Árokba csúszott egy autó Mohács és Somberek között
Árokba csúszott egy gépkocsi Mohács és Somberek között, a Béregi-kanyarban pénteken délelőtt. A járműben csak a vezetője utazott. A véméndi hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. Az érintett útszakaszon a mentés idején félpályán halad a forgalom.
Közmeghallgatásra várják a mohácsiakat a városházán
Pénteken délután négy órakor tartja idei közmeghallgatását az önkormányzat és a képviselő-testület. A közérdekű témákról tartott fórum helyszíne a városháza díszterme, az eseményre várják az érdeklődő mohácsi polgárokat.
Még operát is énekel majd Rudán Joe a különleges karácsonyi koncertjén
A nagy sikert aratott tavalyi koncert után szombaton is fellép Rudán Joe a Kodály Központ színpadára. Igazán különlegesnek ígérkezik az esemény, hiszen a jól ismert dalok áthangszerelve csendülnek fel, a Kozármislenyben élő rocker pedig úgy tervezi, még operát is énekel majd. Vendégelőadóként kiváló zenészek érkeznek: a meghívottak között találhatjuk mások mellett Vikidál Gyulát, Kalapács Józsefet és Szűcs Antal Gábort. - Különleges előadásra készülünk zenésztársaimmal, barátaimmal közösen - kezdte az ismert baranyai rocker. - A dalokat újrahangszereljük, így egyedi...
Félezer ajándékcsomagot...
Ötödik éve juttatnak édességcsomagot Mohácson és környékén élő kisgyerekeknek. Ötszáz ajándékcsomagot készített...
Árokba hajtott egy autó...
Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy gépkocsi csütörtök este az 57-es főút Szederkény és Versend közötti...
Pávkovics Gábor Mohács új...
Mohács új alpolgármestere Pávkovics Gábor, a Fidesz városházi frakciójának vezetője, akit a csütörtöki testületi ülésen titkos...
Már fészkük közelében...
Az öreg rétisasok decemberben már a fészkük közelében vannak, párjukkal együtt valami kimagasló megfigyelő pontról pásztázzák...
Sárhátnál lebukott...
A Pécsi Járásbíróság szerdán egy hónapra elrendelte két gyanúsított letartóztatását embercsempészés bűntette miatt. ...
Emléktáblát avattak Szekó...
Csütörtökön délelőtt adták át a városházán azt a márványtáblát, ami Szekó József, Mohács néhai polgármeseterének állít...
Megölte újszölött gyermekét egy nő Versenden, vödörbe rejtette a holttestet
A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. A rendőrségre szerdán 9 óra 27 perckor arról érkezett bejelentés, hogy egy állapotos versendi nő valószínűleg titkon szülte meg gyermekét, majd a csecsemőt eltüntette valahová. A rendőrök kimentek az asszonyhoz, aki azt mondta, hogy nem volt terhes, és önként vállalta az orvosi vizsgálatot. Az azonban azt állapította meg, hogy a nő a közelmúltban szülhetett, és azonnali műtétre szorul. A nő ekkor már elmondta a rendőröknek, hogy valóban szült, a gyermeket pedig egy festékes...
Musicaléneklési versenyen remekeltek a mohácsi diákok
Szeged volt a házigazdája a III .Országos Golden Voice musicaléneklési versenynek, ahol a mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei kiemelkedően szerepeltek. Különdíjat kapott Amrich Márk, Fikákovity Mirna és Ritter Viktor, harmadik helyezett lettKatona Anna, de szépen szerepelt Amrich Máté, Jónás Dorina és Mamusics Zsófia is.Felkészítő tanáruk Filákovityné Verőci Alexandra.Képünkön: a különdíjasok és felkészítő tanáruk.
Másképp járnak a vonatok és a buszok az év végi ünnepek időszakában
Változik a vonatok és a Volán-járatok közlekedési rendje az ünnepi időszakban. A MÁV szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, 25-től 28-ig az ünnepnapi, 29-én a vasárnapi közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok. A jövő év elején is lesznek változások: január 1-jén az ünnepnapi menetrend érvényes, január 2-án, csütörtökön viszont már a munkanapokon megszokott időpontokban indulnak a járatok. Az előzetes becslések szerint december 20-án és 23-án is várhatóan több mint 100 ezren utaznak majd. A...
Unokázós csalással is...
A közelmúltban két esetben is meghiúsult a csalók tevékenysége Baranya megyében, mivel a kiszemelt áldozatok éberségüknek...
Mohács jelenlegi...
Csorbai Ferencet, Mohács jelenlegi, szocialista polgármesterét immár képviselő-testületi határozat is kötelezi, hogy a...
Áruházaknál szemlézték a...
Összesen 48 baleset történt az elmúlt héten Baranya megye közútjain. Az elmúlt héten 37 anyagi káros és 11...
Ment a cicaharc:...
Egy buszmegállóban verekedett két nő Szőkén. A rendőrség ügyeletére kedden dél körül érkezett bejelentés...
Nem igazak a híresztelések,...
Járőrtársak toborzásába kezdett a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. Az ilyen részszakképesítéssel rendelkezők önálló...
Kifosztott egy aggastyánt...
A Pécsi Járásbíróság a kedden megtartott nyilvános tárgyaláson kifosztás és okirattal visszaélés vétsége miatt -...
Anyakönyvi hírek: ők születtek Mohácson
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi bejegyzések történtek: Születtek: Kárász Flórián (Himesháza), Kiss Benett (Mohács), Frey Linett (Báta),Nyári Bence (Mohács), Ippler Miléna (Versend), Darabos Bianka (Homorúd), Dittrich Lizi (Bóly);
A siklósi rendőrök is gyűjtöttek a rászorulóknak
Rászoruló családoknak adományoztak a siklósi rendőrök. A Siklósi Rendőrkapitányság munkatársai is összefogtak a nemes cél érdekében, és csatlakoztak a Siklós Város Önkormányzata által szervezett „Egy doboznyi szeretet" elnevezésű akcióhoz. A rendőrök szép számmal gyűjtöttek össze ajándékokkal teli cipősdobozokat azért, hogy a hátrányos helyzetű családoknak is boldog karácsonya legyen. Az adományok egy részét - amelyeket az elkövetkezendő napokban osztanak majd szét a helyi rászoruló családok között - hétfőn Siklós közös karácsonyfája alatt helyezték...
Nem volt jogsija, Hollandiából rendelt egy hamisat
Határátlépés során bukott le az a gépkocsivezető, aki hamis vezetői engedéllyel közlekedett Siklós térségében. Gyanúsítottként hallgatták ki a siklósi nyomozók hétfőn azt a 24 éves gordisai férfit, aki december 9-én 11 óra 35 perckor jelentkezett kilépésre autójával a drávaszabolcsi határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a gépkocsivezető olyan holland vezetői engedélyt adott át a rendőröknek, amellyel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy az okmány hamis. A férfi gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy a hamis okmányt az interneten...
A rovat további témái
- A bíróságon is véget ért a mohácsi fesztivál
- Kígyók, madárpókok, leguánok is őrizték egy bűnszervezet millióit - Videó!
- Árokba borult egy kamion Lánycsóknál, zajlik a mentés
- Vádat emeltek a pécsi trafikrabló ellen
- A BBC kapta a PTE Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíját
- Megvan az engedély, jövőre elkezdődhet a komlói börtön építése
« Előző
9855 | 9882 | 9909 | 9936 | 9963 | 9990 | 10017 | 10044 | 10071 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- Jól halad Magyarország tengeri...
- Hétfő éjszaka érkeznek az év...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...

