Lenyúlta ivócimbije kocsiját, aztán árokba borult
2020. február 18. kedd 08:41

A Pécsi Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki
ivócimborája autóját a kocsma elől ellopta.
A két férfi 2019 júniusában egy pécsi kocsmában italozott, ahova egyikük gépkocsijával
érkeztek. Itt a sértett nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, amitől ittas állapotba került.
A vádlott a sértett állapotát kihasználva a pulton elhelyezett kulcsot magához vette, majd kiment a presszóból és a sértett autójával eltávozott.
A sértett rövid idő elteltével észlelte, hogy a kulcsa már nincs a pulton, ezért a presszó elé ment, azonban az autóját ekkor már nem találta.
A vádlott ezt követően a gépkocsival egy ismerőséhez ment Komlóra, itt az éjszakai órákban az autóval közlekedett, majd az árokba borult. A férfi ekkor telefonon autómentőt hívott, mely kihúzta az árokból a gépkocsit, ami után a férfi az autóval Pécsre távozott és azt Pécsett és környékén használta.
A férfi néhány nap elteltével a gépkocsival Vásárosdombóra ment, ahol azonban a gépkocsi műszaki okokból megállt. Az elkövető ekkor bement egy közeli italboltba, ahol egy italozó, számára ismeretlen személy segítségét kérte. Ez a férfi megengedte, hogy az autót javításig házának udvarában helyezze el.
A későbbiek során a rendőrség a gépkocsit törött állapotban az udvarban találta meg.
A férfi cselekménye a lopás bűntettének a megállapítására alkalmas.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Decemberben változik a menetrend,...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ezen a napon robbant fel...
- Jól halad Magyarország tengeri...

