Hatan sérültek meg egy karambolban vasárnap Pécsett

Hatan sérültek meg egy karambolban vasárnap Pécsett Összeütközött két gépkocsi vasárnap dél előtt nem sokkal  a Nyugati Ipari úti elkerülőn. Összesen hatan sérültek meg, közülük négyen súlyosan.   Egy embert feszítővágóval szabadítottak ki a tűzoltók.Négy embert súlyos, kettőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

Udvardy György megyéspüspök tartott tárlatvezetést a pécsi püspöki palotában

Udvardy György megyéspüspök tartott tárlatvezetést a pécsi püspöki palotában Kétezredik alkalommal nyitották meg a pécsi püspöki palota kapuit szombaton, a különleges alkalomra való tekintettel Udvardy György megyéspüspök tartotta a tárlatvezetést.     A püspöki palota 12. századi alapokkal rendelkező épülete 2015 óta látogatható, most szombaton pedig kétezredik alkalommal nyitották meg kapuit az érdeklődők előtt.  Ebből az alkalomból Udvardy György megyéspüspök mutatta be a palotát a látogatóknak. A püspöki palota középkori eredetű épülete ma különleges látnivalóknak ad helyet. Keleti szárnyában 2015 óta látogathatók a különböző...

Kikapta egy idős férfi tárcáját a zsebéből egy pécsi nő

Kikapta egy idős férfi tárcáját a zsebéből egy pécsi nő A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a nőnek az ügyében, aki kikapta egy idős férfi zsebéből a pénztárcáját Pécsett.    Kifosztás miatt nyomozott a Pécsi rendőrkapitányság egy 23 éves helyi nő ellen. A rendőrségre 2018. november 14-én 17 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy ellopták egy idős férfi pénztárcáját Pécsett, a Malomvölgyi úton. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a sértett szóba elegyedett az utcán egy nővel, majd a nő hirtelen kikapta a férfi zsebéből a pénztárcáját, és sietve távozott. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd...

Hétfőtől néhány napig zárva...

Hétfőtől néhány napig zárva tart az uszoda Karbantartási munkálatok kezdődnek a létesítményben, ami várhatóan szeptember 12-től lesz újra látogatható.A szakemberek a...

Nyílt napra várják a...

Nyílt napra várják a gyerekeket és szüleiket a SLAMI-ba Kedden délután háromtól nyílt napra, kötetlen ismerkedési lehetőségre várja a gyermekeket és szüleiket a Schneider Lajos...

Idén is rengeteg beteg...

Idén is rengeteg beteg macin segítettek a Teddy doktorok, a gyerekek is jól érezték magukat Hetedik alkalommal rendeltek a Teddy doktorok a Teddy Maci Kórház Családi Nap keretében szombaton a Dr. Romhányi György...

Az anya ellen nyomoz a...

Az anya ellen nyomoz a rendőrség a Magyarmecskén holtan talált csecsemő ügyében A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit.  Egy magyarmecskei asszonyt erős vérzéssel...

Öltözőből nyúltak le egy...

Öltözőből nyúltak le egy tárcát Sásdon, megvan a tettes A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a baranyajenői férfinak az ügyében, aki egy pénztárcát lopott el Sásdon. ...

Halott csecsemőt találtak...

Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban Halott csecsemőt találtak egy magyarmecskei házban pénteken délután - erősítette meg a Bama.hu értesülését a Baranya Megyei...

Letették a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkövét Szemelyben, bővítik az épület

Letették a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkövét Szemelyben, bővítik az épület Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket, Közép-Európát - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szemelyben, a Magyar-Horvát Kultúra Házának alapkőletételi ünnepségén.     Soltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kormány számára legalább olyan fontosak a vidéken élők, mint a városlakók, és hasonlóan fontos a magyarországi nemzetiségekkel való együttélés erősítése. A politikus a többi között a kormány előtt álló feladatok közé sorolta a kultúrházak, temetők, elhagyott...

Halálra gázolt egy idős asszonyt egy autóbusz Baranyában

Halálra gázolt egy idős asszonyt egy autóbusz Baranyában Az idős nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.    Eddig tisztázatlan okból és körülmények között pénteken délután egy autóbusz elütött egy úttesten áthaladó gyalogost Hiricsen, a Petőfi Sándor utcában.A baleset során a gyalogos - egy 78 éves nő - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztett

A részegszemüveget is kipróbálták az Ifjúsági Napon

A részegszemüveget is kipróbálták az Ifjúsági Napon Idén is megrendezték Szigetváron az Ifjúsági Napot a várban csütörtökön.     A hagyományként számon tartott program szervezőinek szándéka az volt, hogy az ifjabb korosztály számára bemutassák a rendőrség, a katasztrófavédelem, valamint a vöröskereszt tevékenységét, és segítséget nyújtsanak a veszélyhelyzetek elkerüléséhez. A rendezvény során a Szigetvári Rendőrkapitányság, a Szigetvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete hirdetett versenyt a régióhoz tartozó általános iskolák felső tagozatos, és a középiskolák...

Húsvéti kézműves...

Húsvéti kézműves foglalkozást tartanak a Duna Irodaházban A Manó Ház Játszóház tagjai várják a kicsiket és a nagyokat szombaton délelőtt tíz órától a Duna Irodaházban.  Többek...

Járóbotos idős asszonyt...

Járóbotos idős asszonyt rabolt ki, hat évet kapott A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék csütörtökön megtartott nyilvános ülésen a Pécsi Járásbíróság 2018. november 20-án...

Átszervezés: az európai...

Átszervezés: az európai igényekre szabják a termelést a mohácsi vágóhídon A tervezett szűk 50 milliárd forintos árbevételi tervet nem sikerült teljesíteni tavaly, az eredmény is negatív lett - mondta...

Sikkasztás miatt vádat...

Sikkasztás miatt vádat emeltek a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. cégvezetője ellen Frissítve a Zsolnay közleményével! Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Szekszárdi Járási...

Anya és fia akart átverni...

Anya és fia akart átverni egy mobilszolgáltatót Pécsett A pécsi rendőrök csütörtökön este fogták el azt a férfit és édesanyját, akik egy harmadik személy személyi igazolványát...

Külföldi diákok keresték...

Külföldi diákok keresték fel a megyei rendőr-főkapitányságot A Pécsi Tudományegyetem nemzetközi tanulmányok képzésében részt vevő külföldi hallgatók látogattak a Baranya Megyei...

Az erdősmecsekei bányatónál vizsgáztak a mentőbúvárok

Az erdősmecsekei bányatónál vizsgáztak a mentőbúvárok Az elmúlt hétvégén a Határszél Önkéntes Tűzoltó egyesület vizsgázott búvárai vízből mentési-, kishajó vezetési- és merülési gyakorlatot tartottak az erdősmecskei bányatónál.    A 2017. áprilisában alakult szervezet tagjai önkéntes tűzoltók ugyan, de fő tevékenységi körükbe tartozik a vízből mentés is.Az egyesületi tagok közül kilencen is rendelkeznek búvárvizsgával, és tudatosan készülnek, gyakorolnak havonta akár két-három alkalommal is, hogy éles helyzetben az évek során szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalataikat megfelelően tudják hasznosítani.A múltban...

Diákok mérték össze tudásukat a katasztrófavédelmi versenyen

Diákok mérték össze tudásukat a katasztrófavédelmi versenyen A Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltségen rendezték meg szerdán a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt, ahol az általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint középiskolás diákok mérhették össze tudásukat.   A négy főből álló csapatoknak játékos formában, az életkori sajátosságaiknak megfelelően kellett számot adniuk az elsajátított veszélyhelyzeti ismereteikről, és az ön-, illetve más személy mentésében való jártasságukról. Annak érdekében, hogy a fiatalokban az önmentési készség és a biztonság komplex értelmezése minél több szempont figyelembevételével...

Százkettő autóst értek gyorshajtáson Baranyában a monstre ellenőrzés alkalmával

Százkettő autóst értek gyorshajtáson Baranyában a monstre ellenőrzés alkalmával A rendőrök a 24 órás ellenőrzés ideje alatt 102 sebességtúllépést dokumentáltak Baranya megyében.    Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2019. április 3-án 6 órától 2019. április 4-én 6 óráig 24 órás sebesség-ellenőrzést hajtott végre a rendőrség.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a lakossági javaslatok alapján, a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve jelölte ki az ellenőrzés helyszíneit és az időpontokat.Az összesen 35 rendőr...