Mindenszentekre már ismét eredeti helyén áll a százéves, felújított kőkereszt
2014. november 01. szombat 16:04

Mohácson a Csele-patak mentén mintegy száz éve állított kőkereszt alapja az utóbbi időben olyan mértékben megsüllyedt, hogy számítani lehetett a kidőlésére. A helyi Városvédő és Városszépítő Egyesület szervezésében a nyáron lebontották a Mohácsán család állította emléket, majd ezen a héten teljesen felújítva helyezték vissza az eredeti helyére.
M. Bugarszki Norbert, az egyesület elnöke a munkálatok indításakor arról informálta hírportálunkat, hogy 200 ezer forint áll a rendelkezésükre, ami biztos nem fedezi a költségeket, ezért adományokat kért a kereszt felújításához. Rövid idő után arról számolhatott be, hogy a Mohácsi Horvát Önkormányzat és magánszemélyek együttesen 168 ezer forinttal járultak hozzá az egyesület biztosította forráshoz. Számítása szerint akkor még mindig mintegy 80 ezer forint, az alap betonozásának költsége hiányzott.
- Megoldódott ez a gondunk is, Radics László, a Radnóti Miklós Szakközépiskola tanára vezetésével az iskola kőműves tanulói készítették el a beton alapot és így Mindenszentekre az eredeti helyén, immár stabilan állhat a teljesen felújított kereszt - mondta M. Bugarszki Norbert.
Megjegyezte, hogy Márkus Gábor kőfaragó és munkatársai elismerésre méltó munkát végeztek: a szép, régi homokkő már elporladt részeit nem betonnal, hanem eredeti anyaggal pótolták. A közel 400 ezer forintos költségű helyreállítást segítette az adományozókon és szakiskolásokon kívül a Gráf Transz Bt. és Szekeres Antal kőfaragó mester.
Képünkön: a Csele-patak mentén szerdán emelték daruval eredeti helyére a Mohácsán-féle keresztet.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Hajózási korlátozásokat vezettek be a...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...

