Halálos baleset történt a vásárosdombói vasúti átjáróban, ketten életüket vesztették
FRISSÍTVE. Vonattal ütközött egy személyautó Vásárosdombó állomás közelében vasárnap reggel, a balesetben ketten meghaltak - közölte a Mávinform és a rendőrség. A Pécsről Budapestre 7:19-kor indult InterCity elé hajtott a jármű. A baleset Vásárosdombón, a József Attila utcai vasúti átjáróban történt, az autóban egy férfi és egy nő életét vesztette - olvasható a police.hu-n. Tájékoztatásuk szerint a balesetkor a fénysorompó jól működött.Vasárnap délelőtt újraindult a vonatközlekedés Vásárosdombó és Sásd között, ahol korábban pótlóbuszok vitték az utasokat. A...
Mintegy félezren vettek részt az LMBTQ-felvonuláson - Miattuk zárták le fél Pécset
Szombaton tartották Pécsett az LMBTQ-felvonulást, amelyen néhány százan vettek részt. A belvárost és a hegyoldal egy részét lezárták, a rendezvényt rengeteg rendőr biztosította. Bizony sok dühös emberrel találkoztunk szombaton Pécset. Az LMBTQ-felvonulás miatt nagyon sok utcát, teret lezártak, s ezek környékén megállni sem lehetett. Idén, mivel megváltoztatták a felvonulás útvonalát, s az a Tettyén ért véget, nemcsak a belvárosban, hanem a hegyoldal egy részében is forgalmi korlátozásokat vezettek be.Az érintett utcákban kora reggeltől már parkolni sem volt szabad, ami...
Felborult egy autó a 6-oson, Mecseknádasd közelében
A tűzoltók feszítővágóval szabadítottak ki egy embert. Tetejére borult egy gépkocsi a 6-os főúton, Mecseknádasd térségében. A járműben ketten utaztak, egyikük beszorult. A mecseknádasdi önkéntes tűzoltókat követően a bonyhádi hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek. Az egységek feszítővágóval kiszabadították, majd a mentőkkel együttműködve kiemelték a beszorult utast. Az érintett útszakaszt lezárták a hatósági beavatkozás idejére.
Ma sem ússzuk meg szárazon...
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az eső miatt. Erősen felhős vagy borult lesz...
Az időjárás miatt nem indul...
A Pécsi Egyházmegyei Hivatal a szélsőséges, kedvezőtlen időjárás előrejelzés miatt szeptember 17-én, a bátai Szent Vér...
Személykocsival ütközött...
Kisteherautó ütközött össze személyautóval a 66-os főút 7-8-as kilométere között, Mánfa térségében, a Pécs felé vezető...
Kannabiszültetvényt...
A rendőrök kábítószer birtoklása miatt indítottak eljárást egy 29 éves férfi ellen. A Pécsi...
Családban marad: apa és fia...
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt egy bűnszövetség 13 tagjával szemben,akik Pécsen terjesztettek új pszichoaktív anyagot és...
A balfácán pécsi vasutas...
Bornírt ötlet volt, ami Kovács István fejéből kipattant. Ráadásul még a kivitelezésbe is komoly hiba csúszott. A vonalbejáró...
Tárcát talált a boltban egy pécsi nő, haza is vitte
A Pécsi Rendőrkapitányság lopás miatt indított büntetőeljárást egy 54 éves helyi nővel szemben. Előállították a rendőrök szerdán kora délután azt az 54 éves pécsi nőt, aki ellopott egy pénztárcát. A gyanú szerint a nő 8 óra 30 perc körül az egyik pécsi kisboltban magához vett egy ottfelejtett pénztárcát, a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. A nő ezt követően az iratokat eldobta, majd a közel 300 ezer forint készpénzt hazavitte. A rendőrök a feltételezett elkövetőt beazonosították, majd kihallgatták gyanúsítottként, amelynek során beismerő vallomást tett....
Pécsi iskola előtt végzett önkielégítést egy hajléktalan
A Pécsi Járásbíróság nyilvános tárgyaláson kétrendbeli szeméremsértés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül kettő év három hónap fegyházra és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt egy férfit, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi - aki többször volt már elítélve szeméremsértés vétsége miatt - hajléktalanként él Pécsett.2021. szeptember 26. napján 15 óra 45 perckor a vádlott ittas állapotban egy pécsi buszmegálló...
Már több mint huszonöt pár mondta ki a boldogító igent a Selyemgyár Kulturális Negyedben
Már a következő évre is szép számmal foglaltak le időpontot esküvőkre a tavaly átadott Selyemgyár Kulturális Negyedben. A kiváló rendezvényhelyszín iránt nagy az érdeklődés, az idei több mint huszonöt ceremónián összesen háromezer-ötszáz vendég érezhette jól magát. Az intézmény konferenciáknak, ünnepségeknek is helyet adott már a saját szervezésű események mellett. Beváltja a hozzá fűzött reményeket a 2021 nyarán átadott, ipari létesítményből kulturális negyeddé varázsolt Selyemgyár. Az intézményben egymás után tartják a különböző rendezvényeket, többek közt esküvőket is....
Csütörtökön indul a Pannon...
Szkrjabin műveinek megszólaltatásával, Bogányi Tibor (képünkön) vezényletével, Szabó Marcell zongoraművész és Váradi Marianna...
Zenekar is besegített a...
A rendőrök több helyszínen is tájékoztatták az érdeklődőket a jelentkezés feltételeiről, a felvételi eljárásról és a leendő...
Baranyában is emelkedett a...
Az előző héten országszerte 11 596, Baranyában 849 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 2 070 443-ra nőtt az...
Pécsen és a villányi...
Férfikarok és más énekegyüttesek, néptáncosok, zenekarok fellépéseivel, valamint borbemutatóval is várják a közönséget Pécsen...
Halálos áldozatot is...
Kedden délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint tűz keletkezett Himesházán az egyik családi házban....
Felmentette a mohácsi...
A Mohácsi Járásbíróság a napokban megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat az ellene garázdaság vétsége, tettleges...
Ötezer forintért vásárolt szavazatokat egy baranyai polgármesterjelölt - Nyert is
A Baranya Megyei Főügyészség választás rendje elleni bűncselekmény bűntette miatt emelt vádat 25 vádlottal szemben, akik a 2019. évi magyarországi önkormányzati választásokon egy baranyai településen próbálták a választás eredményét befolyásolni. 2019 októberében Magyarországon önkormányzati választást tartottak. Egy baranyai kistelepülésen - információink szerint Pettenden - polgármester-jelöltként ketten indultak. Közülük az egyik jelölt a választás megnyerése érdekében felvette a kapcsolatot két ismerősével, akiket rábírt arra, hogy ismerőseiknek, illetve...
Búcsút vehettek az utasok a vonatpótló autóbuszoktól Mohács és Villány között
Villány és Mohács között már minden nap nyolc pár vonat közlekedik így az utasoknak már nem kell pótlóbuszra átszállniuk. A vonatokhoz Villányban több autóbusz is csatlakozik, összekötve a környező településeket a vasúti hálózattal. A Villányt és Mohácsot összekötő szakaszon a koronavírus-járványra hivatkozva 2020-ban bevezetett menetrend értelmében szinte megszűnt a vasúti személyszállítás, az utasokat buszokkal szállították. Áprilistól változott a helyzet, növelték az itt közlekedő vonatok számát, illetve újraindultak a közvetlen járatok is Pécs és Mohács között. Augusztus...
Lángoló családi házhoz vágtáztak a tűzoltók reggel
Kigyulladt kedden reggel egy családi házzal egybeépített garázs Beremenden, a Kossuth utcában. Teljes terjedelmében égett az épület, amikor a siklósi és a villányi hivatásos tűzoltók a helyszínre érkeztek. Az egységek négy vízsugárral oltják a lángokat.
A rovat további témái
- Kis helyen nem csak a teleszkópos padlásfeljáró a megoldás!
- Pásztorgémek csapatai lakják be Baranya megyét
- Magyarországon egyedülálló vadátjáró épül Lippó közelében, az M6-os felett
- A mohácsi révnél is fogtak el migránsokat hétvégén
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei
- Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
« Előző
4239 | 4266 | 4293 | 4320 | 4347 | 4374 | 4401 | 4428 | 4455 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- A Dunán is készenlétbe helyezték a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...

