Frontálisan ütköztek, meghalt a vétlen sofőr
Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a nőnek az ügyében, aki halálos közúti balesetet okozott Szigetvár közelében. Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság az ellen a 28 éves nagydobszai nő ellen, aki 2019. január 4-én este a 6-os úton közlekedett autójával Szigetvár irányából Molványhídpuszta felé. A nő későn észlelte az előtte haladó lassú járművet, ezért elrántotta a kormányt, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival. A vétlen autót vezető 29 éves...
Mohácsi páros nyert a tűzoltók asztalitenisz-versenyén
Második alkalommal rendezte meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az Országos Tűzoltó Asztalitenisz Tornát, melynek idén is a paksi ASE csarnok adott otthont. A Baranya megyei versenyzők szép eredményeket értek el. A tornára a főigazgatóság, a megyei igazgatóságok, a katasztrófavédelmi kirendeltségek, valamint a hivatásos tűzoltóságok állománya nevezhetett. A versenyzők indulhattak egyéniben és női, férfi, valamint vegyes párosban.Az idén közel ötvenen neveztek a bajnokságra, egyszerre nyolc asztalon, mintegy százötven mérkőzés során dőltek el a helyezések,...
Több mint harminc programmal készül a Pécsi Egyházmegye a karácsonyra
Múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, komolyzenei koncertekkel, gyermekprogramokkal várja egyebek mellett a Pécsi Egyházmegye az érdeklődőket az adventi időszakban. Mint azt az MTI-hez eljuttatott közleményben írták, tizenhetedik alkalommal hívják a helyi és környékbeli művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket közös készülődésre az adventi időszakban - idén december 1-je és 15. között. Az eseménysorozat a Pécsi Tudományegyetem Harsonaegyüttes adventi nyitókoncertjével indul és a Cappella Quinqueecclesiensis koncertjével zár, közben pedig harminchárom programon...
Babarcról Pécsen át...
Englenderné Hock Ibolya 1994 óta a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont munkatársa, 2010-től igazgatója, nemzetiségi szakértő,...
Megverte haragosát egy...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki az utcán bántalmazta haragosát Magyarhertelenden. ...
Kigyulladt és teljesen...
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói eloltották a lángokat. Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy...
Harminckilenc migránst...
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 39 migráns Kislippó térségében. A rendőrök pénteken 20 óra 55 perc és...
Pécsen, Mohácson is...
Baranyában összesen hat helyszínen várták az érdeklődőket baleset-megelőzési tanácsadással és láthatóságot elősegítő...
Baranyai rendőrök...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság jelenlegi és volt kollégáinak alkotásaiból nyílt kiállítás Pécsett, a Művészetek és...
Mohács jelenlegi polgármesterének ezúttal sem sikerült alpolgármestereket választatnia
Továbbra is mulasztásos törvénysértést követ el a mohácsi önkormányzat azzal, hogy még mindig nem választottak alpolgármestert. Pénteken Csorbai Ferenc (képünkön), Mohács jelenlegi, szocialista polgármestere levette a napirendről a kérdés tárgyalását. A péntekre összehívott képviselő-testületi ülés napirendi pontjai között elsőként szerepelt az alpolgármester megválasztása, ám ebből ezúttal sem lett semmi. Csorbai Ferenc, Mohács jelenlegi polgármestere nem terjesztett elő javaslatot (alpogármestert csak a polgármester jelölhet).Így a mohácsi önkormányzat továbbra...
Advent ne a tűzoltókra várakozás időszaka legyen
Vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ezzel a gesztussal kezdetét veszi az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókra várakozás időszaka legyen, figyelmeztet a Katasztrófavédelem. Naponta átlagosan 15 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. Télen ez a szám a duplájára emelkedik, 45 percenként kigyullad egy lakás. A lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, holott ezek a tragédiák könnyen megelőzhetőek lennének. Azért emelkedik...
Rablás miatt vettek őrizetbe egy férfit Pécsett
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsen. Egy biztonsági őr tett bejelentést a rendőrségre csütörtökön 2 óra 13 perckor arról, hogy egy férfi megjelent Pécsen egy parkolóban, és azt állította, hogy őt fellökték és elvették a pénztárcáját. A sértett a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy egy férfival sétált és beszélgetett a városban, majd egyik pillanatban ez a személy fellökte és a nadrágja zsebéből elvette a pénztárcáját, a benne lévő irataival és pénzével együtt. A rendőrök még aznap beazonosították, majd elfogták a...
Üzent egy pécsi autós: ne...
Durva üzenetet fogalmazott egy autós a többi autóstársának szánva. Képünk a Rét utcában készült. Nemcsak megfogalmazta,...
Villanyoszlopnak ütközött...
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó csütörtök este az 56-os főút dunaszekcsői szakaszán - adta hírül a Baranya Megyei...
Zivatarok csaphatnak le...
Zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyére az Országos...
Orbán Viktor Eszéken:...
Össze kell kapcsolni Horvátországot és Magyarországot, hogy Szlavónia és Baranya megye ismét a világ közepe, irigyelt térség...
Előkerítettek és...
Visszaadták az ellopott táskát és vagyonvédelmi tanácsokkal is ellátták a sértettet a siklósi rendőrök. Egy...
Jótékonyság: jegyeket...
Jótékonyságra biztatva a zenebarátokat pécsi Pannon Filharmonikusok is csatlakozik az Adakozó kedd nevű nemzetközi...
Másodszorra is nekifuthat Mohács jelenlegi polgármestere az alpolgármester-választásnak
Immár egy hete mulasztásos törvénysértést követ el a mohácsi önkormányzat azzal, hogy múlt csütörtökön nem választottak alpolgármestert, miután a város jelenlegi, szocialista polgármestere jelöltjét nem szavazta meg a többség. Csorbai Ferenc pénteken ismét nekifuthat a feladat leküzdésének, a törvénysértő állapot megszüntetésének. A péntekre összehívott képviselő-testületi ülés írásos előterjesztései között csütörtökön még nem volt fellelhető az alpolgármester(ek) megválasztásáról szóló dokumentum, azonban az ülés napirendi pontjai között elsőként szerepel...
Húsz éve működik a régió szívbetegeit ellátó centrum, a Szívgyógyászati Klinika
Idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikája, mely regionális kardiológiai és szívsebészeti centrumként a nap 24 órájában, több mint 220 dolgozóval folyamatosan látja el a dél-dunántúli régió szívbetegeit. A klinikán évente átlagosan 7500 fekvőbeteget látnak el, valamint a kardiológiai szakambulancián évi 47.000 vizsgálatot végeznek el. Az akut koronária szindróma, szívinfarktus megbetegedések és halálozások aránya a Szívgyógyászati Klinika 1999-es megnyitása óta jelentős mértékben...
Egy pécsi faházban pattant ki a tűzkakas éjjel
A tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat. Kigyulladt egy húsz négyzetméter alapterületű faház Pécsen, a Sudár István utcában szerdán este - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzesethez a pécsi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.
A rovat további témái
- Tizennyolcan sérültek meg Baranya útjain egy hét alatt, egy ember meghalt
- Nincs fényvisszaverője? Kaphat a baranyai zsaruktól
- Pécsi és mohácsi tűzoltóval a soraikban vitézkedtek Kínában a lánglovagok
- Lecsukták az Expo Centerben balhézó férfit
- Slusszkulcs, golflabda, mobil is előkerült a pécsi csatornákból
- Rányitotta a kocsiajtót egy bringásra, aki súlyosasan megsérült
« Előző
9990 | 10017 | 10044 | 10071 | 10098 | 10125 | 10152 | 10179 | 10206 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Jön az első hó, viharos széllel...
- Drámai vereséggel tizedszer is...
- Harmadszor is elkapták az ittasan,...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Idén is elindult a Katolikus Karitasz...

