Így legyen ötösünk a lottón, ahogy bejött az előrejelzés: Mohácsnál is apad a Duna
2014. október 29. szerda 18:18

A vízállás-előrejelzéssel tökéletes összhangban kedden este tetőzött Mohácsnál a Duna, szerdán pedig megkezdődött az apadás. Óvintézkedésre nem volt szükség az árhullám miatt, a rengeteg csapadék nyomán viszont a talaj vízszintje emelkedett, Karapancsán is dolgoznak a szivattyúk.
A Duna teljes magyarországi szakaszán apad, már ott sincs érvényben árvízvédelmi készültség, ahol azt korábban elrendelték.
Mohácson erre nem volt szükség, a vízállás meg sem közelítette azt az értéket, amelynél óvintézkedések bevezetése indokolt lett volna. Az előrejelzés ezúttal is szinte tökéletesen bevált, a korábbi számításokkal összhangban kedden este tetőzött a folyó Mohácsnál, szerdán pedig megkezdődött az apadás.
Mivel a víznek egyelőre nincsen utánpótlása, a vízszint ugyan lassan, de folyamatosan csökken, vasárnap estig majd' másfél méterrel lesz alacsonyabb a jelenleginél, alulról súrolva az öt métert.
A rendkívül csapadékos szeptember viszont a belvízben is „visszaköszön". Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területének déli részén a sokéves havi átlag háromszorosa volt a csapadék mennyisége, ami miatt jelentősen megemelkedett a talajvíz szintje is.
A karapancsai és a hercegszántói szivattyútelepen I. fokú belvízvédelmi készültség van érvényben. A szakemberek kézzel és gépekkel távolítják el a víz folyását akadályozó tárgyakat, ellenőrzik a csatornákat és a műtárgyakat. .
A főcsatornák vízszintjének csökkentése érdekében a szivattyúk is működnek, naponta száztízezer köbméter vizet emelnek át a Ferenc-tápcsatornába.
Képünk illusztráció (forrás: MTI).
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...

