A női kajaknégyes és a Kammerer, Szalai duó is aranyérmes
2015. június 15. hétfő 11:31
A kajak-kenu versenyek második napján megszületett a magyar küldöttség első és második aranyérme a Bakuban zajló I. Európa Játékokon, melyen a női kajaknégyes 500 méteren, a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás férfi kajakos páros pedig 1000-en diadalmaskodott, Vajda Attila pedig harmadik lett a kenuegyesek 1000 méteres számában.
A viadal honlapja szerint a Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna egység a rajttól vezetve, magabiztos előnnyel nyerte meg versenyét a német és a lengyel hajó előtt.
Rögtön a nők viadalát követően következtek Kammererék, s egészen kiváló hajrával, a német duót közel négy tizedmásodperccel maguk mögé utasítva értek be elsőként a célba.
A nap első magyar érmét a pekingi olimpiai bajnok Vajda Attila szerezte meg, miután a német Sebastian Brendel és a cseh Martin Fuksa mögött harmadik lett.
A hétfői napot megelőzően egy dobogós helye volt a magyar csapatnak, amit még szombaton a birkózó Korpási Bálint ért el a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájában, melyben ezüstérmet nyert.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentősök siettek egy bajba jutott...
- Nem jogerősen öt év börtönre ítélték...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...
- Ultramodern képalkotó berendezést...
- Lecsaptak a baranyai zsaruk: tíz...
- Hamarosan indul a békamentés, várják...
- Hétfőn megérkeztek az esztendő első...
- Vasárnaptól változik a buszmenetrend...
- Megtalálták a Dunában az eltűnt 18...
- Szombaton indítja az első...

