Mohácson is a bringásoké a belváros pénteken: hagyjuk otthon az autókat!
2023. szeptember 21. csütörtök 09:57

Idén is csatlakozott Mohács az Autómentes Nap programjaihoz. Pénteken reggel lezárják a Széchenyi teret, amit csak a gyalogosok és a biciklisek használhatnak.
Az egyre növekvő járműforgalom miatti környezeti, baleseti és városképi problémákra kívánja felhívni az Autómentes Nap, amit pénteken rendeznek világszerte.
A program legfontosabb üzenete, hogy autók helyett gyalog, biciklivel vagy a közösségi közlekedési eszközökkel járjanak munkába, iskolába és ügyeiket intézni a települések lakói.
Ugyan a mohácsiak jelentős része már most is naponta kerékpározik, de persze városunkban is vannak, akik kirobbanthatatlanok az autóikból. Elsősorban őket kívánják megszólítani azzal, hogy Mohács idén is csatlakozott a rendezvényhez.
Pénteken délelőtt várják az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
A nap folyamán ingyenes kerékpár-gravírozási lehetőség várja a városlakókat a
rendőrség jóvoltából.
A gyerekeket reggel nyolctól bemelegítő gimnasztikával, az általános iskolásokat kerékpáros akadálypályával, KRESZ-kvízzel várják, a kisebbek számára lesz ovis KRESZ és ovitorna is.
Képünkön:(archív) egy korábbi, Mohácson rendezett Autómentes Nap résztvevői.
Forrás: EQM - Önkormányzati Hírek
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Több mint száz új mentőautót...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Rockmusical készült a mohácsi...

