyában az elmúlt három nap során egy új fertőzöttet azonosítottak, számuk a járvány kezdete óta 28 571.
A rovat további témái
- Több mint négyszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
- Mohácsi cukrászdákban nyitják a hetet a NAV revizorai
- Azonnali és hosszú távú segítséget is nyújt a karitász a Sellye környéki jégkárosultaknak
- Képzőművészeti fesztivált rendeznek Pécsen
- Ének a búzamezőn: újra megmutatták Mohácson, hogyan zajlott gépek nélkül az aratás
- Már eltéphetetlen kötelékben dolgozik Velényi Zoltán járőrtársával, Tessy kutyával
« Előző
6642 | 6669 | 6696 | 6723 | 6750 | 6777 | 6804 | 6831 | 6858 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Több baranyai településen is...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Az önkormányzati lakások bérleti díja...
- Fia született Harry hercegnek és...
- Hídépítés Mohácsnál: a szigeti...
- Motoros és autós karambolozott...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...

