Drogos sofőr miatt halt meg egy fiatal mohácsi nő

Bódult állapotban okozott közlekedési balesetet egy férfi, amelynek során egy 24 éves mohácsi nő életét vesztette.  A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság folytatott eljárást halált okozó bódult állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy mohácsi férfi ellen.A 29 éves férfi 2015. június 21-én hajnalban a 61-es számú főúton személygépkocsijával Dombóvár irányába közlekedett, amikor a sebesség helytelen megválasztása miatt a járműve megcsúszott, az út melletti árokba csapódott, majd az útra visszapördülve felborult. A baleset...

Nem vagyunk pedofilok, mondják a mohácsi busók az őket ért vádakra

Nem vagyunk pedofilok, mondják a mohácsi busók az őket ért vádakra Egy szülő állítása szerint kedden, a busójárás zárónapján úgy fogdosták 15 éves gyermekét, ami már nem vicces, hanem legalábbis szeméremsértő. A nőkkel való „játszadozás" hozzátartozik a busók feladataihoz, vélekedik az esemény egyik szervezője, az egyik főbusó szerint pedig nagy többségük tudja, hol a határ.   Panaszos levél jelent meg a megyei napilapban, amelyben egy szülő azt írta, kamasz lányát szemérmetlen módon tapogatták végig a busók, miután néhány másodpercig közrefogták. A 15 éves lány sírva fakadt, szülője szerint porig alázva érezte magát. Ezzel...

Előadásokra és kiállításmegnyitóra várják a szülőket

Előadásokra és kiállításmegnyitóra várják a szülőket A Mohácsi Katolikus Oktatási és Nevelési Intézmények és a Veled Tartok Egyesület negyedik alkalommal rendezi meg a Szülők Szombatját a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskolában. A rendezvénysorozat célja, hogy a szülők megtanulják, hogyan lehet a gyereket naggyá, teljessé tenni, úgy gondoskodni a fejlődése feltételeiről, hogy ne csak megnőjön, hanem fel is nőjön érett önmagává.A most szombati esemény témája a "Fegyelmezz, de ne rongáld a kapcsolatot!" címet viseli. Az előadás három felvonásban zajlik majd reggel kilenctől délután két óráig.A szülők a KÉKnevelés...

Traffipax pénteken Mohácson...

Traffipax pénteken Mohácson és környékén Pénteken délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Mikrohitel: valódi, kézzel...

Mikrohitel: valódi, kézzel fogható segítséget jelent a mikrovállalkozásoknak A pályázati céloknak való görcsös megfelelési kényszer sokszor a mikro- és kisvállalkozások bukásához vezet: erőn felül...

Balhé volt a Petőfi...

Balhé volt a Petőfi koleszben, mentő vitt el egy fiút Csütörtökön kora délután a Petőfi Sándor Kollégium egyik lakója gyomorszájon ütötte egyik társát, miután egy harmadik fiúnak a...

Pécsi és mohácsi...

Pécsi és mohácsi áruházakból lopott egy férfi és egy nő A Mohácsi Járásbíróság február 28-án elítélt egy férfit és egy nőt lopás miatt. Az elítéltek a vádbeli időszakban élettársak...

Horgászati tilalmat...

Horgászati tilalmat rendeltek el Belső-Bédán A Baranya Megyei Kormányhivatal horgászati tilalmat rendelt el a Duna Kölkednél található holtágán a Belső-Béda...

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Mohácson és környékén Csütörtökön délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Nem semmi: tizedik helyen végzett Michelisz Máté a Nagy Diák IQ-teszten

Nem semmi: tizedik helyen végzett Michelisz Máté a Nagy Diák IQ-teszten Kiváló eredményt ért el Michelisz Máté, a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója a januárban rendezett országos IQ-verseny döntőjén. A végzős tanuló az összesítésben tizedik helyen végzett, s ez azt jelenti, hogy 135 feletti IQ-val rendelkezik.  A zsenik között is géniusz vagyok. Akár egy ilyen feliratú pólót is viselhetne nap mint nap Michelisz Máté, a tizennyolc éves, kiváló matekos, persze ő annál sokkal szerényebb, mintsem hogy ezt tenné. Nem esik nehezére megoldani néhány több ismeretlenes egyenletet sem, a négyzetgyök függvényt is könnyedén felrajzolja, ezért úgy...

Fiatalokat kérdeznek a helyi lehetőségekről Bólyban

Fórumot tartanak a jövőben tervezett, elsősorban a fiatal korosztályt érintő fejlesztésekről Bólyban, melyre a helyi fiatalokat is várják.  A 18-35 év közöttiek elmondhatják véleményüket az ingyenes lakhatási lehetőségről, a helyben maradásról, az elérhető szolgáltatásokról és programokról, a helyi értékekről, vállalkozási ötletekről, a közösségekről és egyéni szerepvállalásokról a településen.A fórum szerdán este hat órakor kezdődik az Erzsébet Vigadó mozitermében. 

Traffipax szerdán Mohácson és környékén

Traffipax szerdán Mohácson és környékén Szerdán délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  10.00-12.00: Mohács, Eszéki út13.00-15.00: Mohács-Szőlőhegy, Bári út15.00-17.00: Bár, Szabadság u. 

Ingyenes a beiratkozás...

Ingyenes a beiratkozás szerdán a könyvtárban Több akciót is hirdetett a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár március elsejére, az Ölelj meg egy könyvtárost világnap...

Csak a főutca felől...

Csak a főutca felől hajthatunk be a Táncsics Mihály utcába Egyirányúsították a Táncsics Mihály utca főutca és Kazinczy utca közötti szakaszát.  Nehezen fértek el egymás mellett a...

A busójárás jobban...

A busójárás jobban teljesít, állt a máglyára vetett koporsón - és tényleg - Videó! Minden szempontból roppant sikeres volt az idei busójárás: a télűzésre egyrészt rengetegen voltak kíváncsiak, másrészt...

Traffipax kedden Mohácson...

Traffipax kedden Mohácson és környékén Kedden délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Veszélyes, ezért elbontják...

A közmunka-program keretében zajlik a régi óvoda bontása a faluban.A bontásra azért volt szükség, mert az épület a szakértők szerint már olyan rossz állapotban van, hogy nem lehet...

Kedden és szerdán adhatunk...

Kedden és szerdán adhatunk vért ezen a héten Kedden reggel nyolctól délután 1-ig, szerdán délig várják a véradókat a Véradóállomáson.  Az emberbaráti segítséget...

Mikor, hol busózzunk? Íme a mohácsi programok teljes listája, napról-napra

Mikor, hol busózzunk? Íme a mohácsi programok teljes listája, napról-napra A keddig tartó busójáráson harmincnégy helyszínen csaknem száz rendezvényt tartanak. Ezek számbavételét szeretnénk megkönnyíteni azzal, hogy napról-napra közöljük az aznapi kínálatot. A programok többsége ingyenes.  Húshagyókedd:14.30: Busócsoportok gyülekezője a Kóló téren15.00: Busócsoportok indulása a főutca érintésével a Széchenyi térre16.00: Szabad farsangolás a város utcáin16.00: „Busókép" és „Sokaclánykép" a Városháza lépcsőjén,17.00: Zora Néptáncegyüttes műsora a Széchenyi téri színpadon17.45: Menyhárt Éva sokac népdalokat énekel18.00: Élő...

Idén több tűzoltó vigyázott a korábbiaknál a busójárás résztvevőinek biztonságára

Idén több tűzoltó vigyázott a korábbiaknál a busójárás résztvevőinek biztonságára Az ünneplők biztonságára ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektettek a hatóságok.  Már a busójárást megelőző hónapokban megkezdődtek azok az előkészületek, amelyek a rendezvény biztonságos lebonyolítását szolgálják. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági munkatársai már a busójárást megelőző hetekben helyszíni bejáráson vettek részt, ahol a szervezőkkel közösen kijelölték a pirotechnikai eszközök felhasználási helyét, és egyeztették a tűzgyújtással járó tevékenység feltételeit.Az iparbiztonsági szakterület előzetesen tárgyalt a pirotechnikai eszközök...

Sajnos itt a vége: kedden máglyára vetik a telet, véget ér a busójárás

Sajnos itt a vége: kedden máglyára vetik a telet, véget ér a busójárás Húshagyókedden, azaz ma véget ér a mohácsi busójárás, ami után a maszkások máris elkezdenek készülődni a következőre. Hiszen ahogy ők mondják, a busó egész évben busó.  Azonban kedden még egyszer benépesül a belváros: ez az a nap, amit a mohácsiak talán mindig a legjobban várnak, hiszen - éppen azért, mert kevesebb a látogató - jóval bensőségesebb, családiasabb hangulatú, mint a farsangvasárnap, persze most is szívesen látják a vendégeket. Eredetileg egyébként a busójárás legmozgalmasabb napja a kedd volt. A máglya körül táborozva elfogyasztották a busók az előző napi...