Csorbai Ferenc a polgármester Mohácson, de a nagy többség nem szavazott rá

Csorbai Ferenc a polgármester Mohácson, de a nagy többség nem szavazott rá Este hét órakor Mohácson is bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összesítése. A polgármester-választás esetében nagyon magas az érvénytelen voksok aránya. A polgármester-választás eredménye 56, 80 százalékos  feldolgozottságnál tart, s az már látszik, hogy nagyon sok az érvénytelen szavazat.Az egyedül induló MSZP-s jelöltre, Csorbai Ferencre 1727-en szavaztak érvényesen, az érvénytelen szavazólapok száma 3 800.Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy az érvénytelenül szavazók nem kívántak a szocialisták jelöltjére szavazni. Csorbai Ferenc korábban azt nyilatkozta...

Árokba hajtott és felborult egy autó Baranyában

Árokba hajtott és felborult egy autó Baranyában Árokba hajtott és ott a tetejére borult egy gépkocsi vasárnap délelőtt 11 óra körül - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szigetváron a Zsibóti úton.    A járműben csak a vezetője utazott, azt egyelőre nem tudni, megsérült-e.  A városi hivatásos tűzoltók áramtalanították és kerekeire állították a kocsit.

Részegen autózott egy pécsi férfi Komlón

Részegen autózott egy pécsi férfi Komlón A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki ittasan vezette autóját Komlón.        Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság egy 53 éves pécsi férfi ellen.  A férfit 2019. június 19-én délelőtt Komló belterületén, egy finn módszeres akció keretében állították meg a rendőrök. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök előállították további mintavételre. A rendőrök a férfit...

Így választanak...

Így választanak polgármestert és képviselőket Pécsett, Mohácson és az országban Bezártak a szavazókörök, megkezdődött a voksok összeszámlálása. Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és...

Árokba hajtott egy autó...

Árokba hajtott egy autó Baranyában, csecsemő is megsérült Ketten sérültek meg a szombaton történt balesetben.  Lesodródott az úttestről és az út menti árokba hajtott egy...

Peti Kovács István kapta...

Peti Kovács István kapta Baranya művészeti díját - Szekó Józsefről is megemlékeztek 1694-ben adományozta I. Lipót Baranya Vármegye címerpecsétjét. 23 éve, 1996 óta - a megyei közgyűlés döntése értelmében -...

Pécsi sörözőből lopott...

Pécsi sörözőből lopott mobilt, aztán megverte a tulajt A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki nem akarta visszaadni tulajdonosának az ellopott...

Csorbai nem foglalja el a...

Csorbai nem foglalja el a posztját, ha kevesen szavaznak rá vasárnap - De mennyi az annyi? Azt nyilatkozta a Népszavának Csorbai Ferenc, az MSZP mohácsi polgármesterjelöltje, hogy a posztját akkor nem foglalná el, ha...

Peruban is díjazták a pécsi...

Peruban is díjazták a pécsi rendező, Pozsgai Zsolt filmjét A legjobb játékfilm díját kapta a perui CUCIFEST Nemzetközi Filmfesztiválon a Megszállottak - közölte pénteken Pozsgai Zsolt,...

Tabuk nélkül - Perszimulációt tartottak a Gandhiban

Tabuk nélkül - Perszimulációt tartottak a Gandhiban A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a közelmúltban indította el Tabuk nélkül elnevezésű programsorozatát, amelynek következő állomása a „Gondold át!" bűnmegelőzési színházi előadás volta pécsi Ghandi Gimnáziumban.    A csütörtökön megtartott rendezvényen a gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozó jelzőrendszeri tagok mellett a gimnázium diákjai is részt vettek. Az előadás során az érdeklődök egy kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthattak, amelyet egy perszimuláció követett. A színdarab nagy sikerrel zárult, hiszen a résztvevő...

Baranya megye tűzvizsgálói a legjobbak között

Baranya megye tűzvizsgálói a legjobbak között Lezárult a tűzvizsgálók országos versenye Hajdúszoboszlón.  Október 11-én, pénteken délelőtt szakmai fórummal és ünnepélyes eredményhirdetéssel ért véget az V. Tűzvizsgáló Szakmai Vetélkedő. A verseny záróprogramjának keretein belül a külföldi szakmai stáb tartott előadásokat a résztvevőknek. Folkert van der Ploeg, a holland tűzvizsgáló iskola képviseletében egyebek mellett országa tűzvizsgálati statisztikai adatait ismertette, bemutatta a munkafolyamatot és a képzésük rendszerét. A fórumon technikai fejlesztésekről is hallhattak a résztvevők, mindezt rövid gyakorlati...

Csupa méz: Mézes-Mázas Napot tartanak Szentlőrincen

Szombaton rendezik meg Szentlőrincen a V. Baranyai Mézes-Mázas Napot. A Rendezvény Centrumban reggel hét órakor kezdődő eseményen méhészeti eszközök kiállítása és vására, szakmai előadások, s Baranyában termelt mézek versenye is várja a látogatókat.

Az ügyészség szerint...

Az ügyészség szerint hazugságot írtak a pécsi balliberális lapok Valótlant állított két balliberális hírportál, illetve rájuk hivatkozva több más médium akkor, amikor azt közölték, hogy a...

Még órákig tart a 6-os...

Még órákig tart a 6-os főúton felborult tartálykocsi műszaki mentése Még órákig eltart annak az üzemanyagot szállító pótkocsis teherautónak a mentése, amely reggel szenvedett balesetet a 6-os...

1600 éves lelet két hiányzó...

1600 éves lelet két hiányzó darabja került elő Dunaszekcsőn Három évvel ezelőtt egy dunaszekcsői ásatáson került elő egy 3-4. századi tégladarab, amelybe egykor két emberalakot ábrázoló...

Megyei díjat kapott Balogh...

Megyei díjat kapott Balogh László rendőrfőkapitány-helyettes Közrend-Közbiztonsági Díjat kapott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese Pécsett. ...

Lapszemle: Csorbai Ferenc...

Lapszemle: Csorbai Ferenc győzelme Mohácson a demokrácia megcsúfolása lenne Egy versenyző ellenfél nélkül arat győzelmet. Ezt a kifejezést eddig csak a sport világából ismerhettük, írta a Magyar Nemzet...

Felborult egy üzemanyagot...

Felborult egy üzemanyagot szállító tartálykocsi Baranyában Az üzemanyagot szállító jármű Szigetvár és Nagydobsza között borult az oldalára.  Üzemanyagot szállító pótkocsis...

Baleset miatt lezárták az autópályát Babarcnál

Baleset miatt lezárták az autópályát Babarcnál Kigyulladt egy gépkocsi pénteken reggel az M60-as autópályán Babarc közelében, a Pécs felé vezető szakaszon.  A mohácsi hivatásos tűzoltók két vízsugárral oltották el a lángokat, jelenleg az utómunkálatokat végzik.  Mindkét sávot teljes széllességében lezárták.A teljes útzár a mentés és a helyszínelés végéig marad érvényben, ami várhatóan több órát vesz igénybe.

Közösen gyakorlatoztak magyar és hovát búvárok a Dráván

Közösen gyakorlatoztak magyar és hovát búvárok a Dráván Az elmúlt héten a Siklósi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, a Határszél Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Baranya Speciális Mentők és a horvát tűzoltók nemzetközi katasztrófavédelmi együttműködési gyakorlatot tartottak Donji Miholjac település mellett, a Dráva egyik holtágán, az Öreg Dráván. A gyakorlatot megtekintette a horvát országos tűzoltóparancsnok is.    A gyakorlat célja mindazon intézkedéseknek, erők és eszközök használatának, a szervezetek közötti együttműködésnek, a hivatásos és önkéntes szervezetek, a megalakított mentési- és kárfelszámolási csoportok...

A kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát

A kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát A magyar kormány továbbra is elutasít minden kvóta szerinti elosztást az Európai Unióban - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.   A miniszter úgy értékelt: az elmúlt hetekben újra és újra felmerülő kvóta szerinti szétosztási mechanizmus a távozó bizottság "utolsó elkeseredett kísérlete" arra, hogy a saját kudarcait részben feledtesse legalább azok előtt, akik egy kvóta szerinti elosztást pozitívnak értékelnek.    Hangsúlyozta: Magyarország legfeljebb "kiszállítási...