Nemzetközi szabványnak megfelelő atlétikai centrum épülhet Mohácson
2015. június 26. péntek 12:01

A csütörtökön tartott képviselő-testületi ülésen elfogadták az új atlétikai futópálya és dobócentrum kialakításának támogatásáról szóló határozati javaslatot.
Mohács önkormányzata évek óta dolgozik egy új futópálya és egy, a Városi Sportcsarnok mellett kialakítandó dobócentrum létrehozásán. A fejlesztés tartalmazza a Kórház utcai atlétikai futópálya teljes felújítását, a sportcsarnok melletti szabadidő parkban négy súlylökő-kör, két darab kalapács- és diszkoszvető-, illetve egy gerelyhajító-hely kialakítását. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szabványainak és előírásainak is megfelelő sportközpont mellett négy teljesen új öltöző kialakítása is szerepel a pályázatban.
Szekó József polgármester úgy fogalmazott az ülésen, nagy az esély, hogy a közel kétszázharminc milliós projekt teljes költségét a Magyar Atlétikai Szövetség finanszírozza és reményei szerint már jövőre elkezdhetik a munkát.
A testület egyhangú szavazással fogadta el az előterjesztést. Pávkovics Gábor képviselő még ezt megelőzően azt mondta, ha úgy alakul, a városnak is érdemes beszállnia a finanszírozásba, hiszen a mohácsi atlétika szakosztály korábbi és jelenlegi eredményei és népszerűsége miatt nagyon fontos, hogy támogassák a programot.
Amennyiben a fejlesztés elkészül, a jövőben Mohácson több nemzetközi verseny is megrendezésre kerülhet.
E.B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így újul meg a Felszab: fórumon...
- Elhunyt Troszt József, Görcsönydoboka...
- Egy héten át gyorshajtókra vadásznak...
- Diakónus szentelést ünnepel a Pécsi...
- Üzent Donald Trump: az USA kész...
- Vers mindenkinek a költészet napján -...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Lángokban álló baranyai családi...
- Megérkeztek a hatos lottó...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...

