Dárdai lehet az aduász a Hertha menedzsere szerint

Dárdai lehet az aduász a Hertha menedzsere szerint Michael Preetz, a Hertha BSC labdarúgócsapatának menedzsere szerint Dárdai Pál lehet az adu a berlinieknél a pénteken rajtoló Bundesliga-szezonban. "A konstrukció, amit választottunk, valóban szokatlan. De azt hiszem, kifizetődő lesz" - mondta Michael Preetz a dpa német hírügynökségnek.A dpa emlékeztet rá, hogy 39 évével Dárdai Pál a Bundesliga legfiatalabb vezetőedzője. A korábbi magyar szövetségi kapitány az elmúlt idényben vette át a csapatot segítőjével, Rainer Widmayerrel és sikerült benntartani az együttest az élvonalban, igaz, csak jobb gólkülönbséggel kerülték el...

Az 52. Nemzetközi Duna Kupa következik a hétvégén Mohácson

Az 52. Nemzetközi Duna Kupa következik a hétvégén Mohácson Augusztus 15-16-án rendezik Mohácson a hagyományos evezős versenyt, amely a Magyar Evezős Szövetség versenynaptárában is helyet kapott. A verseny szombaton délután 15 óra 20 perckor kezdődik és várhatóan este fél nyolcig tart majd. Ezzel szemben vasárnap már reggel, 8 óra 50 perckor vízre szállnak a versenyzők, és a tervezett forgatókönyv szerint negyed kettőkor zárul a verseny. Az idei kétnapos eseményen öt egyesület versenyzői képviselik magukat. A hazai Mohácsi TE 1888-on kívül rajthoz állnak a Kalocsai Sport Egyesület, a szerb Palič, az eszéki Iktus és az Újvidéki Danubius...

Kézilabda: futásban jobb volt az ellenfél

Szerdán este lejátszotta első hazai edzőmérkőzését a Mohácsi TE 1888 NB1/B-s felnőtt kézilabdacsapata. A nyáron jelentősen megfiatalított keretű mohácsiak kevésbé bírták a végjátékot, és húszgólos vereséget szenvedtek a Kozármislenytől.A felek előzetes megállapodása értelmében nem a megszokott kétszer harminc, hanem háromszor huszonöt perces mérkőzést láthattak a kilátogató nézők. Az új edzővel és rengeteg helyi fiatallal felálló mohácsiak az egész találkozón harcoltak, helyenként gyönyörű megoldásokat választottak, ám a visszarendeződéssel még akadtak problémáik. Az...

Kézilabda: három hónap...

A Mohácsi TE 1888 NB1/B-s női felnőtt kézilabdacsapata három hete új edzővel, Gyulay Lászlóval kezdte meg a felkészülést a következő szezonra. A nyáron jelentősen átalakult csapat szerdán...

Tizenegy magyar indul az...

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) 11 főt nevez az augusztus 22-én kezdődő pekingi világbajnokságra. A MASZ hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a világbajnoki szintet 12 sportoló...

A világ nyolcadik legjobb...

A világ nyolcadik legjobb úszónemzete vagyunk Nyolcadik helyen végzett Magyarország a kazanyi világbajnokságon. Sportolóink három arany-, három ezüst- és négy bronzérmet...

Lovrencsicsék lengyel...

A Videotonnak a három magyar játékost is foglalkoztató lengyel Lech Poznant kell legyőznie a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában ahhoz, hogy bejusson a sorozat idei...

Finn kapitány lenne a...

Beadta jelentkezését a finn labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára Hámori György, a „Gyilkos" becenévre hallgató egykori kőkemény hátvéd. A mohácsi születésű...

Magyar Kupa: Nagyárpádon...

Sorsoltak a labdarúgó Baranya Megyei Kupában: az MTE vasárnap Nagyárpádon játszik az első fordulóban.Augusztus 9-én, vasárnap az első fordulóban a Mohácsi TE Nagyárpádon szerepel, a...

Sajnálkozik a kokainnal lazító kajakos, Kucsera Gábor

Tisztában van azzal, hogy mekkora károkat okozott a kajak-kenu sportágnak, és egy életen át szégyellni fogja magát Kucsera Gábor, akinek pozitív lett a július közepén elvégzett drogtesztje. A kajakos csütörtöki közleményében jelezte: évek óta nem ért el jelentős eredményt sportolóként, és ha nem tudott volna nyerni a szolnoki második válogatón, minden bizonnyal az is versenyzői karrierje végét jelentette volna. "A pályafutásom szempontjából tehát rendkívül fontos volt a jó szereplés, és ezt a terhet képtelen voltam elviselni. Lazítani akartam, és a legrosszabb utat...

Szilágyi és Hosszú is elődöntős kétszáz méter pillangón

Szilágyi és Hosszú is elődöntős kétszáz méter pillangón Szilágyi Liliána a harmadik, Hosszú Katinka pedig a hatodik helyen jutott 200 méter pillangón a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek szerdai elődöntőjébe. A délelőtti előfutamokban a magyarok közül elsőként Takács Krisztián lépett rajtkőre 100 méter gyorson: az 50 méteres távra készülő 29 éves versenyző futamában a negyedik lett 49.76 másodperccel, ezzel pedig összesítésben a 33. helyen fejezte be szereplését ebben a számban. A női 200 méteres pillangóúszás selejtezőjében első magyarként Szilágyi Liliána volt érdekelt, a Nankingban tavaly ifjúsági olimpiát nyert magyar...

A világ leghajlékonyabb lányai jönnek Budapestre

Tizennégy együttes-kéziszercsapat és 52 egyéni induló versenyez a Syma Csarnokban péntektől vasárnapig a IV. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupán, és hasonló népes mezőny szerepel majd a párhuzamosan zajló III. MTK Budapest Kupa nemzetközi versenyen. Az edzéssel egybekötött keddi sajtótájékoztatón Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a világkupa után egy hónappal lesz Stuttgartban az olimpiai kvalifikációs világbajnokság, és a kedvező időpont sok külföldi sztárt is idevonz, hogy a vb előtt mintegy főpróbaként felmérje, hol is tart. Budapestre jön...

Magyar–román: telt ház,...

Magyar–román: telt ház, minden jegy elkelt a meccsre Minden jegy elkelt a szeptember 4-i (20:45, Üllői út) Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre - tudatta a Magyar...

Hossztávú triatlon országos...

A XXVI. Hosszútávú Triatlon Országos Bajnokságot idén Nagyatádon rendezték, amelyen városunkat Lovász Szabolcs, Trábert József és Trábert Dóra nem csupán képviselte, de derekasan helyt is...

Magyar-román: akkora a...

Hétfő délelőtt tíz órától lehet jegyet vásárolni a szeptemberi magyar-román EB-selejtezőre, azonban annyian szeretnének belépőhöz jutni, hogy összeomlott a rendszer.A Magyar Labdarúgó...

Dárdai Pál úgy érezte, most...

Dárdai Pál úgy érezte, most erőt kell mutatnia Dárdai Pált, a Hertha BSC vezetőedzőjét kissé felzaklatta a szombati felkészülési mérkőzésen tapasztalt gólképtelenség, és ezt...

A Mohácsi Torna Egylet...

A Szegeden rendezett Magyar Országos Bajnokság evezős versenyén mini-, tanuló-, serdülő-, ifi- és felnőtt kategóriában indult mintegy 600 résztvevő sorában rajthoz álltak és igen szép...

Kizártak négy fiatal...

A Magyar Tenisz Szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint az U18-as csapatok vezetői a svájci Klostersben rendezett egyéni Eb-n történtek nyomán kizárták az U18-as fiú csapatból Szintai...

Hétfőtől lehet jegyet venni a magyar-románra

Hétfőtől lehet jegyet venni a magyar-románra Hétfőn tíz órakor kezdődik a jegyértékesítés a szeptember 4-én rendezendő Magyarország-Románia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint a szervezők a szurkolói kártyával nem rendelkezőknek 500 jegyet biztosítanak. Ők a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) és a Syma Csarnokban (Budapest, 1146, Dózsa György út 1.) működő Ticket Express jegyirodában személyesen vásárolhatnak belépőt személyi azonosításra alkalmas igazolványuk bemutatásával. Külföldi állampolgárok...

Dárdai még két meccset szeretett volna a válogatottal

Dárdai még két meccset szeretett volna a válogatottal Dárdai Pál utoljára azt kérte a Hertha BSC vezetőitől, hogy legalább a két szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre engedjék meg neki, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya maradjon, de - szerinte érhető okokból - ehhez nem járultak hozzá. "Nekem is nagy fájdalom és érvágás, hogy nem folytathatom. Én többet nem tudok tenni, mindent megpróbáltam. Egész nyáron azon filóztam, hogy majd mit csinálunk és hogy csináljuk. Vannak olyan dolgok az életben, hogy tudni kell nyelni és most nyelek egyet" - mondta a magyar szövetségnek (MLSZ) adott...

Első hazai edzőmeccsén nyolcat gurított a Mohács a Somberek ellenében

Első hazai edzőmeccsén nyolcat gurított a Mohács a Somberek ellenében Szerda este hat órakor a Sombereket fogadta a Mohácsi TE labdarúgócsapata. Az első hazai edzőmérkőzésen magabiztos győzelmet arattak a hazaiak.A nyáron nagy változásokon átesett mohácsiak a felkészülés elején tartanak, ennek ellenére biztató játékkal, simán verték a Somberek csapatát. Az új igazolások közül mindenki pályára lépett, sőt, négyen a kezdőben kaptak helyet. A kapusok egy-egy félidőt védtek, Windischmann és Andorkó sem kapott gólt.  A gólgyártást már a kilencedik percben megkezdték a mohácsiak, ekkor Spannenberger volt eredményes. Pár perc múlva az újonnan...