Határtalanul: Erdélyben kirándultak a széchenyisek

Határtalanul: Erdélyben kirándultak a széchenyisek Az MTÁI Széchenyi István Általános Iskola 7/a és 7/b osztályos tanulói, valamint a Völgyesi Jenő Általános Iskola 7.osztályos tanulói május 10-13. között ismerkedhettek Erdély csodáival.  A Határtalanul program révén szervezett kiránduláson a diákok és a tanárok nemcsak a legendákkal át meg átszőtt tájat, de az ott élők vendégszeretetét is megismerhették. Igazi időutazás keretében fedezhették fel Erdély történelmi titkait, természeti kincseit.

Várják a fiatalok jelentkezését, Baranyában is elindítják a nyári diákmunka-programot

Várják a fiatalok jelentkezését, Baranyában is elindítják a nyári diákmunka-programot A korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzés elősegítésére - a Nemzetgazdasági Minisztérium által az elmúlt években indított munkaerőpiaci programok tapasztalatait felhasználva - 2018-ban ismét meghirdetik a központi nyári diákmunka programot. Baranyában 150 millió forint áll rendelkezésre erre a célra, az önkormányzati foglalkoztatáson túl már a mezőgazdaságban, illetve a vendéglátásban tevékenykedő munkaadók is részesei lehetnek.  A program már diákkorban ösztönzi a fiatalok munkához jutását, valamint a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét...

Harcias ellenzékre, ricsajokra számít a házelnök

Harcias ellenzékre, ricsajokra számít a házelnök Kövér László házelnök szerint az ellenzék úgy gondolja, azért vesztett a választáson, mert nem volt elég harcias, ezért ezek a pártok a következő időszakban folyamatosan nagyobb ricsajt próbálnak majd csapni, hogy felkeltsék az információáradattól eltompult választók figyelmét.    Az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: nem tudja, a demokrácia vagy a választók döntése ellen tiltakoztak-e a kormányfői eskütételtől távol maradó ellenzéki pártok, az azonban szerinte látszik, hogy ezek a pártok semmit sem tanultak saját kudarcukból,...

Traffipax vasárnap Mohácson...

Traffipax vasárnap Mohácson és környékén Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  09.00 - 12.00:...

Gyergyószentmiklósi...

Gyergyószentmiklósi hímzésekből nyílik kiállítás Az Úrihímzés Hungarikum értékei címmel nyílik tárlat vasárnap a Busóudvarban.  A gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesület...

Pénteken rednezik a...

Pénteken rednezik a Vállalkozók Napját Szentlőrincen Tavaly több mint száz szakember és érdeklődő vett részt a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) akkor...

Traffipax szombaton...

Traffipax szombaton Mohácson és környékén Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  09.00 -...

Kitüntette a finn...

Kitüntette a finn köztársasági elnök Habjánecz Tibort Finnország köztársasági elnöke a Finn Oroszlán Lovagrend érdemrendjét adományozta dr. Habjánecz Tibor polgármesternek, ki az...

Még van idő dönteni az egy...

Még van idő dönteni az egy százalék sorsáról Május 22. éjfélig lehet nyilatkozni az egyházaknak, Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1...

Majson és Mohácson is verekedés volt tegnap, férfiak estek egymásnak az utcán

Majson és Mohácson is verekedés volt tegnap, férfiak estek egymásnak az utcán Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre csütörtökön arról, hogy Majson, az Ady Endre utcában egy férfi megverte. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a két férfi vitatkozott, majd egyikük egy karóval többször megütötte a másikat.  A bántalmazás során a sértett könnyebben megsérült. A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves helyi férfit, majd előállították, és kihallgatták gyanúsítottként, beismerte tettét.Összeveszett, majd össze is verekedett két férfi csütörtökön Mohácson. A verekedésben mindketten...

Aki lenyomott két olimpiai bajnokot: Kovács József rekordot döntött a konditeremben

Aki lenyomott két olimpiai bajnokot: Kovács József rekordot döntött a konditeremben Megdöntötte két olimpiai bajnok kajakos és a saját rekordját is fekve nyomásban, illetve mellhez húzásban Kovács József, a Mohács Maximal Kajak-Kenu Team tagja. Lapunknak nyilatkozva mesélte el, miért vágott neki a kísérletnek, s, hogy jövőre mennyivel emelné a tétet.  - Mi ösztönözte arra, hogy belevágjon a rekordkísérletbe?- Egy-két éve Csipes Tamara és Kovács Kati olimpiai bajnok kajakosok egy edzésen lenyomtak ezer és ezerkétszáz darabot ezekből a gyakorlatokból. Ezt mindenki megcsodálta, hiszen azért nem kis teljesítményről van szó. Akkor úgy döntöttem, hogy megpróbálom...

A Poklade zenekar tart táncházat idén az EFOTT-on

A Poklade zenekar tart táncházat idén az EFOTT-on A mohácsi Poklade zenekar is zenél a 2018-as EFOTT fesztiválon, Velencén.  A balkán zenét szeretőkre is gondoltak az idei EFOTT fesztivál szervezői, ezért a hétnapos eseményen a mohácsi Poklade zenekar adja a talpalávalót a július 13-ai, péntek esti táncházban.

Labdarúgó-tornával...

Minden évben kiemelt esemény a Brodarics Iskola életében a hagyományosan májusban megrendezésre kerülő Péntek Károly Labdarúgó Emléktorna.   Az iskola egykori igazgatója, a...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  4.00 - 08.00:...

Ezúttal Sátorhelynél...

Ezúttal Sátorhelynél próbálkoztak a migránsok, tizenkét férfit fogtak el A rendőrök szerda hajnalban 12 migránst tartóztattak fel Sátorhely közelében.  A férfiakból álló csoport tagjai...

Anyakönyvi hírek: ők...

Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi...

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  09.00 -...

Kisiskolás kora óta zenél,...

Kisiskolás kora óta zenél, s a jövő virtuózait is neveli a mohácsi harmonikás, Kéméndi Tamás Már nyolcéves kora óta zenél Kéméndi Tamás, s fellépései mellett harmonikás növedékeit is oktatja, az ő tanítványa a...

Újmohácson és Sárháton is begyűjtik a zöld hulladékot

Újmohácson és Sárháton is begyűjtik a zöld hulladékot A szolgáltató tájékoztatása szerint megkezdik a biológiailag lebomló hulladék díjmentes, a cég által folyamatosan biztosított, biológiailag lebomló zsákban és egy kévényi mennyiségben történő begyűjtését Újmohács és Sárhát területén.  A biológiailag lebomló hulladék gyűjtése során az ingatlanoknál kertekben, udvarokban, konyhában keletkező minden, szervesanyag-tartalmú hulladék elszállítása megtörténik. A biológiailag lebomló hulladékot az ingatlan előtti közterületre a gyűjtési napon reggel 7.00 óráig lehet kihelyezni és az elszállítás időpontjáig az ingatlan előtt kint...

Traffipax szerdán Mohácson és környékén

Traffipax szerdán Mohácson és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Mohácson és környékén:  09.00 - 12.00: Mohács, Felső-Dunasor utca13.30 - 17.30: 57-es főút Lánycsók - Szajk közötti szakasza17.45 - 19.00: Bóly, Rákóczi utca

Megdöbbenni sem volt idejük: nem sírt fel a baba, újraélesztették a mentősök

Megdöbbenni sem volt idejük: nem sírt fel a baba, újraélesztették a mentősök Egy fiatal lány kérte a mentők segítségét, mert hasi fájdalmai voltak.  Aztán nem várt fordulat lepte meg a mentősöket Baranya megyében. A lány a mosdóban fogadta a mentősöket és elmondta, hogy tegnap már felkereste háziorvosát de a panaszok még mindig fennállnak. A mentőket azonban nem ez lepte meg igazán, hanem hogy a vizsgálat közben a fiatal lány egy újszülöttet hozott világra - írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint kiderült, fogalma sem volt róla, hogy áldott állapotban volt az elmúlt hónapokban. A sokat látott mentőápolónak szinte megdöbbenni sem volt...