Erőszakos házalót fogtak el a pécsi rendőrök
2023. szeptember 20. szerda 15:52

A rendőrök a 61 éves pécsi férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Egy férfi tett feljelentést hétfőn, mert pár nappal korábban kifosztották idős édesanyját a saját lakásában Pécsett.
A gyanú szerint egy ismeretlen férfi délelőtt bekopogott az idős asszony ajtaján, majd amikor a nő résnyire ajtót nyitott, kitámasztotta azt a lábával, a sértettet a járókeretével együtt odébb tolta, és kéretlenül bement a lakásba.
Ezután több porcelánt is összeszedett, amelyeket meg akart vásárolni, annak ellenére, hogy a sértett közölte vele, nem eladók. A férfi ekkor a 100 ezer forintot érő porcelánokért cserébe 14 ezer forintot hagyott ott, majd távozott.
A rendőrök előtt nem volt ismeretlen a feltételezett elkövető, aki korábban hasonló jellegű bűncselekmények miatt már többször került az egyenruhások látókörébe.
A nyomozók gyanúja be is igazolódott, ugyanis a 61 éves pécsi férfinál megtartott kutatás alkalmával - egy szobor kivételével - megtalálták az eltulajdonított porcelánokat, amelyeket lefoglaltak, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.
A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Ellene kifosztás bűntette, valamint magánlaksértés vétsége miatt indult büntetőeljárás a Pécsi Rendőrkapitányságon.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Több mint száz új mentőautót...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Rockmusical készült a mohácsi...

