Megjavítása után eladnák a nemrég – eddig ismeretlen okból – elsüllyedt mohácsi vízitaxit
2020. február 17. hétfő 10:56

Egyelőre nem derült ki, mitől sérült meg a Maggiore, amely hosszú ideig működött vízitaxiként Mohácson. A nagyjából ötvenéves hajó a tulajdonos cég telephelyén várja, hogy megjavítsák, a társaság ezt követően értékesítené a járművet.
Január utolsó napján merült el a Dunában egy pontonhoz kötött kishajó. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a két éve kihasználatlanul álló, sokak számára szép emlékeket
idéző vízitaxi járt szerencsétlenül.
A Maggiore nevű járművet Bajáról érkezett ipari búvárok rögzítették annak érdekében, hogy a víz sodrása ne ragadja el. A baleset másnapján, késő este - többórás művelet során - kiemelték a folyóból a Mohácsnál szolgálatot teljesítő kompra állított emelőszerkezet segítségével.
Schumann Róbert, a 4 tonna tömegű, 8 méter hosszú hajót tulajdonló SECONDSTEP Kft. ügyvezetője megkeresésünkre közölte: a szakemberek természetesen átnézték a járművet, ám egyelőre nem ismert, hogy mitől süllyedt el a vízitaxi.
Mindenesetre a társaságnál természetesen szeretnének megtudni, hogy mi vezetett a kishajó elmerüléséhez, ezért a későbbiekben további vizsgálatokat végeznek majd.
A cégvezető elmondta, a jelenleg a mohácsi telephelyükön lévő Maggiore-t megjavítják, azonban ezt követően eladnák a járművet. A döntés hátterében az áll, hogy a szabadstrandot már nem a SECONDSTEP Kft. üzemelteti, így az amúgy nemrég felújított vízitaxi működtetése nem éri meg számukra.
Képünkön: így emelték ki a Maggiore-t a Dunából.
Palotás Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Szombaton rendezik Mohácson a...
- Vízsugár-alagúttal köszöntötték...
- Három jármű is kiégett az éjszakai...
- Az elmúlt évtized során a mostani...
- Útpadkának hajtott egy autó Komló és...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Gabona kapott lángra Baranyában,...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...