Rögös út a sikerhez: a Török család befejezi, amit tragikusan elhunyt fiuk elkezdett

Török Anita és Török Zoltán immár öt éve működtetik a mohácsi Szőlőhegyen a nagy népszerűségnek örvendő pizzériájukat. A házas párcsaknem húsz éve, 2004 óta dolgozik a vendéglátásban. Elsőként egy kifőzdéjük volt, később lakodalmakra főztek, majd éttermet nyitottak Mohácson. Hosszú utat jártak be ahhoz, most itt ülhessenek, s lapunknak elmesélhessék a családi vállalkozásuk történetét.

 

- Honnan jött az ötlet, hogy saját pizzériát nyissanak?

- Két meghatározó pizzás élményünk indította el ezt az egészet. Az egyik egy horvát, nagyon hangulatos háromasztalos pizzériában volt, a másik élmény pedig Budapesten ért minket, egy olasz étteremben. Az utóbbi során a férjemet annyira megragadta, hogy elhatározta, megtanulja az olasz pizzák elkészítését. Kezdetben pálinkafőzdének vettük meg a helyet, ugyanis a férjem sokadik szerelme a pálinka. Én pedig mindig ott vagyok, ahol ő. Láttam, hogy mi mindent lehetne kihozni ebből az udvarból, így hát elkezdtük a magunk örömére csinálgatni - idézte fel Török Anita a kezdetek kezdetét.

- Hosszú út van mögöttünk, míg eljutottunk idáig. A fiunk nagyon szerette a főzést, ilyen szakmát is választott, így elindultunk ebbe az irányba és nyitottunk Mohácson egy éttermet. Azonban tizenhat évesen meghalt egy motorbalesetben. Mégis úgy éreztük, hogy be kell fejeznünk azt, amit elkezdtünk. Nem találtuk a helyünket, túl sérültek voltunk, és magunkra erőltettünk egy olyan dolgot, amire nem álltunk készen. Sok minden összejött, így döntenünk kellett, s elengedni bizonyos dolgokat - mesélte Török Zoltán.

- Miért éppen tánczos? Hogyan jött a névválasztás?

- Ebben a névben benne van a déli régiónak a sokszínűsége, vidámsága. Még ha nem is ápoljuk a folklórt, mégiscsak belénk ivódott. Szerettem volna egy magyaros nevet, egyszer csak beugrott, hogy tánczos. A címkén is visszaköszön minden motívum, amelyek a sokac, a sváb, a magyarság, illetve a cigánysághoz fűződnek.

- A helyszín, a környezet, a pizzéria berendezése már-már mesebeli. Miért épp a vintage hangulat megteremtésére esett a választásuk?

- Ez a stílus teljesen én vagyok, az otthonunk is hasonló. Ezeknek a régiségeknek lelkük van, mesélnek. Sok tárgyról tudom, honnan van, kié lehetett, ismerem a történetüket. Az itteni hangulat is sok esetben hozzájárul ahhoz, hogy a vendégeink vissza-vissza térnek - meséli Anita.

- Elég eldugott helyen van a pizzéria. Nem érzékelik ennek a negatív hatását?

- Szerencsére nem. Az első pillanattól fogva sokan megtalálnak minket, azóta pedig szóbeszéd útján terjed a hírünk. Egyre több idegen, nem mohácsi, akár külföldi is ellátogat hozzánk.

Fő profiljuk a pizza és a pálinka. Ezen kívül Anita, mint a pizzéria háziasszonya süteménnyel várja a vendégeket. Zoltán már több százezer pizzát készített el az évek során. Egy nap akár 186 pizza is forog a kezei között. Megrendelésre harcsapörköltet, oldalast, csülköt és pisztrángot is készítenek. Ősztől pedig újabb ételekkel szeretnék bővíteni az étlapjukat.

Török Zoltán teljesen egymaga készíti a pizzákat, amelyek receptjeit álmából felkeltve is tudja, hiszen egytől-egyik a fejében vannak.

- Milyen receptek mentén dolgozik?

- Én azt a receptúrát követem, amit a barátomtól, mentoromtól tanultam. Olasz pizzákat csinálok, illetve magyar szájízre készített, magyaros pizzáink is vannak. De igyekszünk mindig bevezetni új pizzákat is.

- Egy családi vállalkozásról beszélünk. A család minden tagja kiveszi a részét a munkából?

- Mindenkinek megvan a maga posztja. Panna lányunk, illetve keresztanyukám dolgozik velünk - mondja Anita. - Rajtuk kívül négy diákmunkásunk is van. Természetesen megvan az előnye és hátránya, vagy inkább nehézségei, nagy feladatai is egy családi vállalkozásnak. Mindig ott van a munka, így akarva-akaratlanul egybefolyt a magánéletünkkel.

A koronavírus-járvány során a vendéglátás lett az egyik leginkább érintett vállalkozási forma. Jelenleg dömping van, mindent igyekeznek bepótolni az emberek, így ahogy a legtöbb vendéglátós, a Török család is rengeteget dolgozik. Azonban ebben a bizonytalanságban nem tudják, mit hoz majd a jövő.

- Mi a komplett élményadásban gondolkodunk. Szeretjük fogadni a vendégeket, ezt felcserélni csak egy kiszállításra, az bennünket megölne. Ez a hely vendégek nélkül egy szomorú és letört udvar csak.

- Miben látják a sikerüket?
- Összetett, mindenki úgy teszi oda magát, ahogy csak tudja. Van egy szó, ami mindenkinek kellene az élethez és a munkához is, a vendéglátást pedig nem lehet enélkül csinálni. Ez pedig az alázat, mindennel szemben. Azzal szemben, amit kiadunk a kezünkből, a vendéggel szemben, az alkalmazottakkal szemben, sőt, még magunkkal szemben is. Ezen kívül próbálunk odafigyelni a magas minőségre, a megbízhatóságra és a vendégek igényeire. A figyelmesség és az apró gesztusok olykor mindennél többet érnek. A jövőben nem a mennyiség, hanem a minőség felé szeretnénk elmenni.

- Hogyan tekintenek az eddig elért eredményeikre?
- Boldogsággal. Kellettek az életünkben a mélypontok ahhoz, hogy most jól csináljuk a dolgokat. Semelyik kudarcunkat nem bánjuk, csak egyetlen egyet, hogy nem lehet itt velünk a kisfiúnk - összegzi az eddig bejárt életútjukat a házaspár.

Márkus Hanna