Országos bajnok a Radnóti, megnyerték a rendészeti csapatversenyt a mohácsi diákok
2018. április 10. kedd 10:51

A mohácsi Radnóti csapata nyerte meg a II. Országos Rendészeti Csapatversenyt. Mind elméletben, mind gyakorlatban a toppon voltak a fiúk, hiszen 91,25 százalékos eredménnyel utasítottak mindenkit maguk mögé.
Ahogyan az a kiírásában is olvasható, a verseny célja a rendészeti ismeretek tantárgyat tanuló és a fegyveres szervek és vagyonvédelem szakmai képzésben résztvevő középiskolások rendészeti pálya felé irányítása, a tehetségek kiválasztása, a csapatszellem, az összetartozás érzésének erősítése volt.
Március elején tartották a válogatót, amit az ország négy rendészeti szakközépiskolájában rendeztek meg, s mintegy hetven iskola csapata versengett egymással. A mohácsi csapat innen jutott tovább a legjobb húsz közé az országos versenyre.
- Körmenden rendezték meg az országos döntőt, amely kétnapos volt. Első nap az elméleti tudásunkat tesztelték, az általános rendészeti ismeretek mellett német, informatikai és KRESZ kérdések is voltak. A második napon volt a fizikai felmérés, ahol fekvőtámaszt, felülést, függeszkedést, helyből távolugrást mértek, és futnunk is kellett - mondta lapunknak Szemerédi Kristóf, a csapat egyik tagja.
Ha ez nem lenne elég, a négy fiúnak emellett olyan gyakorlatokat is végre kellett hajtania, mint például egy rendőrbábu felöltöztetése, és egy zárkát is be kell rendezniük a büntetés-végrehajtásnál alkalmazott előírások szerint. Ezeken kívül akadálypályát és katasztrófavédelmi feladatokat is teljesíteniük kellett, valamint lövészet is volt.
- A legnehezebb a feladatokban talán az volt, hogy szigorú időkereteken belül kellett őket végrehajtani, azonban nem okozott egyik sem különösebb nehézséget, hiszen megfelelően felkészítettek minket a tanáraink, így az akadályokat könnyebben vettük. Nagyon jól éreztük magunkat, ugyanis jó érzés volt kipróbálni, mire vagyunk képesek, s a tudásunkat bizonyíthattuk is.
A díjakat, vagyis a serleget, az oklevelet, az érmeket és a sportutalványokat a belügyminiszter adja át a csapatnak a 2018-as rendőrnapon, április 21-én.
A csapat tagjai: Hekler Máté, Szemerédi Kristóf, Kasuba Gyula, Fábri Zsolt.
Felkészítő tanárok: Riegelman Zsolt és Tóth István.
Képünkön balról jobbra: felső sor: Hekler Máté, Pinczésné Kiss Klára, Riegelman Zsolt, iskolaigazgató és felkészítő tanár, Tóth István, felkészítő tanár. Alsó sor: Szemerédi Kristóf, Kasuba Gyula és Fábri Zsolt.
D. Zs. - Fotó: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Vasánap ismét Mohács lesz a világ...
- Most már tényleg börtönbe vihetik a...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Két aljas tolvaj lopott egy idős...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...

