Ezer "harcos rúgkapált" a hétvégén a Városi Sportcsarnokban Mohácson
2015. április 20. hétfő 17:46

Mohácson a Star Fit Egyesület szervezésében kilencedik alkalommal rendezték vasárnap a Fitness Day programot, amelynek a sport jeles hazai képviselői mellett izraeli, sőt mexikói vendégei is voltak.
- A remek mohácsi sportszerető közönségen kívül Bonyhádról, Siklósról, Villányról, Pécsről, Szekszárdról, Paksról, Székesfehérvárról, Budapestről, Győrből, Kazincbarcikáról, sőt, Szerbiából, Horvátországból, Macedóniából és Szlovákiából is jelen voltak a rendezvényen. A nap folyamán gyerekektől a felnőttekig mintegy ezer „harcos rúgkapált" a valamennyi résztvevő szerint hatalmas sikert aratott rendezvényünkön - informálta hírportálunkat Sztrácsevics János, a Star Fit Egyesület elnöke.
Mint elmondta, a sportág hazai, élvonalbeli képviselőin kívül jelen volt Izraelből Marió Gutierrez profi prezenter, akit teljesen elvarázsolt a Városi Sportcsarnokot megtöltő, nagyszámú résztvevő.
A külföldi vendégek Rosta Endre meghívására látogatást tettek a Busóudvarban, ahol őszinte ámulatba ejtette őket Mohács nagyszabású rendezvényének a élethű látványa, aminek hírét immár Izraelba és Mexibó is elviszik.
- A remek hangulatú sportos rendezvénynek szintén híre megy országhatárainkon túlra is, s így minden remény meg van arra, hogy jövőre, a X. jubileumi fitness day Mohács életében először hatalmas sportesemény legyen - jegyezte meg Sztárcsevics János.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Napsütéses, tavaszias napunk lesz...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Ha tűzoltónak állna Baranyában, itt a...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...

