Átadták az 1,2 milliárdól épült komlói elkerülőutat

2023. január 11. szerda 14:53

Átadták az 1,2 milliárdól épült komlói elkerülőutat

Átadták a település belvárosának tehermentesítését szolgáló, csaknem hét kilométer hosszú, 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatásból megépült bétai elkerülőutat szerdán, Komlón. 

 

Az ünnepségen Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára emlékeztetett: a kormány 2020-ban döntött arról, hogy több mint 27 milliárd forintot biztosít a vidéki helyhatóságok infrastrukturális fejlesztéseire, ennek eredményeként a komlói elkerülőút megépítése mellett további 64 beruházás valósulhatott, illetve valósul meg állami támogatásból.

A döntés nyomán Komlónak közel 3,5 milliárd forintot biztosított a kabinet útfejlesztési és kulturális célú fejlesztésre - fűzte hozzá.

Az államtitkár kiemelte: a komlóihoz hasonló beruházások az összefogás és az együttműködés segítségével valósulhatnak meg, s azt mutatják, hogy a kormányzat a gazdasági nehézségekkel terhelt időszakokban is hangsúlyosan kezeli az önkormányzati terveket, elképzeléseket, a helyi igények támogatását.

Hoppál Péter, a mecseki város fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, az út megépítése szervesen illeszkedik az elmúlt évtizedben Komlón létrejött beruházások közé.

Közölte: a fejlesztések mértéke szempontjából az utóbbi ötven év legerősebb évtizedét éli a város, hiszen a településen a 2010-es évek elejétől mostanáig tízmilliárd forintot meghaladó infrastrukturális fejlesztés történt, illetve zajlik jelenleg is a magyar kormány és az Európai Unió által biztosított források segítségével.

Kitért rá: a belvárost tehermentesítő, csaknem hét kilométer hosszú, közel négy hektárnyi aszfaltozott felülettel, vízelvezetéssel rendelkező szakasszal Komló és Pécs, illetve Komló és Hosszúhetény között új, korszerű útvonal jön létre, ezzel javul a mecseki város megközelíthetősége és csökken a forgalom okozta zaj- és környezetterhelés a településen.

A képviselő megjegyezte: mivel a kormányzat által az útra biztosított 1,6 milliárd forintnál olcsóbban, 1,2 milliárd forintból sikerült megvalósítani a beruházást, a fennmaradó összeget Komló más, közösséget szolgáló fejlesztéseire fordíthatja.

Polics József (Fidesz-KDNP), az egykor feketekőszén-bányászatáról híres település polgármestere megjegyezte: a fejlesztésnek köszönhetően az önkormányzat tulajdonában lévő úthálózat több mint 10 százaléka újult meg.

Mint mondta, a kabinet a város több projektjére összesen 3,5 milliárd forintos forrást biztosított, így az elkerülőút megépítése mellett kulturális beruházások is megvalósulnak.

Már megkezdődött a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény átépítése, amelynek eredményeként az épület tetőterében dinoszaurusz kiállítás is létrejön. Egy másik fejlesztés keretében pedig új közösségi tér létesül a városban a Komlói Színház és a Közösségek Háza között, így kulturális csoportok, szervezetek juthatnak új, színvonalas otthonhoz - mondta.

MTI