Huszonegy évvel a gyilkosság után hoztak ítéletet
Jogerősen tizenöt év fegyházra ítélte szerdán a Pécsi Ítélőtábla F. Rajmundot, aki huszonegy évvel ezelőtt, alig 18 évesen fejbe lőtt, majd kirabolt egy vele szexuális kapcsolatban álló férfit a Zala megyei Csapiban. Az ügyben korábban bűnsegédként tizenhárom évre ítélt másodrendű vádlottat - bizonyítékok hiányában - felmentette a tábla. A Zalaegerszegi Törvényszék tavaly júniusban az elsőrendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt tizenöt év fegyházra, Cs. Demeter másodrendű vádlottat...
Negyvenhat mohácsi diák életútját egyengetik a Csányi Alapítvány új közösségi házában
Mohácsról és további tizenkilenc környékbeli településéről érkező 46 tehetséges, ám társaiknál nehezebb sorsú diákkal foglalkoznak a Csányi Alapítvány kedden átadott közösségi házában. Az ünnepségen Orbán Viktor kormányfő is részt vett. Százharmincötmillió forintból építették fel a Csányi Alapítvány hatodik, Mohácson, a Szent István utcában található közösségi házát, ahol oktató és fejlesztő programokat szerveznek a városban és környékén élő, a Csányi Alapítvány Életút programjában résztvevő diákoknak. Négy terem, közösségi tér, számítógépterem, sportpálya áll a 46 - a...
A mohácsi sürgősségi osztály felrobbantásával fenyegetőzött, megúszta a börtönt
A Mohácsi Járásbíróság április 25-én kihirdetett ítéletével B. CS. I. vádlottat kétrendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette, kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költségek megfizetésére és az eljárás során lefoglalt mobiltelefont elkobozta. A férfi 2016. július 27-én 19 óra 13 perckor Mohácsról hívást kezdeményezett 112 segélyhívószámra, melyet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központja fogadott. Közölte, hogy felrobbantja a Mohácsi Kórház Sürgősségi...
Színvonalas programmal...
Április 21-én a Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája is szervezője és aktív részese volt a...
Traffipax szerdán Mohácson...
Szerdán délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: ...
Lesz híd Mohácson, a pénz...
Átadták kedden az MCS Vágóhíd Zrt. 21 milliárd forintba került beruházását, a vágó, csontozó, daraboló és csomagoló üzemet. Az...
A mohácsi sürgősségi...
Kedden kezdi tárgyalni a Mohácsi Járásbíróság annak a férfinek az ügyét, aki azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a kórház...
Traffipax kedden Mohácson...
Kedden délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: ...
Pécsi diákok adták elő...
Négy nap alatt hét templomban jelenítették meg Jézus szenvedéstörténetét a Koch Valéria Iskolaközpont tanulói. A pécsi...
Traffipax hétfőn Mohácson és környékén
Hétfőn délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00-12.00: Mohács, Eszéki út13.00-15.00: Mohács, Pécsi út15.00-17.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út17.00-19.00: Mohács, Felső-Dunasor utca21.00-23.00: Mohács, Pécsi út
Bunyó a buszpályaudvaron: lemeccselték a haragosok
Összeverekedett két férfi a mohácsi buszpályaudvaron. Garázdaság miatt nyomozott a rendőrség az ellen a két férfi ellen, akik 2017. február 27-én délelőtt verekedtek össze a mohácsi buszpályaudvaron. A pályaudvar munkatársai értesítették a rendőröket, akik az egyik férfit a helyszínen, a másikat pedig másfél óra múlva egy közeli utcában fogták el. A két férfi gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy évek óta haragban vannak egymással, ezért találkozásuk alkalmával vitázni, majd verekedni kezdtek.A 42 éves szigetvári férfi és 36 éves véméndi vitapartnere ügyében folytatott...
Egyre jobban melegszik, de hétvégére visszahűl a levegő
A következő napokban is szeles, változékony lesz az idő, de ismét többfelé 20, akár 25 Celsius-fokig melegszik majd a levegő. A hétvégére viszont borúsabb, hűvösebb idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a Dunántúlon lehet több napsütés, északkeleten helyenként záporok is kialakulhatnak. Időnként megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben, északkeleten, a Duna-Tisza köze déli részén...
A mohácsi zátony mintájára...
Több mint félmilliárd forintos pályázati támogatást nyert el a Duna-Dráva Nemzeti Park - jelentette be Zsigó Róbert a...
Traffipax vasárnap Mohácson...
Vasárnap délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: ...
Mohácson kapcsoltak le egy...
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy komáromi, 41 éves férfit, aki a gyanú szerint fiataloknak árult kábítószert....
Késtek a csekkek, kicsit...
Az NHKV ZRt. tájékoztatása értelmében a 2017. március 31-ei keltezéssel, így 2017. április 15-ei fizetési határidővel...
Várjuk a mohácsi, ballagó...
Közeledik a ballagás, az érettségi a középiskolások számára, az utolsó két hétben felgyorsulnak az események. A végzős diákok...
Traffipax szombaton...
Szombaton délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: ...
Már ipari szintű a termelés az új mohácsi vágóhídon, kedden adják át hivatalosan az üzemet
Folyamatos fölfuttatással kapcsolódik be a hazai és az európai húspiac ellátásába az új mohácsi vágóhíd. Jövő kedden Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében avatják fel a létesítményt. Január 10-én megkapta a működési engedélyt a mohácsi vágóhíd, azóta folyamatos a termelés - derült ki az MCS Vágóhíd ZRt. tájékoztatásából.A tesztüzemben naponta 2-300 sertést vágtak le, ez a mennyiség folyamatosan emelkedett. Márciusban már ipari szintű termelést végeztek, ami a teljes kapacitás hatvan százalékát jelentette. A vágóhíd teljes felfutásakor több mint 550 embert foglalkoztat...
Traffipax pénteken Mohácson és környékén
Pénteken délelőtt tíz és éjjel tizenegy óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00-12.00: Mohács, Liszt F. utca13.00-15.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út15.00-17.00: Mohács, Budapesti út17.00-19.00: Mohács, Felső-Dunasor utca21.00-23.00: Mohács, Pécsi út
Mohácsi kislány a kiválasztottak között, Alabert Kiara kapta az egyik citerát
Soós János népi iparművész az egyik közösségi oldalon tette közzé, hogy nehéz sorsú, szegénységben élő családok tehetséges gyermekeinek citerákat készít ajándékba. Horváthy Lenke tanárnő ajánlása nyomán a hangszerek egyike egy mohácsi kislányé, Alabert Kiaráé lett. A hangszerkészítő mester így fogalmazott a felhívásában: „A gyermekek olyan tevékenységeken keresztül fejlődnek leginkább, amiben örömüket lelik. A magyar népi hangszerek közül a citera az egyik legkönnyebben elsajátítható hangszer, azaz viszonylag hamar lesz sikerélményük, mindemellett közvetve-közvetlenül,...
A rovat további témái
- Lezárt utak, kidőlt fák, elakadt buszok Baranya megyében: mintha nem is április lenne
- Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén
- Múltidézés Bauer Józseffel: a mohácsi fotós több tízezer képet őriz a városról
- Traffipax szerdán Mohácson és környékén
- Folytatódik a tél a tavaszban: havas eső, hó jön
- Közeleg a leendő elsősök beiratkozási határideje, Mohácson is várják a szülőket
« Előző
15255 | 15282 | 15309 | 15336 | 15363 | 15390 | 15417 | 15444 | 15471 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Megújul a pécsi egyetem különleges...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...

