Aki lenyomott két olimpiai bajnokot: Kovács József rekordot döntött a konditeremben

2018. május 18. péntek 09:25

Aki lenyomott két olimpiai bajnokot: Kovács József rekordot döntött a konditeremben

Megdöntötte két olimpiai bajnok kajakos és a saját rekordját is fekve nyomásban, illetve mellhez húzásban Kovács József, a Mohács Maximal Kajak-Kenu Team tagja. Lapunknak nyilatkozva mesélte el, miért vágott neki a kísérletnek, s, hogy jövőre mennyivel emelné a tétet. 

- Mi ösztönözte arra, hogy belevágjon a rekordkísérletbe?

- Egy-két éve Csipes Tamara és Kovács Kati olimpiai bajnok kajakosok egy edzésen lenyomtak ezer és ezerkétszáz darabot ezekből a gyakorlatokból. Ezt mindenki megcsodálta, hiszen azért nem kis teljesítményről van szó. Akkor úgy döntöttem, hogy megpróbálom én is az ezer feletti darabszámokat negyven kilogrammal. Addig „csak" hét-nyolcszázakat csináltam belőle, s mivel mégis csak férfi vagyok, úgy határoztam, legyen több, mint olimpikonjainké, olyan ezerötszáz körüli - árulta el lapunknak Kovács József, vagy ahogyan mindenki ismeri, Joza.

- Miért ezt a két gyakorlatot választotta Csipes és Kovács, illetve Ön is? Hiszen annyi minden mást is lehet csinálni egy konditeremben.

- Azért erre a két gyakorlatra esett a választás, mert ebben a sportban nagyon sok fontos gyakorlat van, amelyet ha rendszeresen végzünk az edzőteremben, előnyt jelenthet. Ez a kettő pedig ezek közül a két legalapvetőbb.

- Miért pont 1501?

- Hát ez már az én „dilim" volt, hiszen nem szeretem a kerek számokat, ezért ha valamiből páratlant szeretnék csinálni, mindig inkább eggyel fölé megyek, nem pedig alá. Ez már régóta így megy nálam, ha korábbi edzőim mondtak mondjuk kétszázat egy feladatra, én már csak azért is kétszázegyet csináltam belőle, mindig többet, mint ami az elvárt volt.

Névjegy:

Kovács József 1982. november 4-én született Mohácson. Középiskolai tanulmányait a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban végezte, jelenleg a Testnevelési Egyetem végzős hallgatója testnevelő-edző szakon. Szabadidejében szívesen olvas orvosi és pszichológiai témájú könyveket, fejleszti magát testileg, lelkileg és szellemileg egyaránt.

- Hogyan nézett ki a felkészülés?

- Nem igazán tudtam felkészülni, ugyanis négy munkahelyem van jelenleg, és mellette most fejezem be a Testnevelési Egyetemet, ami tudjuk, nem könnyű, hiszen szakdolgozatot kell írni, jön az államvizsga, meg a többi vizsga. Ezek azért hátráltattak az edzésben, így a tavalyi formámhoz képest kicsit vissza is estem, de igyekeztem kihozni a maximumot. Körülbelül egy héttel előtte kezdtem el ezeket a gyakorlatokat újra rendszeresen csinálni.

- Ha jól tudom, jövőre ismét nekifut. Mi lesz a cél?

- A 2019 mindenből. A mostanit szériákban nyomtam, hiszen egyben nem ment volna. Az utolsó pár nyomásnál már vigyorogtam, és amikor felkeltem a padról örömtáncot jártam, hogy sikerült, amit elterveztem. Végig velem voltak a kajakos barátaim, akik közben a szünetekben is legyúrtak, ha kellett, hálás vagyok nekik.

Kovács József elmondása szerint nem tudja, hogy van-e a világon rekord ezekből a gyakorlatokból, de állítása szerint ő a saját rekordjait szereti döntögetni. Ennél a kísérletnél kivételesen a két olimpikon volt az etalon, őket szerette volna túlszárnyalni, ami sikerült is 4 óra 47 perc alatt.

D. Zs.