Színházi performanszt rendeztek a baranyai zsaruk
Csaknem 150 középiskolás diák vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson Pécsett. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csatlakozva a Pécsi Törvényszék „Nyitott bíróságok" című Baranya megyei programjához február 22-én Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központ színháztermében rendezte meg közös bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!" színházi performanszt.A rendezvény célja, hogy a fiatalkorúak felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké, illetve áldozatokká, továbbá a...
Késsel próbálta meg behajtani a pénzét egy pécsi férfi
Lakásán fogták el a rendőrök hétfőn 4 óra 25 perckor azt a 38 éves keszüi férfit, aki a gyanú szerint február 22-én este megjelent egy pécsi hétvégi háznál, ahol tartozását követelte az ott lakó ismerősétől. A sértett nem tudta megadni a pénzt, ezért a férfi többször megütötte, majd egy kést szorított a nyakához, és fenyegette. Ezt követően a férfi a sértettet, annak akarata ellenére a keszüi otthonába vitte, ahol fogva tartotta, és a pénzét követelve tovább bántalmazta, végül pár órával később szabadon engedte. A bántalmazás során a sértett nyolc napon túl...
Az ellenőrzött építkezéseken dolgozók ötödét feketén foglalkoztatták
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai az elmúlt időszakban hat nagy ingatlan-beruházást ellenőriztek a megyében, amelyeknél a dolgozók közel húsz százalékát foglalkoztatták feketén. A foglalkoztatottak bejelentéseinek ellenőrzése kiemelten fontos, hiszen a feketefoglalkoztatás jelentősen megrövidíti a költségvetési bevételeket és sérti a munkavállalók érdekeit is. A szabálytalan foglalkoztatás kivédésére az egyszerűsített foglalkoztatás sem jelent megoldást, mert a körülményeket figyelembe véve munkaviszonynak minősítheti a hivatal a...
A baranyai vonatozókat is...
A Pécsről, Győrből, Szombathelyről utazókat is érinti majd a budapesti Keleti pályaudvar májusi, két hétig tartó lezárása -...
Kigyulladt egy füstölő...
A tűzoltók eloltották a lángokat. Kigyulladt egy füstölő kedden reggel Ófaluban, a Petőfi Sándor utcában. A...
Több milliót érő drog...
Több mint egy kilogramm amfetamint és közel 250 ecstasy tablettát találtak a rendőrök egy autóban a hétvégén. A...
Mecseki Srácok: a mi...
„Ez a fa nem adja fel, virágaival dacol a téllel is, ha kell. Talán nem túlzás a párhuzam: ahogy mi, pécsiek”...
Nem is olyan egyszerű...
Bár a festői szépségű Kopácsi-rét vagy a halászcsárdája miatt népszerű Pikec Mohácstól a Dunán hajóval, motorcsónakkal is igen...
Megunták a döcögést az...
A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon az előző évi ötmillióról 3,7 millióra csökkent az utasok száma tavaly. A növekvő...
Elaltatta, aztán kirabolta áldozatát három pécsi nő
A Pécsi Járásbíróság a napokban kihirdetett határozatával bűnösnek mondott ki három nőt, akik elkábítottak, majd kiraboltak el egy férfit Pécsett. Az elsőrendű vádlottat 6, a másodrendűt ötév fegyházbüntetésre, a harmadrendű, fiatalkorú vádlottat 1 év 6 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte. A bíróság a fiatalkorúval szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 2 évi próbaidőre felfüggesztette. A vádlott nők közül a másodrendű vádlott édesanyja rövid ideig élettársi kapcsolatban élt a későbbi sértett férfival egy pécsi lakásban. 2017. június 2-án a kora esti...
Három sofőrt is ittas vezetésen értek Baranyában
Az elmúlt 24 órában három esetben is alkoholfogyasztás gyanúja merült fel az igazoltatott sofőröknél Baranyában. Egy 38 éves helyi sofőrt igazoltattak a rendőrök vasárnap 12 óra körül Bükkösdön, a Dózsa György utcában. A férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre.Ugyanezen a napon 21 óra 45 perckor Harkány belterületén igazoltattak a rendőrök egy 30 éves helyi gépkocsivezetőt, akinél szintén pozitív lett az alkoholszonda, ezért őt is előállították további mintavételre.Egy személygépkocsival...
Már az őszi választásokra készül az országos német önkormányzat
Az októberi nemzetiségi önkormányzati választásokra való felkészülés volt a központi témája a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata legutóbbi, február 22-e és 24-e között megrendezett, kihelyezett közgyűlésének. Az évről-évre más településen tartott ülés helyszínéül ezúttal a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont szolgált. A meghívottak között voltak - a korábbiakhoz hasonlóan ¬- az MNOÖ közgyűlésének tagjai, az általa fenntartott intézmények vezetői, illetve a hivatal és a regionális irodák munkatársai, a megyei nemzetiségi önkormányzatok képviselői, valamint...
Busómaszkot is nyerhet, aki...
Ajándékok sokaságára számíthatnak, akik február 25. és 28. között adnak vért Mohácson. A Véradóutca 1. szám alatti...
A navosok is jönnek a...
A NAV baranyai munkatársai ezen a héten Beremenden, Harkányban, Komlón, Lánycsókon, Mohácson, Siklóson valamint a...
Lángolt egy pajta Bissén,...
A siklósi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral avatkoztak be. Egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű pajta...
Íme a diákok, akik...
Idén 13. alkalommal szavaltak angol nyelven az általános iskolás tanulók a MTÁI Széchenyi Iskola nyelvi munkaközössége által...
Főhajtás: a kommunizmus...
A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendeznek megemlékezést hétfőn délután az Ifjúsági Centrumban. A...
Fának, parkoló kocsinak...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki egy fának és egy parkoló autónak is nekiütközött. ...
Baba-mama klub vendége volt a kormányhivatal
A Baranya Megyei Kormányhivatal rendszeresen együttműködik a kisgyermekes családokat segítő helyi szervezetekkel, intézményekkel. Februárban a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Háza által szervezett baba-mama klub vendégei voltak a hivatal munkatársai. A kormányhivatal szakemberei a különböző egészségbiztosítási, családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos tudnivalókat ismertették a baba-mama klub résztvevőivel. Az interaktív előadást követően az édesanyáknak lehetőségük volt a témához kapcsolódó egyedi ügyekben is tanácsot, információt kérni.A napi munka során...
Weininger Andor-tárlat nyílik a Janus Pannonius Múzeumban
Weininger Andor (1899-1986) festő, grafikus, építész és formatervező születésének 120. évfordulója és a weimari Bauhaus megalapításának centenáriuma alkalmából nyílik a magyar képzőművész valamennyi alkotói korszakát bemutató kiállítás a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Modern Magyar Képtárában március 1-jén. A közgyűjtemény MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint A Bauhaustól New Yorkig című tárlat számos hang- és mozgóképanyag segítségével kalauzolja a látogatót Weininger Andor életművében, egyszerre megjelenítve az építészt, a zenészt, a képzőművészt, a...
Apa és fia egyesült erővel vert el egy bálozót Almáskeresztúron
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik az almáskeresztúri bál ideje alatt bántalmaztak egy vendéget. Garázdaság gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 50 éves, valamint egy 20 éves mozsgói lakos ellen. A megalapozott gyanú szerint apa és fia 2018. szeptember 15-én az almáskeresztúri bál ideje alatt, a Művelődési Ház udvarán többször megütöttek és megrúgtak egy férfit, aki a bántalmazás következtében könnyebben megsérült. A rendőrök a két mozsgói férfit gyanúsítottként...
A rovat további témái
- Elfogadták Mohács költségvetését, csaknem 13 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre
- Szénabálák is égtek az orfűi strand környékén
- Indul az utolsó hajrá a pécsi mandulafáért - Rajz- és szelfipályázatot is hirdettek
- Közszemlére teszik a pécsi mamut maradványait
- Okostvét lopott egy pécsi panzióból egy férfi
- Szerb embercsempészeket ítéltek el, Majs és Sátorhely között buktak le, fuvar közben
« Előző
12366 | 12393 | 12420 | 12447 | 12474 | 12501 | 12528 | 12555 | 12582 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyurcsány: Mesterházy vagy Bajnai...
- Újabb lépés a mohácsi Duna-híd felé:...
- Arany minősítésekkel hódítottak a...
- Egyes termékeket interneten keresztül...
- Rögös út a sikerhez: a Török család...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- ICDL vizsgaközpont alakult a Pécsi...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Szülőket ítéltek el hároméves...

