Megint egy részeg sofőr okozott balesetet Baranyában
Baranya vármegye közútjain a múlt héten összesen 48 baleset történt, amelyek közül kilenc személyi sérüléssel járt. Öt baleset könnyű, négy pedig súlyos sérüléssel végződött, összesen tizenegyen sérültek meg. A sérüléses baleseteknél egy esetben merült fel az ittasság gyanúja, így idén már nyolc balesetet okoztak ittas állapotban.Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb okai a gyorshajtás, a szabálytalan kanyarodás és az elsőbbségadás elmulasztása voltak.Ezen a héten kiemelten sebesség- és ittasság-ellenőrzésre számítsanak a vármegyében közlekedők.
Volt élettársa házánál őrjöngött egy baranyai nő
A pécsi nyomozók egy 33 éves regenyei nő ellen indítottak büntetőeljárást. Egy férfi tett feljelentést a volt élettársa ellen hétfőn a Pécsi Rendőrkapitányságon. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy aznap reggel Regenyén szóváltásba keveredett a volt élettársával, aki a vita hevében körülbelül 30 kg takarmányt öntött be a gépkocsijába, amely során a takarmányt és az autója belső terét is megrongálta.A feldühödött nő ezután a férfi házához ment, ahol az ingatlan nappalijából körülbelül 60 kg hústerméket dobált ki a ház előtti sáros udvarra,...
A mélybe zuhant a víztoronyról és meghalt egy karbantató
Súlyos baleset történt kedden dél körül Mohácson.Lapunk információi szerint a Szepessy parkban, a víztorony karbantartását végző munkások közül az egyik a mélybe zuhant.Mentők és mentőhelikopter és érkezett a helyszínre, az életét azonban már nem sikerült megmenteni. Képünk archív felvétel.
Árhullám vonul le a Dunán,...
Szűk egy hét alatt Mohácsnál várhatóan újabb egy méterrel emelkedik a vízállás. A Duna vízgyűjtő...
Majd' negyvenmilliót nyúlt...
A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra jelentős értékre, dolog elleni...
Az árkádsorra dőlt egy fa a...
Hétfőn több alkalommal riasztották a baranyai tűzoltókat az esős időjárás okozta károkhoz. Két fa is az útra dőlt...
Új buszokkal is utazhatunk...
Volvo B6SC-8900 típusú autóbuszokkal fiatalodott május közepén a Volánbusz Baranya vármegyei járműállománya, a négy új busz...
Mobilt talált egy mohácsi...
A mohácsi nyomozók pár órán belül elfogták azt a férfit, aki talált egy telefont, azonban azt nem adta le a hatóságoknak,...
Megfőzött birka miatt tört...
A rendőrök önbíráskodás kísérlete miatt indítottak eljárást egy 30 éves sásdi férfi ellen. ...
Nyoma veszett egy tizenöt éves pécsi lánynak
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Nyerges Roxána Nadin ügyében.A lány 2023. május 13-án este a Pécs, Ember Kálmán utcai otthonából ismeretlen helyre távozott. Azóta életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.Nyerges Roxána Nadin 150 cm magas, normál testalkatú, szeme barna, haja hosszú, egyenes, sötétbarna. Az orrán egy anyajegy, az arcán bal oldalt...
Sínekre, utcára dőlt fákat is el kellett takarítaniuk a tűzoltóknak Baranyában
Vasárnap öt alkalommal riasztották a Baranya vármegyei tűzoltókat esőzés okozta károk miatt. Hajnalban Magyaregregy külterületén, délelőtt pedig Szigetváron okozott útzárat egy-egy kidőlt fa, ezeket a komlói és szigetvári hivatásos tűzoltók motoros láncfűrész segítségével eltávolították. Délelőtt fél tizenegykor a sellyei hivatásos tűzoltókat riasztották, miután sínekre dőlt egy fa Sellye külterületén. Az egység feldarabolta a fát, majd szabaddá tette a vasúti pályát. Este Sásdon, az Akácfa utcában okozott gondot a nagy esőzés, egy ház udvarát és garázsát...
Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya vármegyében
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs, Bázis Addiktológiai Szolgálat (Király u. 21.) május 16. 14:00-16:00Komló, Felsőszilvási Ált. iskola (Május 1. u. 13.) május 18. 11:00-14:00Szigetvár, Sportcsarnok (Olay L. u. 2.) május 18. 13:00-17:00Szentlőrinc, Urbach tér (Urbach tér) május 20. 11:00-13:00Pécs, Zsolnay Kultúrális Negyed (Felsővámház u. 52.) május 20. 15:00-17:30Komló, Humanitárius Szervezetek Találkozója (48-as tér) május 20. 10:00-15:00Heti akció: folytatódik a Pécsi Vérellátó Központ és a Zsolnay Kulturális Negyed közös...
Itt megnézheti, merre...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai május 15. és 21. között hétfőn Pécsett, az Éva utcai boltokban, szerdán...
A Mohácsi-szigeten is...
A szolgálatot teljesítő rendőrök pénteken összesen 254 határsértőt tartóztattak fel és 200 főt megakadályoztak a hazánk...
Molotov-koktélokkal...
A Pécsi Járásbíróság a pénteken megtartott előkészítő ülésén a vádlott férfit kétrendbeli közveszélyokozása bűntettének...
A rossz időjárás miatt...
A Pécsi Egyházmegyei Hivatal az alábbi közleményt adta ki a május 13-ra szervezett máriagyűdi gyalogos...
Épp síneket darabolt egy...
Fémhulladékkal fizettek a tereprendezésért egy Baranya vármegyei férfinak, aki a csalásért több milliós bírságra számíthat a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). ...Árokba hajtott egy autó,...
Árokba hajtott egy autó Hetvenhely és Okorvölgy között csütörtök délután. A sásdi hivatásos tűzoltók vonultak ki a...
Korlátozzák a vonatforgalmat pénteken Baranyában
Korlátozásokra kell készülni pénteken a Tour de Hongrie országos kerékpárverseny miatt: a Kaposvár és Pécs közötti szakasz miatt - 12 és 17 óra között - késésekre kell számítani a Budapest-Pécs és a Dombóvár-Komló vonalon - tudatta a Mávinform csütörtökön. Azt írták, hogy a Dombóvárról 11.59-kor Gyékényesre induló személyvonat (8204) Taszáron fog várakozni a mezőny elhaladására, Kaposvárra előreláthatólag 15 perc késéssel érkezik meg. Az elvonuló verseny Dombóvár és Pécs között több helyen is érinti a pótlóbuszok útvonalát, a mezőny elhaladásakor közúti zárásokat vezetnek...
Börtön várhat egy pécsi férfire, akit négyszer is ittas vezetésen értek
A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki folyamatosan ittas állapotban vezette gépjárművét. A férfit az elmúlt két évben három alkalommal is eltiltották ittas és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménye miatt.A bíróságok ezért pénzbüntetésre, illetve a harmadik alkalommal felfüggesztett börtönre ítélték.Minden esetben a közúti járművezetéstől is eltiltották.A férfit azonban mindezek sem tartották vissza attól, hogy ittas állapotban...
Foglyul ejtettek egy utast egy pécsi buszon, majd kéretlen éjszakai városnézésre vitték
Különös eset áldozata lett egy hatvanas éveiben járó férfi, a pécsi Tüke Busz Zrt. egyik sofőrjének közreműködésével. Mivel utasként egy esti, utolsó járaton nem volt hajlandó elárulni utazása végcélját, ezért elvitték a közlekedési vállalat Diófa utcai garázsának bejáratáig. Ám, mivel ott nem volt hajlandó leszállni, kissé beljebb gurult vele a gépkocsivezető, majd közölték a kárvallottal, hogy már tiltott helyen tartózkodik. Bohumil Hrabal, a cseh írózseni - ha élne - fizetne egy ilyen történetért. A különösnek talán joggal nevezhető dolog május első napjaiban,...
A rovat további témái
- Csizmadia Csaba: akinek fontos a szülészet újranyitása, már nemcsak szóban tehet érte
- Így befolyásolja a pörkölési technológia a kávé aromáját
- Sérült, ritka bagolyfaj egyedét mentették meg Baranyában
- Kabátlopási ügybe keveredett két férfi Baranyában
- Tízen sérültek meg egy hét alatt a megye útjain
- Nyoma veszett egy tizennégy éves pécsi lánynak
« Előző
3375 | 3402 | 3429 | 3456 | 3483 | 3510 | 3537 | 3564 | 3591 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Több mint száz új mentőautót...
- A mentőben segítették világra egy...

