Örömfoci: nyolcat rúgott a Mohács, Erdélyi négyet vállalt

Örömfoci: nyolcat rúgott a Mohács, Erdélyi négyet vállalt Szombaton rendezték a Baranya megyei I. osztály 24. fordulóját, ahol a mohácsiak ellenfele a Bogád SE csapata volt. A mérkőzést nagyon hamar eldöntötte az örömfocit játszó hazai csapat, így újabb három pontot szerzett.Ragyogó napsütésben kezdődött a találkozó. Szerencsére az első hazai gólra sem kellett sokat várnia a közönségnek, hiszen Erdélyi Richárd már a tizenhetedik percben megszerezte a vezetést büntetőből. Öt perccel később egy ígéretes beadás után a vendég kapus bizonytalanságát használta ki Székely István, aki pár méterről juttatta a labdát a kapuba. A gól után...

Férfi kosárlabda: megyei bajnok a Mohács!

Pénteken rendezték az Egyed Mihály férfi kosárlabda megyei bajnokság tizenharmadik fordulóját. A Mohács játék nélkül nyert, s így eldőlt a bajnoki cím sorsa.A mohácsi fiúknak ennél könnyebb mérkőzésük sosem volt, ugyanis a vendég Kozármisleny SE csapata meg sem jelent a helyszínen. A versenykiírás értelmében így automatikusan a Mohács kapta a győzelmet érő pontokat. Ezzel eldőlt,hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül bajnok lett a Mohács. A hazaiak a bajnoki találkozó helyett egy bemutató mérkőzéssel engesztelték ki a szép számú közönséget.A Mohács a bajnokság utolsó...

Régiós diákolmpiát, és Ripszám-emlékversenyt rendeznek Bólyban

Bólyban rendezik szombaton Baranya, Somogy és Tolna megyék idei nyílt megyei diákolimpiáját és a Ripszám Henrik jubileumi, egyéni és rövidtávú váltó-emlékversenyt - közölte szerkesztőségünkkel dr. Kiss Endre, a versenybíróság és a Baranya Megyei Tájékozódási Futó Szövetség elnöke. Délelőtt tíz órakor a bólyi sporttelepről rajtol délelőtt az egyéni, egyfordulós rövidtávú regionális rangsoroló verseny, a tervek szerint 14 órától pedig a háromfős rövidtávú váltóverseny.A délutáni versenyt követően a szervezők megemlékezést tartanak a bólyi születésű ifj. Ripszám Henrikről, aki...

Több ezer magyar szurkoló...

A krakkói főkonzulátus felkészült a magyar szurkolók várható rohamára szombaton, a lengyelek elleni, feljutásról döntő divízió I/A világbajnoki jégkorong-mérkőzés előtt. Nedeczky Sándor...

Itthon dőlhet el a mohácsi...

Már pénteken, az utolsó előtti fordulóban eldőlhet, bajnok lesz-e a tabellán jelenleg is első helyezett Mohácsi Kosárlabda SE csapata.Az idei Egyed Mihály férfi kosárlabda megyei...

Háromszázötven gyermek...

Háromszázötven gyermek meccselt a Bozsik-gálán az Újvárosi Sporttelepen A húsz éve indult Bozsik-program idei gáláját rendezték Mohács és térsége óvodásai és általános iskolásai részvételével...

A Pécs ellen folytathatja...

A Pécs ellen folytathatja menetelését a Videoton A 11 pontos előnnyel listavezető Videoton hazai pályán, a bennmaradásért küzdő Pécs ellen folytathatja menetelését a labdarúgó...

Dárdai csapata legközelebb...

A magyar labdarúgó-válogatott nyolc nappal a finnek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt, június 5-én felkészülési mérkőzésen fogadja a litvánokat Debrecenben. A szövetség honlapjának...

Apa és fia együtt a pályán:...

Apa és fia együtt a pályán: már góljai is vannak a tizenhat éves Nagy Zsombornak Nagy Ervin, a megyei első osztályban szereplő Mohácsi TE játékos-edzője, s fia, a tizenhat éves Zsombor időnként együtt is...

Hajnalban célba értek Fa Nándorék, megkerülték a Földet

Hajnalban célba értek Fa Nándorék, megkerülték a Földet Kedd hajnalban befutott a célba Fa Nándor és Conrad Colman a Spirit of Hungaryvel a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen. A szervezők tájékoztatása szerint a barcelonai célvonalon 0 óra 59 perckor haladt át hetedikként a magyar hajó, amely így 110 nap, 10 óra, 59 perc és 40 másodperc alatt teljesítette a kétszemélyes földkerülő versenyt. Fa Nándor 61 évével a mezőny legidősebb, a 31 esztendős Colman pedig a legfiatalabb tagja volt, a Spirit of Hungary 27 600 tengeri mérföldet (51 143 kilométert) tett meg. A hajó útját technikai problémák és sérülések is nehezítették....

Női kézilabda: a hajrában sikerült pontot menteni

Vasárnap rendezték a női kézilabda NB1/B-s bajnokság huszonkettedik fordulóját. A Mohács ezúttal idegenben, a Pilisvörösvár vendégeként szerepelt, és az utolsó percekben egyenlítve hozta haza a döntetlenért járó egy pontot.Az első félidőben sorra maradtak ki a mohácsi lehetőségek és védekezésben sem találta a megfelelő formációt a Mohács. Félidőben egygólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző. (13-12)A második játékrészben összeszedettebb játékkal rukkoltak ki a mohácsiak. A védekezés végre összeállt és támadásban is kezdte megtalálni a helyét a csapat. Radochay védéseinek és...

Ezer "harcos rúgkapált" a hétvégén a Városi Sportcsarnokban Mohácson

Ezer Mohácson a Star Fit Egyesület szervezésében kilencedik alkalommal rendezték vasárnap a Fitness Day programot, amelynek a sport jeles hazai képviselői mellett izraeli, sőt mexikói vendégei is voltak. - A remek mohácsi sportszerető közönségen kívül Bonyhádról, Siklósról, Villányról, Pécsről, Szekszárdról, Paksról, Székesfehérvárról, Budapestről, Győrből, Kazincbarcikáról, sőt, Szerbiából, Horvátországból, Macedóniából és Szlovákiából is jelen voltak a rendezvényen. A nap folyamán gyerekektől a felnőttekig mintegy ezer „harcos rúgkapált" a valamennyi résztvevő szerint...

Dárdai beírta nevét a...

Dárdai beírta nevét a Hertha rekordkönyvébe Hertha élő hetes veretlenségi sorozatára a Berliner Morgenpost használta a klubtörténeti minősítést hétfőn, hozzátéve, hogy...

Győzelemmel kezdtünk a...

A japánok elleni 4-2-es győzelemmel kezdte szereplését a magyar jégkorong-válogatott a krakkói divízió I/A világbajnokságon. Az első és második harmadban is a japánok szereztek vezetést,...

Balszerencsés mérkőzésen...

Balszerencsés mérkőzésen kaptak ki a mohácsi labdarúgók Szokatlan időpontban, szombat délelőtt a Baranya megyei I. osztály 23. fordulójában Pécsre látogatott a Mohácsi TE csapata. A...

IX. Mohácsi Fitness Day a...

Katus Attila, Czégel Erika, Mario Gutierrez, Asztalos Adri, Gárdus Bence, Taraba-Sifter Tímea, Sztárcsevics János biztos jelen lesznek vasárnap, április 19-én a IX. Mohácsi Fitness Day...

Hosszú megerősítette...

Hosszú megerősítette második helyét a világranglistán Hosszú Katinka megnyerte a 400 méter vegyest az arizonai Mesában rendezett úszóversenyen csütörtökön, amelyen már rajthoz állt...

Labdarúgó Magyar Kupán...

Szerda délután rendezték a Baranya Megyei Felnőtt Kupa második fordulóját. A Mohácsi TE 1888 ellenfele az első fordulóban magabiztosan, 8-1-re győző Görcsönydoboka SC volt. A találkozó...

Meghalt Ambrus Tamás, az FTC örökös bajnok vízilabdázója

A Ferencvárosi Torna Club örökös bajnok vízilabdázója hosszan tartó betegség után hunyt el - írja a fradi.hu. Ambrus Tamás 1964. június 27-én született Budapesten. Tizenhat évesen debütált az élvonalban, akárcsak édesapja, Ambrus Miklós olimpiai bajnok, ő is kapus volt. A ferencvárosi csapatban összesen 306 mérkőzésen védett, 1988-ban és 1990-ben bajnokságot nyert. A válogatottban 61-szer szerepelt, részt vett az 1986-os madridi világbajnokságon, és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon. 1990-ben az olasz RN Florentia játékosa lett, 1993-tól a BVSC-ben folytatta pályafutását, ahol...

Nagyon simán hozta a kötelezőt a mohácsi Motex KC

A megyei felnőtt kézilabda-bajnokság 12. fordulójában a mohácsi Motex KC kedden az utolsó helyezett PEAC junior csapatát fogadta, és simán győzött. A várakozásoknak megfelelően a mohácsi fiúk végig uralták a mérkőzést, gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a találkozót, a szünetben tizenegy góllal vezettek. A második félidőben már jobban játszottak a vendégek, ám közelebb férkőzniük így sem sikerült, tizennégy gólos hazai siker született. Motex KC - PEAC junior 37-23 (19-8)Ezzel a két ponttal a Motex továbbra is versenyben van a negyedik hely megszerzéséért folyó...

Vízliabda-világliga: szuperdöntős az összes európai favorit

Vízliabda-világliga: szuperdöntős az összes európai favorit A világbajnok magyar válogatotthoz hasonlóan a másik két európai selejtezős csoportból is a favorit, a szerb és a horvát együttes jutott be a férfi vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjébe. Benedek Tibor tanítványai a görögök elleni keddi sikerükkel hibátlan teljesítménnyel végeztek az élen az A csoportban, míg - a nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint - az Európa-bajnok szerbek a B, az olimpiai bajnok horvátok pedig a C csoportban győztek százszázalékos mérleggel. Hozzájuk rendezőként az olasz együttes, illetve a Kaliforniában rendezett világkvalifikációs torna első...