Sósavval öntötte le szállásadóját Mohácson, öt évet kapott

Sósavval öntötte le szállásadóját Mohácson, öt évet kapott A Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy dunaszekcsői férfit, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 738.100 forint bűnügyi költség megfizetésére.    A bíróság a terhelt által előzetes letartóztatásban töltött időt beszámította a szabadságvesztés tartamába, melyből a terhelt annak kétharmad része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.A vádlott a sértettnél szívességi lakáshasználóként tartózkodott egy mohácsi lakásban,...

Hoppál Péter: Kunszt Márta beismerte, bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket

Hoppál Péter: Kunszt Márta beismerte, bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket Frissítve: Kunszt Mártáékat elfogta a nevetés. Megdöbbentőnek nevezte Hoppál Péter kedden tartott sajtótájékoztatóján a Gyurcsány-párt pécsi szervezetének üléséről kiszivárgott információkat, amelyekről a Magyar Nemzet számolt be . A Fidesz pécsi országgyűlési képviselője hangsúlyozta, Kunszt Márta, a pécsi DK elnöke egy tévényilatkozatban elismerte, valós a hangfelvétel, amely alapján a cikk íródott, ezzel pedig szerinte azt is beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket. Ennek kapcsán azt a kérdést intézte Kunszt Mártához: a tagtársai által bűnözőnek...

Pécs is felkerült a legkeresettebb úti célok tízes toplistájára a húsvéti hosszú hétvégén

Pécs is felkerült a legkeresettebb úti célok tízes toplistájára a húsvéti hosszú hétvégén Több mint a négyszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a húsvéti hosszú hétvégén az áprilisban szokásos adatokhoz képest, a tavalyi húsvéti időszakhoz viszonyítva pedig 87 százalékos a bővülés. Az átlagos foglalási érték 53 ezer forint, és jellemzően két éjre szól - derült ki a Szállás.hu foglalási adataiból.   A szállásfoglaló portál MTI-nek küldött keddi közleményében kiemelik: minden ötödik foglalást SZÉP-kártyával rendeznek, ezek átlagértéke 78 ezer forint. A legkedveltebb szállástípusok az apartmanok (25 százalék), a vendégházak (23 százalék) és a panziók (17...

Előbb műsorozott, majd...

Előbb műsorozott, majd boxerrel támadt egy fiú Siklóson A rendőrök elfogták a fiút, aki egy siklósi söröző előtt ütött meg egy férfit.    A rendőrök hétfőn délután...

Kiraboltak egy fiút...

Kiraboltak egy fiút Pécsett, négyen támadtak rá A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását csoportosan elkövetett rablás bűntettének alapos...

Csodálatos látvány:...

Csodálatos látvány: Baranya-szerte virágzik a repce Sárga virágszőnyeg tárul a szemünk elé sok helyen a megyében járva, csodálatos látvány nyújtanak a repcemezők.   Az...

Magyar fiatalokat vert meg...

Magyar fiatalokat vert meg brutálisan egy külföldiekből álló csoport egy pécsi szórakozóhelynél FRISSÍTVE: csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoznak a rendőrök. Komoly verekedés volt pénteken éjjel az egyik ismert...

Kunszt Márta, a DK pécsi...

Kunszt Márta, a DK pécsi vezetője cikinek tartja a baloldali kifejezést - Számítana a Jobbikra is Identitásválságról, belső problémákról tanúskodó hangfelvétel került ki a pécsi DK egyik év eleji taggyűléséről, írta a Magyar...

Útpadkán elakadt buszhoz...

Útpadkán elakadt buszhoz vonultak a tűzoltók Magyaregregyen Magyaregregyen egy busz megpróbált kikerülni egy, az út szélén parkoló gépjárművet szombaton, azonban a keskeny út és a...

Kiválóan szerepeltek a széchenyisek a helyesírási versenyen

Kiválóan szerepeltek a széchenyisek a helyesírási versenyen A közelmúltban Pécsett megrendezett Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen kiemelkedő eredményeket értek el a Széchenyi Iskola diákjai.  Hafner Gergely 5. a osztályos tanuló megyei II. helyezést, Varga Luca 6. b osztályos tanuló megyei V. helyezést ért el. Felkészítőjük: Tolvaj Andrásné volt.

Kilenc évre ítéltek egy nőt, aki megölte a szeretőjét

Kilenc évre ítéltek egy nőt, aki megölte a szeretőjét Emberölés miatt jogerősen kilenc év börtönre ítélt hétfőn a Pécsi Ítélőtábla egy Tolna megyei nőt, aki tavaly októberben halálosan megsebesítette a szeretőjét.     A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 30 éves vádlott házassága alatt létesített kapcsolatot a sértettel. Rendszeresen italoztak, és "kisebb tettlegességig" fajuló veszekedések is előfordultak köztük. 2017. október 25-én a nő azután találkozott a sértettel, miután ismerősével ivott, majd a szerető a házában ezért felelősségre vonta őt. A férfi a veszekedés alatt egy kést is...

Feljelentést tett a tárca a mozsgói otthont érintő állítások miatt

Megalapozatlanok a Baranya megyei Dél-Zselic Egyesített Szociális Intézmény mozsgói otthonát érintően a napokban a sajtóban megjelent súlyos állítások az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján - mondta az Emberi Erőforrás Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Mozsgón hétfőn.     Fülöp Attila sajtótájékoztatón közölte: az Emmi rendőrségi feljelentést tett az ügyben, amellyel egy bejelentés nyomán még tavaly nyáron a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet fordult az ombudsmani hivatalhoz, a panaszos levélben...

Autóból lopott el egy...

Autóból lopott el egy tárcát egy férfi Dunaszekcsőn Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy pénztárcát lopott el egy autóból Dunaszekcsőn.    A rendőrök vasárnap...

Adventi vásár szervezésének...

Adventi vásár szervezésének ürügyével csalt ki pénzt egy nő A Pécsi Járási Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy budapesti nő ellen, aki adventi vásár szervezése ígéretével...

Árokban landolt egy kocsi...

Árokban landolt egy kocsi Siklós és Vokány között Elsődleges információink szerint a balesetben egy ember megsérült.    Lesodródott az úttestről és az út menti...

Már javában költenek a...

Már javában költenek a vadludak a Mohácsi-szigeten Vélhetően az enyhe tél következtében a szokásosnál korábban kezdtek költésbe a nyári ludak.    A Mohácsi-sziget...

Szén-monoxid mérgezés miatt...

Szén-monoxid mérgezés miatt lett rosszul egy ember Pécsett A tűzoltók gázkoncentrációt mértek Pécsett, egy Bolygó utcai családi házban.   Szén-monoxid-mérgezés gyanújával...

Virágvasárnappal...

Virágvasárnappal elkezdődött a nagyhét, a nagyböjt utolsó hete A nagyhét a nagyböjt utolsó hete, virágvasárnappal kezdődik és nagyszombattal ér véget. Az egyhetes időszakban számos...

A bontással végeztek, már az építőké a terep az egykori Selyemgyár területén

A bontással végeztek, már az építőké a terep az egykori Selyemgyár területén A közelmúltban befejeződtek a bontási munkálatok, s már az építők dolgoznak a volt Selyemgyár területén. Az építkezés jövő nyárig tart majd, a több mint egymilliárd forintba kerülő beruházás eredményeképp egy teljesen új negyedet vehetnek birtokba a mohácsiak és a városba látogatók.    Egy helyi építőipari vállalkozás szakemberei a néhány hete befejeződött bontási munkálatok után immár az egykori Selyemgyár főépületén dolgoznak, ahol Dunára néző terasszal éttermet alakítanak ki úgy, hogy a műemlék-épületek homlokzatát eredeti kinézetüket megtartva újítják fel. Az...

Palkonyán gyakorlatoztak a baranyai önkéntes mentőcsoportok

Palkonyán gyakorlatoztak a baranyai önkéntes mentőcsoportok A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Palkonya Önkormányzata 44 önkéntes- illetve állami szervezet több, mint 400 tagjának részvételével Polgári Védelmi Napot és Nemzeti Minősítő Gyakorlatot tartott szombaton a veszélyeztető kockázatok elleni hatékony felkészülés érdekében.    A gyakorlat célja a mentőcsoportok alapvető vízkár-elhárítási és búvár tevékenységek szakmai követelményének teljesítése, a nemzeti minősítés megújítása volt. A résztvevők az elemi csapások, kedvezőtlen időjárási viszonyok és árvíz következtében kialakuló veszélyhelyzetek...

Betépve vezetett, kiszúrták a rendőrök

Betépve vezetett, kiszúrták a rendőrök A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki bódult állapotban vezette autóját Pécsett.        Járművezetés bódult állapotban elkövetése miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 23 éves lábodi férfi ellen. A férfi 2019. január 13-án hajnalban Pécsett, a Maléter Pál úton közlekedett gépkocsijával, amikor ellenőrzés alá vonták a rendőrök. Az ellenőrzés során vele szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, majd ruházatának átvizsgálása során kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök. A...