Besurranók ellen: vetítés és előadás szerdán Palotabozsokon
A Nyugdíjasklub szervezésében szerdán délután két órakor filmvetítéssel egybekötött előadást tart a faluházban Bátori Szabina rendőr főhadnagy. A besurranó tolvajok és a trükkös lopások megelőzési lehetőségeiről hallhatnak hasznos tanácsokat az érdeklődők.Kétmilliós támogatást kapott a Dunaszekcsői Sportegyesület
Eszközök vásárlására, valamint az utánpótlás nevelésére kétmillió forint támogatást nyert el a Dunaszekcsői Sportegyesület.Az összeget egyebek mellett fűnyíró traktor, mezek, cipők, sportszárak beszerzésére fordíthatják.Írjon Deutsch Tamásnak itt, elküldjük neki - Konzultájon nemzetileg, várjuk a véleményét
Az internetadó tervezett bevezetésének nyilvánosságra kerülése után tízezrek tüntettek az agyament ötlet ellen, Orbán Viktor múlt pénteki bejelentése szerint azonban a tervezetet visszavonják. Januárban pedig nemzeti konzultációt indít a kormány. Az össznépi brainstorming moderálását Deutsch Tamásra, a Fidesz európai parlamenti képviselőjére bízta a miniszterelnök. Ő pedig azt kéri, segítsünk neki! A Fidesz politikusa ugyanis - kedd esti televíziós nyilatkozata szerint - nem arra kapott megbízást, hogy ő határozza meg a tematikát, azaz hogy egymaga eldöntse, miről szóljon a...
Öveket becsatolni,...
Mohácson és környékén is számíthatnak arra az autósok, hogy csütörtöktől Luca napjáig bármikor megállítják őket a rendőrök,...
Új tornateremre és számos...
Megjött az értesítés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Mohácsi Tankerületéhez arról, hogy a Brodarics István Általános...
Új név a felújított...
Mohácson a Kossuth Lajos utcában eddig nemzetiségek házának ismert, egykor a város neves népzenegyűjtője, Schneider Lajos...
Kisiklott egy tehervonat...
Kisiklott egy tehervonat utolsó három kocsija a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonalon, Dombóvár állomáson kedd hajnalban. Személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a Mávinform...Saját forrásból...
Mohácson két új játszótéren nem volt ünnepélyes átadás, szalagátvágás, egyszerűen amint stabilan álltak a hinták, mászókák,...
Ha gondja van, most...
Ha e-mailen vagy személyesen nem megy, s ha valaki úgy véli, hogy sérelmet okoztak számára a hatóságok, közszolgáltatást végző...
Tagadta bűnösségét a 16 évvel ezelőtti pécsi gyilkosság vádlottja
Tagadta bűnösségét egy 1998-ban történt emberölés vádlottja, aki 14 évig Angliában bújkált, a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben. H. Gábor a bíróság Antal Gábor vezette büntetőtanácsa előtt mindössze annyit közölt, hogy fenntartja korábbi vallomását, nem ismeri el felelősségét. Az ügyészség szerint a 42 éves férfi volt az, aki testőrével 1998. január 21-én a Pécset Orfűvel összekötő Abaligeti útra csalta egy tőle üzleti ügy miatt pénzt követelő ismerősét. A vád alapján H. Gábor ott különös kegyetlenséggel végzett a férfival: tizenhatszor csákánynyéllel sújtott le...Novemberben még két alkalommal elviszik a zöldhulladékot
A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. november 3-án, majd 17-én tart zöldhulladék járatot, s ezzel ebben az évben befejezi ezt a tevékenységet. A tavasz óra rendszeres, havonta két alkalommal történ zöldhulladék-gyűjtő körút alkalmával azoktól az ingatlanoktól szállították el a növényi maradványokat, ahol azt a társaság Dózsa György úti ügyfélszolgálati irodájában megvásárolt lebomló zsákban helyezték ki. Az idei, utolsó két szállítási napon is csak a lebomló zsákos hulladékot viszik el.Ment, mint a vöcsök a Mohácsról indult szárnyashajó, a Vöcsök III.
A jelek szerint bevált a Mahart próbajárata: az október utolsó napján Mohácsról a fővárosba indult szárnyashajó, a Vöcsök III. telt házzal futott ki, a csípős időjárás dacára is. Folytatása következik? Október utolsó napján, reggel nyolc órakor indult el a Mahart szárnyashajója a mohácsi kikötőből, ami Baja, Kalocsa, Solt és Százhalombatta érintésével öt óra alatt érte el végállomását, a budapesti Vigadó teret.A menetidő akár egy órával rövidebb is lehetett volna, mivel a Vöcsök III. szintre repül a vízen, akár hatvan kilométer feletti utazósebességet is el tud érni, a...
Lopni járt a temetőkbe,...
Vádemelési javaslattal zárta le a Mohácsi Rendőrkapitányság a nyomozást egy battonyai férfi ellen, aki Mohács környéki temetőkből lopott művirágokat. Harminchat rendbeli lopás miatt...Baranyában, de az ország...
Tizenhárom megyére és Budapestre vasárnapra is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós, sűrű köd miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez...Hittel, tollal, szikével -...
„A rendkívüli lélek rendkívüli sorsot érdemel" - olvashatjuk a most megjelent kötet kezdő sorait, aminek...
Mindenszentekre már ismét...
Mohácson a Csele-patak mentén mintegy száz éve állított kőkereszt alapja az utóbbi időben olyan mértékben megsüllyedt, hogy...
Anyakönyvi hírek: ők...
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe egyebek mellett az alábbi adatfelvétel történt: Születtek: Ahmann Leonie (Mohács), Lang Máté (Majs),...Óvatosan a gázzal, sűrű köd...
A tartós, sűrű köd miatt szombatra Baranyára, további tizenkét megyére és a fővárosra is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.Az OMSZ veszélyjelzése szerint...A holokauszt alatt elpusztult magyar zsidókra emlékeztek a könyvtárban
A holokauszt áldozataira emlékeztek csütörtökün délután a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár felnőtt olvasójában és az Eötvös utcai zsidó emlékhelyen. A rendezvényen többek között Radnóti Miklós versei és egy, a mohácsi zsidóság történetét bemutató előadás is elhangzott. - Nem egyszerű megtalálni a nap szelleméhez méltó szavakat, de erre talán nincsenek is szavak - kezdte megnyitó beszédét Cserdi Áron, Mohács újonnan kinevezett alpolgármestere. - A zsidóság szenvedése hatalmas felkiáltójel, ami nem pusztán arra emlékeztet, hogy hasonló kegyetlenségnek soha többé nem szabad...
Kutyatámadás Versenden: már nem Kárász István polgármester a „tettes" gazdája
Frissítve a rendőrség közleményével! Többen is értesítették szerkesztőségünket arról, hogy a „versendi polgármester kutyája megsebesítette a falu vezetőjének egyik rokonát, aki kórházba került". Utánajártunk: egy asszony valóban megsérült, a polgármester viszont azt mondja, már egy éve nincs nála a német juhászkutya. „A versendi polgármester kutyája megtámadta a nagybátyja feleségét, akit mentővel szállítottak kórházba" - ilyen, s ehhez hasonló tartalmú üzenetek érkeztek szerkesztőségünkbe. Megkérdeztük a rendőrséget, mi igaz mindebből, de egyelőre...
Házhoz jön az ombudsman, most a baranyaiakat kérdezik
Dr. Székely László felhívása Baranya megye polgáraihoz. Az ombudsman Baranya megyében folytatja a helyi panasznapok sorozatát. A biztosok gyakorlatában immár hagyományos kezdeményezés célja az, hogy az állampolgárok ilyen módon is kérhessék az alapvető jogok biztosának segítségét, amennyiben úgy látják, hogy valamely hatóság vagy közszolgáltató szerv sérelmet okozott nekik. A mellékelt listán feltüntetett polgármesteri hivatalokban 2014. november 3-án panaszládákat helyeznek el, amelyekben november 21-ig gyűjtik a panaszbeadványokat. Ezeket az alapvető jogok biztosa és munkatársai...
A rovat további témái
- Jön Dunai Tamás, önálló estjénak címe: „Szavakat fúvok"
- Megtartotta alakuló ülését a Mohácsi Német Önkormányzat
- Lexikont írt öt év alatt a pécsi börtön parancsnokhelyettese
- Úgy tűnik, nem kell senkinek a legendás Török presszó - az épület lassan tönkremegy
- Sokan kelnek útra a hétvégén, hogy hozzátartozóik sírjára virágot téve emlékezzenek
- A hétszáz forint sem megoldás: akár 67 százalékkal drágább lehet az internet, mondja Lévai Richárd
« Előző
18765 | 18792 | 18819 | 18846 | 18873 | 18900 | 18927 | 18954 | 18981 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így ünnepelték Mohácson az elmúlt...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- 187-re ugrott a beazonosított...
- Csütörtök hajnaltól vége a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Akik elmaradtak Mohácson a távhővel,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn

