Mohácson kapcsoltak le egy komáromi drogdílert
2017. április 22. szombat 15:45

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy komáromi, 41 éves férfit, aki a gyanú szerint fiataloknak árult kábítószert. A férfit Mohácson fogták el a zsaruk.
A Kisbéri Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást- előzetes letartóztatása mellett- egy 41 éves komáromi lakos ellen.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói, együttműködve a Kisbéri Rendőrkapitányság nyomozóival, 2017. április 20-án 17 óra 30 perckor Mohácson elfogták a 41 éves komáromi lakost. K. Attila a gyanú szerint 2016. évtől kezdődően több alkalommal adott el kábítószert helyi fiataloknak.
Vele szemben drog gyorstesztet alkalmaztak, aminek pozitív eredménye a tiltott szer fogyasztását is megerősítette.
Még ezen a napon a rendőrök két ácsi és egy komáromi lakost állítottak elő a rendőrkapitányságra. A kábítószer-gyorsteszt mindegyiküknél pozitív lett. Ellenük kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
A rendőrök K. Attilát gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. Előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság 2017. április 21-én elrendelt.
Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkaptányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az én történetem: pályázatot...
- Eltűnt férfit keresnek a pécsi rendőrök
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Megújul a pécsi egyetem különleges...

