Roma szakemberekkel találkoztak a baranyai zsaruk
Roma szakemberek és rendőrök találkoztak a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Somogy, Tolna és Baranya vármegyéből meghívott roma szakembereket, témában dolgozó állami és civil szervezetek képviselőit, valamint a szomszédos vármegyék területi kisebbségi kapcsolattartási munkacsoportjának delegációit látták vendégül 2023. április 12-én a baranyai rendőrök. A szakmai egyeztetés célja a személyes kapcsolatok erősítése és a régiós szintű együttműködés fórumának megteremtése volt.Délelőtt a vármegyék roma partnerei mutatták be a főkapitányságok roma...
Félig szétbontott kocsival furikázott egy baranyai atyafi
Gyanúsítottként hallgatták ki a szigetvári rendőrök kedden azt a 21 éves férfit, aki autójával műszaki vizsga és kötelező felelősségbiztosítás nélkül, járművezetéstől való eltiltás hatálya alatt közlekedett. Egy Szigetvár közeli faluban vont intézkedés alá a körzeti megbízott egy gépjárművezetőt, aki egy félig szétbontott autóval közlekedett. Az ellenőrzésre azért került sor, mert a férfi egy olyan gépkocsival közlekedett, amely a műszaki vizsga követelményeinek biztosan nem felelt volna meg. A kocsiszekrényt a B-oszloptól hátrafelé a csomagtér ajtóval együtt...
Tízen sérültek meg egy hét alatt a vármegye útjain
Baranya vármegye közútjain a múlt héten összesen 54 baleset történt, amelyek közül 44 esetben csak a járművek sérültek, azonban 10 esetben személyi sérüléssel is jártak a bekövetkezett balesetek - közölte a rendőrség. Az elmúlt héten a sérüléses balesetek legfőbb okai a gyorshajtás és a szabálytalan kanyarodás voltak, de történt baleset elsőbbségadás elmulasztása, szabálytalan előzés, figyelmetlenség, valamint követési távolság be nem tartása miatt is.
Nyoma veszett Pécsről egy...
A rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Tamási Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Kovács Fruzsina Amanda...
Félszáz programmal rendezik...
Családi és gyerekprogramokkal, workshopokkal, kézműves ételekkel és italokkal várják a látogatókat az idei Medvehagyma...
Vannak, akiknek bírságot...
Tojás, sonka, friss zöldség, tojásfesték, és a húsvéti ünnephez kapcsolódó termékeket árusító adózók voltak a NAV...
Kamion és kisteherautó...
Egymásba futott egy kamion és egy kisteherautó Pécs határában, a II. János Pál úton, a Laufer dűlőnél szerdán reggel. ...
Négy autó ütközött Pécsett,...
Összeütközött négy személyautó Pécsett, a Kanizsai Dorottya út és Persely út kereszteződésében kedden délben. Az ütközés...
Bólyi gázömléshez...
Elvágtak egy gázvezetéket Bólyban kedden délben a Rózsa utcában. Az esethez a mohácsi hivatásos tűzoltókat riasztották,...
Járóbottal közlekedő, idős férfit raboltak ki Komlón az utcán
A vádlott és védője fellebbezése folytán eljáró Pécsi Törvényszék a 2023. április 6. napján megtartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson a Komlói Járásbíróság 2022. június 13. napján meghozott elsőfokú ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - jogerősen 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá elrendelte a Battonyai Járásbíróság egy korábbi büntetővégzésével kiszabott négy hónap börtön...
Két baranyai szülinapos kisfiút is felköszöntöttek a rendőrök - Videó!
Nem mindennapi meglepetésben részesült az a két kisfiú, akiket születésnapjuk alkalmából a Baranya Vármegyei Rendőrkapitányság munkatársai köszöntöttek fel. Két kisfiú édesanyja is azzal kereste fel a főkapitányságot, hogy gyermekeiknek szeretnének egy felejthetetlen születésnapot szerezni. Valentin családjában soha nem volt rendőr, azonban az 5 éves kisfiú olyannyira rajong a rendőrökért, hogy a februári farsangon is rendőrjelmezt viselt. A meglepődött Valentint kora reggel egy rendőrautó várta a házuk előtt, majd a rendőrök a kisfiút óvodába vitték. A 7 éves...
Hurka, kolbász is a NAV ellenőreinek menüsorán
Az adóellenőrök április 10. és 16. között szerdán Pécsett a vitaminboltokban, csütörtökön Szigetváron és Szentlőrincen a számítástechnikai és telekommunikációs üzletekben, pénteken pedig Pécsett a vásárcsarnok vendéglátóhelyein ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.
Hamis autófelszereléseket...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy baranyai vásárban több mint ezer hamis autófelszerelést foglaltak le. ...
Lángoló családi házat...
Felhalmozott hulladék gyulladt ki hétfőn délután egy mohácsi ház két szobájában, a Rákóczi utcában. A város hivatásos...
Ők nyerték a Középiskolás...
Pécsett mérték össze tudásukat a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa Baranya vármegyei döntőjének résztvevői. ...
Felföldi László: Jézussal...
Keresztény életünkben most gyengén világít az Istentől kapott küldetésünk, de amikor újra meggyújtjuk a húsvéti gyertyát,...
Két autó ütközött, egy...
Összeütközött két Szentlőrincen szombaton a Széchenyi utcában. A műszaki mentést végző szigetvári hivatásos és...
Játék a tűzzel és a...
Mohácson és környékén számos sváb család él, akiknek gazdag hagyományaik vannak, többek között húsvét idejére szóló is,...
Teljes terjedelmében égett egy ház Baranyában
A tűzoltók eloltották az éjszaka felcsapott lángokat. Teljes terjedelmében égett egy épület Nemeskén, a Fő utcában csütörtök éjjel. A szigetvári és a barcsi hivatásos tűzoltók két gázpalackot kihoztak az ingatlanból és eloltották a lángokat. A tűz a melléképületekre nem terjedt át - adott tájékoztatást a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Képünk illusztráció.
Cserben hagyó autóst keresnek a pécsi rendőrök
A Pécsi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint március 30-án 5 óra 45 perckor egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi közlekedett Pécsett, a Fő utcában az Örs utca felől a Makay út irányába. Haladása során a Fő utca - Makay út - Nyugati Ipari út kereszteződésében lévő körforgalomhoz érve az "Elsőbbségadás kötelező" jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget a körforgalomban a Nyugati Ipari út irányából a Makay...
Mohácson lopott el egy bringát egy ajkai atyafi
Egy nő tett bejelentést a rendőrségre szerdán arról, hogy aznap délelőtt ellopták a kerékpárját Mohácson. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy a Perényi utcában egy sövényhez támasztotta a biciklijét, amelynek első kerekét a vázhoz lakatolta, azonban azt valaki elvitte. A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőt. A 44 éves ajkai férfit mohácsi tartózkodási helyéről állították elő a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Kihallgatásán beismerte a bűncselekményt, és a rendőröknek azt...
A rovat további témái
- Karambol Baranyában: feszítővágóval szabadítják ki a sérülteket
- Németországból hoztak haza egy baranyai fegyveres rablót a zsaruk - Videó!
- Évente ezrek keresik fel a szászvári lőteret, ahol sötétedéskor, áram híján, fájrontot vezényelnek
- Ritkán telepített halfaj egyedei kerültek a Dunába Szekcsőnél
- Augusztusig Budapestre költöztek a pécsi Csontváry-festmények
- Egymilliót nyúltak le egy pécsi nagypapa számlájáról
« Előző
3483 | 3510 | 3537 | 3564 | 3591 | 3618 | 3645 | 3672 | 3699 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Viharos széllel érkezik meg a...
- Cserépedényben fő a szárma szombaton...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Busómaszkot is nyerhet, aki a héten...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- A mentőben segítették világra egy...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...

