Három baranyai településen kell időközi választást tartani
Kishajmáson, Kisbudmérban és Tengeriben a teljes választási eljárás az elejéről kezdődik, azaz új jelöltek is indulhatnak a választáson. A jogszabályok szerint azokon a településeken kell időközi önkormányzati választást tartani, ahol október 12-én jelöltek hiányában elmaradt a voksolás, vagy a választást megtartották ugyan, de szavazategyenlőség miatt eredménytelen lett a voksolás. Az időközi választás kitűzésére a helyi választási bizottságoknak 30 napjuk van, és 80-100 napon belülre kell kitűzniük a választást, így várhatóan ezekre az időközi választásokra csak a jövő év elején...
Nappal lopott, éjjel lebukott a dunaszekcsői tolvaj
A munkahelyén napközben elrejtett akkumulátorokat szerda éjjel akarta hazacipelni egy dunaszekcsői férfi, de pechére észrevették a mohácsi járőrök. A járőrök arra lettek figyelmesek, hogy a férfi egy sövény mögött próbált meg elrejtőzni, mikor meglátta a rendőrkocsit. Kikérdezték, mire az illető bevallotta, hogy a munkahelyén lévő kazánházból a délután folyamán ellopott és elrejtett akkumulátorokat szerette volna most hazavinni. A rendőrök a tolvajt a helyszínen elfogták, majd előállították. Az akksikat a tulajdonos sértetlenül visszakapta. A férfi részletes, beismerő...Hétfőig lehet jelentkezni a kamara mohácsi fejtágítójára
Tájékoztató napot szervez a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara november 6-án Mohácson, amelynek a programját a vállalkozásoktól beérkezett kéréseknek megfelelően alakították ki. Az adóhivatal munkatársa az online pénztárgépek ellenőrzésének tapasztalatairól beszél, előadást tartanak az aktuális pályázati lehetőségekről, valamint többek között a szakképzés változásairól. A Duna Irodaházban tartandó tájékoztatón való részvételhez előzetes regisztráció szükséges, amit november 3-ig tehetnek meg az érdeklődők, kizárólag a kamara honlapján (www.pbkik.hu) található on-line...Mese, kaland, akció - újra...
Október 31-én, pénteken, a nagy sikerre való tekintettel ismét filmeket játszik Mohácson a Mozgó mozi. A városunkban harmadik alkalommal tartott vetítésekre a Kossuth Filmszínházban kerül...A Mohácsi Lovas Klubban...
A Schmidt-gödörnek ismert része a városnak sok mohácsi és főleg gyerek részére a kedvelt időtöltés helyszíne, ugyanis...
Így legyen ötösünk a...
A vízállás-előrejelzéssel tökéletes összhangban kedden este tetőzött Mohácsnál a Duna, szerdán pedig megkezdődött az apadás....
Ingyenes almaosztás lesz ma...
Almanapokat tart Pécsett, a fővárosban és még három másik vidéki nagyvárosban a Telekom. Az Angliából indult kezdeményezéshez...
Az év végére befejeződik a...
Hajrájukhoz értek a munkálatok a dunaszekcsői művelődési házban. Az épületet pályázati és saját forrásokból újítják fel, a költségek több mint harmincmillió forintra rúgnak. Az...Csütörtökön mutatják be a...
Dr. Csúcs László, a Mohács Városi Kórház volt szülész-nőgyógyász főorvosa poszthumusz, most megjelent, az önkormányzat által is támogatott új könyvét október 30-án, csütörtökön...Mohácsra is „irányítanának" a Magyarországra özönlő török turisták tízezreiből
Tíz év alatt másfélszeresére nőtt a Magyarországra látogató török turisták száma, akik több mint 120 ezer vendégéjszakát töltöttek el valamelyik szállodában. A Magyar Turizmus Zrt. (MT) azt szeretné elérni, hogy ne csak Budapestet, hanem a számukra különösen érdekes vidéki helyszíneket, köztük Mohácsot is felkeressék. Dinamikusan nő a török turisták száma Magyarországon, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma a 2004-es értékhez képest a 2013-as számok 151,6 százalékos növekedést mutatnak.- Több mint 56 ezer vendég töltött el 120 ezer 279...
Hosszú fűtési szezonra számít az ország legismertebb privát időjósa, Dávid Mihály
Még áprilisban is szükség lehet a meleg radiátorokra - legalábbis ezt mondta munkatársunk érdeklődésére az ország legismertebb "privát meteorológusa", a nyíregyházi mérnök, Dávid Mihály. December elején és január közepén lesz a leghidegebb, akkor napközben mindössze mínusz öt-nyolc fok várható. Az igazi ősz október végén - november elején köszönt be. Október utolsó hetétől már kapható a nagyobb újságárusoknál és a postákon is az úgynevezett Dávid Naptár éves meteorológiai előrejelzés, melyet immár már évtizedek óta készít a Nyíregyházán élő Dávid Mihály. Az amúgy...
Erős koncertekkel indul a november a Kodály Központban
November 4-én és 5-én két igazi koncertkülönlegesség várja novemberben a Kodály Központ látogatóit. Negyedikén a világhírű Voca People lép fel. A teltházas koncerteket adó színpadi produkció az emberi hang döbbenetes erejét ötvözi a ritmusbeszéd, más néven beatbox modern művészetével. A zenekar pusztán az énekhang eszközeivel életre kelti a legkülönbözőbb hangszerek, akár a gitár, a dob, vagy a trombita hangját. Az előadás olyan élményt nyújt, amely a zenei virtuozitást a nyolc színpadi előadóművész sziporkázó humorával teszi teljessé. A mostani koncert pedig azért is kivételes,...
A hétvégéig...
Három nappal tovább, november 3-ig látogatható a pécsi Leonardo-kiállítás. Az április 15-én nyílt Leonardo, a reneszánsz zseni...
A majsi önkéntesek már...
Oktatáson vettek részt a napokban a Majsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, akik számára Zöldföldi Csaba tűzoltó törzszászlós, a Mohácsi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság képviselője...Pécstől Barcsig fog érni az...
Egy képviselői interpelláció nyomán került szóba hétfőn a parlamentben az M60-es Barcsig történő meghosszabbítása. Az MTI tudósítása szerint Ander Balázs (Jobbik) beszélt arról, hogy...Mohácson három...
Hétfőn délután tartotta alakuló ülését Mohács önkormányzata, ahol dr. Legányi Jenő, a helyi választási bizottság elnöke előtt...
Szimplán két év "SzínPlán"...
Lezárult a „Film- és színházművészeti kompetenciafejlesztés a Mohácsi Kossuth Filmszínházban" című két éves...
Csak kedd este indulhat meg...
Várhatóan kedden kora este indulhat meg a forgalom a Pécs-Villány vasútvonalon, miután befejezik az egyik vágány...
Tolatás közben kisiklott négy teherkocsi Pécs és Villány között
Tolatás közben kisiklott négy teherkocsi a Baranya megyei Áta vasútállomáson, személyi sérülés nem történt, az utasokat vonatpótló autóbuszok szállítják a Pécs és Villány közötti vasútvonalon - közölte a Mávinform hétfőn délelőtt. Az utasoknak a hosszabb menetidő miatt 50-60 perces késére kell számítaniuk a helyreállításig. A vonatpótló autóbuszok Átára nem tudnak bemenni az utasokért, ezért őket az átai elágazásnál tudják felvenni. A MÁV Zrt. szakemberei megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát. A helyreállítást csak a vizsgálat befejezése után tudják elkezdeni.Bólyi az idei baranyai szépség, Radányi Rebeka a királynő
A pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben a napokban rendezték meg a Baranya Megye Szépe Döntőjét, amit a bólyi Radányi Rebeka nyert meg. Első udvarhölgye a harkányi Márta Melánia, a második a szigetvári Paizs Petra lett a zsúri döntése alapján.Mohácson néhány perc alatt megérkezik a mentő, de például Dunaszekcsőn sokat kell rá várni
A geoinformatikával foglalkozó Esri Magyarország most elkészített térképes alkalmazásával bárki megnézheti, hány perc alatt ér ki lakóhelyére a mentő. Mohácson erre elegendő néhány perc, a környékbeli falvak jelentős részébe is megérkezik negyedórán belül, de például Dunaszekcsőre és Bólyba nem. Baj esetén minden perc számít, így egyáltalán nem mindegy, hova, hány perc alatt érkezik meg a mentő. Erre nézve nincs se hazai, se nemzetközi követelmény, az általános elvárás, hogy a lehető legkorábban érjenek a helyszínre. Az Országos Mentőszolgálat saját maga által...
A rovat további témái
- Vujity Tvrtko: Pokoli történetek - Mennyei történetek
- Bogyó és Babóca Oviváró Klub foglalkozásokra várják a szülőket
- Mohácsi és véméndi lánglovagok is mentették a sérülteket - szerencsére csak gyakorlat volt
- Mohácsi arcok - Az 1956-os forradalom mohácsi harcosa, Bérces Ferenc emlékképei
- Megruházta a barátnőjét a szigetvári nő egy kölcsön miatt
- Mohácsnál három méterrel emelkedik a Duna kedd estig
« Előző
18792 | 18819 | 18846 | 18873 | 18900 | 18927 | 18954 | 18981 | 19008 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- 187-re ugrott a beazonosított...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Akik elmaradtak Mohácson a távhővel,...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Csütörtök hajnaltól vége a...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

