Az ellenőrzött építkezéseken dolgozók ötödét feketén foglalkoztatták
2019. február 26. kedd 09:21

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai az elmúlt időszakban hat nagy ingatlan-beruházást ellenőriztek a megyében, amelyeknél a dolgozók közel húsz százalékát foglalkoztatták feketén.
A foglalkoztatottak bejelentéseinek ellenőrzése kiemelten fontos, hiszen a feketefoglalkoztatás jelentősen megrövidíti a költségvetési bevételeket és sérti a munkavállalók érdekeit is.
A szabálytalan foglalkoztatás kivédésére az egyszerűsített foglalkoztatás sem jelent megoldást, mert a körülményeket figyelembe véve munkaviszonynak minősítheti a hivatal a foglalkoztatást.
Ebben az esetben a be nem jelentett dolgozókéhoz hasonlóan a munkaviszonyhoz kapcsolódó közterheket is meg kell fizetnie a vállalkozásnak, akár három hónapra visszamenőleg is.
Az ellenőrzések egyik kirívó esetében a vállalkozó a nyolc dolgozójából hetet bejelentés nélkül foglalkoztatott. Az ismételt ellenőrzéskor már javult az arány, de a 41 dolgozóból 12 még mindig nem volt bejelentve.
A mulasztó vállalkozások jelentős összegű bírságra számíthatnak, valamint a munkaviszonyhoz kapcsolódó közterheket is meg kell fizetniük.
Forrás: NAV
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Lángokban álló baranyai családi...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Nagykövetté nevezték ki Gera Zoltánt,...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...

