Financseknek kétszer is beintettek, de az úszó mégis célba vette Riót
Hiába győzte le tavaly az országos bajnokságon Financsek Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Tehetségköveteinek tagja, a Mohácsi Torna Egylet úszója Gyurta Dánielt, mégsem került be a berlini Európa-bajnoki keretbe. Bár a versenyző nagyon el volt keseredve, most már a riói olimpiára koncentrál.Financsek Gábor 50 méteres mellúszásban magyar bajnoki címet szerzett tavaly júliusban a debreceni Országos Felnőtt Bajnokságon, ahol Gyurta Dánielt is maga mögé utasította. Ráadásul időeredménye 2014-ben a legjobb volt Magyarországon, mégsem vitték ki az Európa-bajnokságra. Aztán...
Marco Rossi százezres pénzbüntetést kapott
Százezer forintos pénzbüntetést kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője. A MLSZ honlapján olvasható beszámoló szerint az olasz szakembert azért bírságolták meg, mert ugyan egy korábbi fegyelmezetlenség miatt egy mérkőzésre eltiltották a kispadtól és az öltözőtől, a Paks elleni pénteki találkozón a lelátóról utasítást adott a játékosainak. Az fb a Pécs-Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban a házigazda klubot a rend nem megfelelő biztosításáért, szurkolóinak rendzavarásaiért és a szabályzati előírás...
Nem kapnak állami pénzt a botrányban érintett kajakosok
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége azonnali hatállyal felfüggesztette a pozitív drogtesztet produkáló kajakos Csipes Tamara és Dombvári Bence mindennemű anyagi támogatását. A szervezet keddi ülésén Borkai Zsolt elnök felvetésére tárgyalta meg a két sportoló ügyét, s hozott határozatot. "A Magyar Olimpiai Bizottság határozottan elutasítja és elítéli a társadalomra bizonyítottan rendkívül veszélyes kábítószer és tiltott teljesítményfokozó szerek, módszerek előállítását, terjesztését és használatát" - olvasható a mob.hu-n közölt állásfoglalásban, amelyben közlik,...Öt kontinensről érkeznek...
Szerdán délben ötödik alkalommal rajtol el Balatonfüreden a hatnapos World Trophy ultramaratoni futóverseny, melyre idén öt...
Úgy döntöttek,...
Oszvald László a megyei felnőtt kosárlabda-bajnokság friss aranyérmese és a mohácsiak meghatározó játékosa. A mohácsi...
Sima győzelmet aratott az...
Vasárnap délután rendezték a Baranyai megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság huszonötödik fordulóját. A mohácsiak Szederkénybe utaztak, ahonnan magabiztos győzelemmel térhettek...Mintegy háromszázezer...
Több mint 2500 induló összesen 262 ezer kilométert tett meg a McDonald's BringaMánia Tour de Balatonon a hétvégén. A szervezők tájékoztatása szerint a túra évről évre több résztvevőt...Ez szenzációs: Michelisz...
Michelisz Norbert nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének vasárnapi második...
Túraautó-vb: Michelisz...
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének vasárnapi első futamán. A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető...Győzni tudtak a Fradi otthonában a kézis lányok
Május 1-én, a női kézilabda NB1/B-s bajnokság huszonnegyedik fordulójában, Budapesten lépett pályára a Mohácsi TE. A Ferencváros második számú csapata ellen szoros, végig kiélezett mérkőzésen, remek végjátékkal hozták haza a két pontot a mohácsiak.Az első játékrészben hiába védekezett kiválóan a mohácsi csapat, támadásban nem találta a Fradi ellenszerét. A szünetben egy gólos hazai előnyt mutatott az eredményjelző.A második félidőre egy nagyon harcos Mohács jött ki a pályára, az akaratnak meg is lett az eredménye, hiszen nem engedték meglépni a hazai csapatot. A mérkőzés vége...Ha a Fradi nem győz vasárnap Pécsett, bajnok a Videoton
Az éllovas Videoton vendégként 2-1-re legyőzte a címvédő Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati első mérkőzésén, így bajnok lesz, ha a Ferencváros vasárnap nem nyer Pécsett. A székesfehérvári csapat előzőleg 2001-ben tudott győzni bajnoki találkozón Debrecenben, vagyis 14 éves nyeretlenség szakadt most meg. Tovább folytatódott viszont egy jó sorozat: a Videoton egymás után a 15. bajnoki összecsapásán maradt veretlen. Legutóbb éppen a Debrecentől kapott ki, mégpedig október 19-én, Székesfehérváron.Túrautó-világbajnokság: Michelisz az élről kezdheti a második vasárnapi futamot
Michelisz Norbert a 10. helyen végzett a túraautó-világbajnokság (WTCC) mogyoródi állomásának szombati időmérő edzésén, így a fordított rajtsorrend szabálya értelmében a második vasárnapi futamon a himesházai versenyző rajtolhat majd az élről. A Zengő Motorsport Honda Civicjét kormányozó 30 éves pilóta az első versenyt majd a kvalifikáción elért 10. helyének megfelelő rajtkockából kezdi meg, ezen a viadalon a szombati időmérőn leggyorsabb francia Yvan Muller (Citroen C-Elysée) startolhat az első helyről. Az időmérő első, 20 perces szakaszát a negyedik percben piros zászlóval...
Népes csapat képviseli...
A Mohácson rendezett diákolimpián két nap a város és térsége képviseletében mintegy ötszáz általános iskolás vett részt. A...
Marrákesi tenisztorna:...
Babos Tímea 1 óra 25 perc alatt bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás...
Nyolcvanéves B. Nagy Pál,...
Szombaton ünnepli 80. születésnapját B. Nagy Pál, aki Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán és Schmitt Pál mellett tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián győztes...Tizenegyesekkel búcsúzott a...
Szerdán rendezték a Baranya Megyei Felnőtt Kupa harmadik fordulóját. A legjobb huszonnégy csapat között a mohácsi labdarúgók a Villány otthonában léptek pályára.Már a mérkőzés kezdete...A súlykompenzáció növeli...
A Citroëneket érintő 60 kilogrammos túlsúly Michelisz Norbert esélyeit is növeli a hétvégén, a Hungaroringen rendezendő...
A címvédő ellen lehet...
A listavezető Videoton a címvédő Debrecenhez látogat a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 26. fordulójában, s akár ebben a...
Mentőakció a Győrért, 14 csapatos NB I-re számítanak a klubok
Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az MTI-nek megerősítette: az MLSZ körlevélben kérdezte az NB I-es klubokat, hogy hajlandók-e segíteni a Quaestor-ügy miatt veszélybe került Győri ETO FC-nek. A Népszabadság szerdán azt írta, hogy a klubonként tízmillió forintos, azaz összesen 150 milliós "segély" fedezné az ETO FC köztartozásait, ezzel megmenekülhetne az egyesület utánpótlás-szekciója. Így az NB III-ban megkapaszkodhatna a csapat, s nem kellene "szélnek ereszteni" azt a mintegy 400 fiatalt, aki a győri klubban futballozik. Az...
Dárdainak meg kellett büntetnie legnevesebb játékosát
A Bayern München ellen 1-0-ra elveszített mérkőzést megelőzően kénytelen volt megbüntetni egyik játékosát Dárdai Pál. Salomon Kalou félórás késéssel futott be a találkozót megelőző utolsó edzésre, így a korábban létrehozott magatartási kódexnek megfelelően 250 eurót volt kénytelen befizetni a kasszába - írja a csakfoci.hu. Kezdőként kapott lehetőséget Salomon Kalou a Bayern München otthonában 1-0-ra elveszített találkozón, Dárdai Pál a második félidő elején cserélte le, miután nem sok mindent mutatott. A szakember nem lehet túlságosan elégedett légiósával, miután annak hozzáállása...
Országos bajnokságon dobogós helyezett mohácsi júdósok
A Piliscsabán rendezett junior országos bajnokságon három sportolójával vett részt a Mohácsi Torna Egylet júdó szakosztálya és ketten dobogós helyezettek lettek.Ginder János edző beszámolója szerint a juniorok legrangosabb versenyére erős és népes mezőny gyűlt össze. A mohácsi Godina Nóra a 78 kg-os súlycsoportban vállalta az indulást, nem fogyasztott, és így is a III. helyen zárt. Szücs Barbara a 70 kg-os súlycsoportban nevezett, de sem a sorsolással, sem a bírókkal nem volt ezen a napon szerencséje, sajnos kiesett. Balogh Daniella sem fogyasztott, a hétfő óta tartó budapesti...
A rovat további témái
- Szurkolók százai ünnepelték a hokiválogatott világelitbe jutását
- Női kézilabda: mohácsi győzelem a baranyai rangadón
- Örömfoci: nyolcat rúgott a Mohács, Erdélyi négyet vállalt
- Férfi kosárlabda: megyei bajnok a Mohács!
- Régiós diákolmpiát, és Ripszám-emlékversenyt rendeznek Bólyban
- Több ezer magyar szurkoló és nézőcsúcs várható Krakkóban
« Előző
2160 | 2187 | 2214 | 2241 | 2268 | 2295 | 2322 | 2349 | 2376 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Szombaton indítja az első...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...

