Több ezer magyar szurkoló és nézőcsúcs várható Krakkóban
2015. április 24. péntek 12:54
A krakkói főkonzulátus felkészült a magyar szurkolók várható rohamára szombaton, a lengyelek elleni, feljutásról döntő divízió I/A világbajnoki jégkorong-mérkőzés előtt.
Nedeczky Sándor konzul pénteken délelőtt az MTI-nek elmondta: eddig semmi rendkívüli esemény nem történt a hoki vb-re érkező magyarokkal a múlt vasárnapi kezdés óta, egy esetben egy személyi igazolványt kellett átvenniük, de a tulajdonosa hamar jelentkezett érte.
Hozzátette: ő maga már kinn volt a japánok és az olaszok elleni mérkőzésen, és ott lesz a krakkói arénában a szombaton 20 órakor kezdődő összecsapáson is.
"A szervezők és mi magunk is szeretettel várjuk a magyar szurkolókat. A jó hangulat garantált" - tette hozzá Nedeczky Sándor.
A Lengyel Jégkorong Szövetség már csütörtök este bejelentette, hogy mind a 15 328 jegy elfogyott a magyar-lengyel összecsapásra. A divízió I-es vb-k történetében ez nézőrekordot jelent.
A magyar szurkolók eddig is szép számban, 2-3000-en látogattak ki a helyszínre, szombaton várhatóan ennél is többen lesznek. Az általuk teremtett remek légkörről a nemzetközi szövetség (IIHF) honlapja külön is említést tett.
Krakkóban eddig semmiféle rendbontás vagy összetűzés nem történt, mindenki békésen szurkol benn a csarnokban vagy az aréna előtti hatalmas téren. A városban is nyugodt a hangulat, s lépten nyomon magyar mezbe öltözött szimpatizánsokat látni.
A magyar válogatott akkor jut fel a 16-os világelitbe, amennyiben nem kap ki alapjátékidőben a lengyelektől.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- Nagymamájától leste el a fortélyokat,...
- Így látták száz esztendeje Mohács...
- Orbán Viktor: Magyarországnak...
- Zsákszámra önthetjük a palackokat az...
- Drogdílerekre törték rá az ajtót...
- Eltűnt egy 14 éves mohácsi lány, egy...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Negyven százalékkal is csökkenhet...

