Színházi performanszt rendeztek a baranyai zsaruk
2019. február 26. kedd 11:31

Csaknem 150 középiskolás diák vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson Pécsett.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csatlakozva a Pécsi Törvényszék „Nyitott bíróságok" című Baranya megyei programjához február 22-én Pécsett, az Apáczai Csere János Nevelési Központ színháztermében rendezte meg közös bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!" színházi performanszt.
A rendezvény célja, hogy a fiatalkorúak felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké, illetve áldozatokká, továbbá a bírósági szervezettel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban szélesítsék ismereteiket.
A csaknem 150 pécsi középiskolás diák a színpadon egy megtörtént kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthatott, amit egy perszimuláció követett, a bűntetőeljárás szakaszait pedig narrátor ismertette.
A színdarabot a közönséggel való interaktív beszélgetés zárta, amely során a diákok szabadon kérdezhettek a bírósági és rendőrségi szakemberektől.
A rendezvényt dr. Simon Krisztina, a Pécsi Törvényszék vezetőségének képviselője, valamint dr. Ambrus Zoltán rendőr alezredes, a főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője zárta.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Magyar Honvédség készen áll a...
- Döntöttek: a PTE Klinikai Központ...
- Húsvét után sem pihennek a NAV...
- A Pécsi Egyházmegye pedagógusait...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Még kedden is napos, kellemesen meleg...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Nagykövetté nevezték ki Gera Zoltánt,...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...

