A busójárás jobban teljesít, állt a máglyára vetett koporsón - és tényleg - Videó!
2017. február 28. kedd 18:59

Minden szempontból roppant sikeres volt az idei busójárás: a télűzésre egyrészt rengetegen voltak kíváncsiak, másrészt semmilyen fennakadás nem volt a lebonyolításban, harmadrészt tényleg nyoma sincs már a hidegnek.
A busójárás keddi, egyben utolsó napját ugyan a mohácsiak inkább saját magukénak tartják, ám ahogy az elmúlt évek során nagyon sok turista és környékbeli is inkább ezt, mintsem a vasárnapot választotta a télűzésre.
Ez idén sem volt másképp, hiszen már a délután három órakor kezdődő felvonulás előtt fél órával a legjobb és első soros helyekért ment a harc. Egészen addig, amíg el nem indult a menet, ugyanis ekkor már a busók tettek rendet. Szükség is volt erre, hiszen járműveikkel nehézkesen fértek volna el a szűk helyen. Szóródott a liszt, a cukor és a toll is, a nőknek esélyük sem volt a menekülésre.
A felvonulás után megkezdődött az estig tartó szabad farsangolás, amelyet a hat órakor meggyújtott máglya hangulata csak tovább fokozott. A 2017-es koporsón ezúttal a „Busójárás jobban teljesít" felirat szerepel. (A másik oldalán pedig: "szolga is talál kinek parancsoljon").
A busócsoportok tagjai végül a Városi Sportcsarnokban gyűlnek össze egy vacsorára, ahol élő sokac zenére táncolhatnak. Innen vissza a városba, majd előbb-utóbb mindenkinek hazafelé vezet az útja.
Erdélyi Bianka
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tizenöt méter magasból hoztak le egy...
- Gyorsan népszerű lett a...
- Az én történetem: pályázatot...
- Állatorvosi ügyelet hétvégén Mohácson...
- Hat jelölt esett ki az utolsó napon,...
- A baranyai kormányablakok is nyitva...
- Orbán Viktor: vasárnap sorsot...
- Hideg éj után napsütésre is...
- Országos bajnok a Radnóti, megnyerték...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...

