Kilenc évre ítéltek Pécsett egy férfit, aki drogbizniszbe fogott
2023. január 12. csütörtök 13:31

Másodfokon kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön azt a Zala vármegyei férfit, aki futár bűntársait megbízva próbált kábítószert behozatni Magyarországra 2019 novemberében.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség MTI-hez eljutott keddi közleményében azt írta, hogy a Zala vármegyei településen élő férfi korábban Hollandiában dolgozott, ahol kiterjedt ismerősi körrel rendelkezett.
A vádlott 2019 novemberében Hollandiába utazott, és egy helyi állampolgárral arról állapodott meg, hogy megbízottai útján kábítószert vásárol tőle.
Ezt követően két futár a vádlott utasításait követve felvette a kapcsolatot a kábítószer-kereskedővel, a drogot átvették, és azt egy erre a célra preparált személygépkocsiba rejtve visszaindultak Magyarországra.
Útjuk során Németországban a rendőrség a futárokat feltartóztatta, és a gépkocsiba rejtett kábítószert lefoglalta.
A vádlott ellen társtettesként különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-birtoklás kísérlete miatt emeltek vádat.
Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2022 májusában a vád alól bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, de az ítélet ellen az ügyész a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt fellebbezett, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla csütörtökön tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében bűnösnek mondta ki, ezért 9 év fegyházbüntetésre ítélte.
Az ítélet egyelőre nem jogerős, ellene mind a vádlott és védője, mind az ügyészség fellebbezéssel élhet, tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellentétes az első fokon meghozott határozattal.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Viharokkal ér véget a kánikula, heves...
- Lenyúlta főnöke autóját egy futár, a...
- Mohácson dolgozik az Év Orvosa...

