Dakovoban járt a mohácsi felnőtt női kézilabdacsapat

Dakovoban járt a mohácsi felnőtt női kézilabdacsapat Hétvégén Horvátországba utaztak a mohácsi lányok, ahol a dakovoi kézilabda-szakosztály hatvanadik születésnapját ünnepelték.A városba már kora délután megérkezett a csapat, ahol több programmal várták őket a szervezők. Előbb Európa egyik legnagyobb lipicai ménesét csodálhatták meg, majd jellegzetes horvát ételekből álló ebédet fogyaszthattak el a mohácsiak. A kétnapos rendezvény fénypontja az este hét órakor kezdődő Dakovo-Mohács mérkőzés volt. A helyi csapat most jutott fel a horvát első osztályba, ennek megfelelően egy remek, izgalmas mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók,...

Hosszú Katinka összmérlege Santa Claraban: öt arany és 18 600 dollár

Hosszú Katinka összmérlege Santa Claraban: öt arany és 18 600 dollár Hosszú Katinka két számban győzött, így összesen öt elsőséggel és a pénzdíjas verseny megnyerésével zárta szereplését a Santa Clara-i úszóviadalon. A magyar világ- és Európa-bajnok a verseny honlapjának beszámolója szerint magabiztosan lett első 200 méter vegyesen (2:09.19 p) és 200 méter háton (2:07.93) egyaránt. Előbbi számban eleve vezette a világranglistát (2:08.66), s mostani idejénél is csak ő úszott jobbat ebben az évben. A hátdöntőben elért időeredménye a negyedik helyre jó a nemzetközi lajstromban, itt a második hely az övé a május 22-én, a nancy-i Golden Tour-viadalon...

A mohácsi Pávkovics Bence is bemutatkozhatott az élvonalban a PMFC utolsó meccsén

A mohácsi Pávkovics Bence is bemutatkozhatott az élvonalban a PMFC utolsó meccsén A labdarúgó első osztály záró fordulójában mutatkozott be az élvonalban a PMFC játékosa, a tizennyolc éves mohácsi Pávkovics Bence.Pávkovics Bence egészen fiatalon, négyévesen kezdett ismerkedni a sportággal.- Mohácson kezdtem el focizni, Sas Lászlónál, majd a Mohácsi Torna Egylet keretein belül, Horváth Egon keze alá kerültem. Viszonylag hamar, már tizenegy évesen eligazoltam a PVSK-hoz, majd fél év után a PMFC-hez kerültem - mesélt Pávkovics pályafutása kezdetéről.A mohácsi születésű labdarúgó rendre nála két-három évvel idősebbek között kapott lehetőséget. Bence elmondta, pécsi...

Michelisz kicsúszott, de...

Michelisz kicsúszott, de így is feljött a nyolcadik helyre vasárnap a Slovakiaringen Michelisz Norbert a 13. helyről indulva a nyolcadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság szlovákiai állomásának második...

Hosszú Katinka háromból két...

Hosszú Katinka háromból két döntőt nyert szombaton Hosszú Katinka a pénteki arany és ezüst után három döntőjéből kettőt nyert meg a Santa Clara-i úszóviadal szombati...

WTCC: Michelisz mindkét...

WTCC: Michelisz mindkét futamon a 13. helyről indul vasárnap a Slovakiaringen Michelisz Norbert a 13. helyen zárta a túraautó-vb szlovákiai versenyhétvégéjének időmérő edzését, így vasárnap mindkét...

Hosszú Katinka arannyal és...

Hosszú Katinka arannyal és ezüsttel kezdett Santa Clarában Hosszú Katinka egy első és egy második helyezést szerzett a Santa Clara-i úszóviadalon, a tavaly novemberben kezdődött Arena...

Risztov Éva második, Gyurta...

Risztov Éva második, Gyurta Gergely negyedik lett a nyíltvízi úszó világkupán A nőknél Risztov Éva második, a férfiak versenyében Gyurta Gergely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében...

Hertha: Dzsudzsák miatt...

Hertha: Dzsudzsák miatt távozhat a berlini kedvenc FRISSÍTVE: a Dinamo elnöke meggyőzte Dzsudzsákot - A német Bild című napilap találgatása szerint amennyiben Dzsudzsák Balázs...

Elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a válogatott masszőre

Elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a válogatott masszőre Hatvankét éves korában, csütörtökön este "tragikus hirtelenséggel" elhunyt Eisemann László, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott masszőre. Az FTC honlapja pénteken reggel számolt be a legendás "Ejzi" haláláról, jelezve, hogy a klub a saját halottjának tekinti. Eisemann László - egy hároméves periódustól eltekintve - közel húsz esztendőn keresztül szolgálta a Ferencvárost, míg a nemzeti csapatnál 15 szövetségi kapitány irányítása alatt több mint 250 mérkőzésen segítette az együttest.

Az olimpiai pályázatról is dönthetnek kedden

A 2024-es budapesti nyári olimpiai és paralimpiai játékok pályázatáról is dönthet a Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén, amelyen több mint nyolcvan előterjesztést tárgyalhatnak meg. A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásával a Fővárosi Közgyűlés határozatában mondhatja majd ki: egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) közösen, az Országgyűlés támogatásával, pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogára. Felkérnék a főpolgármestert, hogy az olimpiarendezés megpályázására vonatkozó közös...

Ötödik helyen zártak a focisták a bajnokságban, jelentős változások várhatók nyáron

Ötödik helyen zártak a focisták a bajnokságban, jelentős változások várhatók nyáron Ötödik helyen zárta a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságot a Mohácsi TE 1888 csapata. Rendkívül rosszul kezdődött az őszi szezon Mohácson, hiszen az első hét fordulóban mindössze három pontot sikerült szerezni a fiúknak. A PEAC elleni első győzelem azonban meghozta a nagy áttörést, ugyanis a hátralévő nyolc mérkőzésen hét győzelmet és egy döntetlent szereztek a mohácsiak. A tavaszi szezon első fordulójában a későbbi bajnok Komló csapata győzni tudott Mohácson, ám ezután ismét nagy menetelésbe kezdtek a fiúk. Zsinórban hat győzelem után, pont az a PEAC tartotta Pécsen a három...

Hosszú Katinka megint...

Hosszú Katinka megint Amerikában úszik Az európai fellépések után megint a tengerentúlon folytatja versenyszezonját Hosszú Katinka, akit az egyik sztárfellépőként...

Kiestek a birkózók és a női...

A szerdán érdekelt mindhárom magyar szabadfogású birkózó kiesett, ahogy Póta Georgina és Madarász Dóra is a női asztaliteniszezők egyéni küzdelmeiben a bakui Európa Játékokon. A...

Az MLSZ Dárdaival fejezné...

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) célja, hogy a válogatott Dárdai Pál szövetségi kapitány irányításával fejezze be az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. "Az MLSZ célja a decemberi...

Női kosárlabda Eb: a...

Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke szerint nincs kapitánykérdés azután, hogy a magyar válogatott a csoportkör után elbúcsúzott a Romániával közös...

A Hertha jövő vasárnap...

A Hertha jövő vasárnap nyilatkozik Dárdairól A Hertha BSC legkorábban jövő vasárnap nyilatkozik hivatalosan a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját is...

A női kajaknégyes és a...

A kajak-kenu versenyek második napján megszületett a magyar küldöttség első és második aranyérme a Bakuban zajló I. Európa Játékokon, melyen a női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer...

Dárdai: túl jól sikerültek az edzések

Dárdai: túl jól sikerültek az edzések Túl jól sikerültek a magyar labdarúgó-válogatott edzései Dárdai Pál szövetségi kapitány szerint, akinek csapata szombaton Finnországban játszik Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést. "Tökéletesen sikerült a felkészülés, napi egy tréninget tartottunk és maximálisan meg vagyok elégedve a játékosokkal. Már-már azt szerettük volna, hogy az egyik gyakorlás ne legyen annyira jó, nehogy a meccs napján fogjunk ki rossz napot" - nyilatkozott az elutazás előtt, a Liszt Ferenc repülőtéren tartott pénteki sajtótájékoztatón a szakvezető. A sérültekről elmondta, hogy a csütörtöki edzés...

Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező

Finnországi győzelemmel szinte biztos a pótselejtező Ha győz Finnországban a magyar labdarúgó-válogatott, három csapatosra szűkül az Európa-bajnoki részvételért folyó harc, s Dárdai Pál együttese szinte bebiztosítja a pótselejtezőt érő harmadik helyét a csoportban. Siker esetén Magyarország négy körrel a kvalifikációs sorozat vége előtt legalább ötpontos előnyre tenne szert a negyedik helyezettel szemben, továbbá versenyben maradna a románokkal és az északírekkel az automatikus kijutást jelentő első két helyért. Amennyiben a magyarok győznek szombaton Helsinkiben, akkor a jelenleg negyedik finneket hét pontra leszakítják és a...

Csoportelsőként jutott ki az Eb-re a kéziválogatott

A remekül hajrázó magyar férfi kézilabda-válogatott - számára tét nélküli mérkőzésen - 26-25-re győzött a portugál csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn, és ezzel csoportelsőként jutott tovább. Eredmény, 5. csoport Portugália-Magyarország 25-26 (15-12)  Legutóbb október 29-én - Talant Dujshebaev szövetségi kapitány debütáló összecsapásán, Miskolcon - találkozott a két együttes, és a magyarok kínkeservesen győztek 31-30-ra. A januári, lengyelországi kontinensviadalra már korábban kijutott magyaroknál a szakvezető alig hívott be alapembert, inkább a fiataloknak szavazott...