Teljesen megtelt a város, a fél világ Mohácson űzte a telet farsangvasárnap
2017. február 26. vasárnap 18:15

Mintegy 1300 maskarás, rengeteg program, árus várta a vendégeket és a mohácsiakat a télűző népszokás vasárnapi fő napján.
Már délelőtt is rengetegen voltak az utcákon, a két órakor kezdődött felvonulás idején a tömegben egyenesen mozdulni is alig lehetett, annyian voltak kíváncsiak a menetre.
A busócsoportok ezúttal is kitettek magukért, látszott a készülődésük eredménye. A felvonulóknak hosszú időbe telt, mire utat törtek maguknak, több mint egy óra alatt értek a csoportok a Széchenyi-térre, ahol megkezdődött a szabad farsangolás.
- A busójárás Közép-Európa hatalmas farsangi fesztiválja, amelyet a magyar Országgyűlés törvénnyel is véd, az a hungarikumok sorában is helyt kapott - mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszönőjében. - A világ télűző hagyományait - köztük a velencei és a Rio de Janeiró-i karnevált - példaként említve kijelentette: a busójárás Közép-Európa "hatalmas farsangi fesztiválja", amelyet a magyar Országgyűlés törvénnyel is véd, hiszen az a hungarikumok sorában is helyt kapott.
Az esemény szervezőinek elmúlt tíz-tizenöt évben végzett munkáját méltatva azt mondta, a busójárás méltán vált nagy nemzetközi eseménnyé.
Szekó József polgármester a mohácsiak több mint 250 éves hagyományáról szólva felelevenítette: a busójárás egy télűző, tavaszköszöntő, termékenységvarázsló farsangolás.
A busóavatás után a főtér színpadán busó - és néptánccsoportok műsorait láthatták az érdeklődők
A jó idő ellenére a forralt bor is jól fogyott, bár a látogatóknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, ha megszomjaztak vagy megéheztek. A figyelmeztetések dacára most is akadtak, akik babakocsival, egészen pici gyerekekkel érkeztek, szerencsére azonban balesetről nem érkezett hír.

Öt órakor, a Bödönhajós busócsoport közreműködésével vízre bocsájtották a farsangi koporsót, a busójárás egyik jelképét. A turisták és a helybéliek serege eközben kicsit eloszlott, ám este hat órára újra megtelt a főtér, hiszen ekkor gyújtották meg a busók a máglyát.
Miután leég, a turisták többsége minden bizonnyal elindul haza, hiszen a városból való kijutás is órákat vesz igénybe. A helyiek viszont egészen biztosan folytatják az ünneplést az esti táncházban illetve a vendéglátó-egységekben, akár virradatig.
D. Zs. - E. B. - M. B. - Fotók: MTI/ Ujvári Sándor, Ruzsa István
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Akár tíz fok is lehet szerdán...
- Rendhagyó látogatás a mohácsi...
- A Nemzeti Választási Iroda készen áll...
- Hatalmas hőmérséklet-különbség...
- "Kicsit több szeretetet" kér a...
- Fél éve eltűnt, 17 éves lányt...
- Kábítószert találtak egy mohácsi...
- Orbán Viktor: diadalt kell aratni a...
- Orbán Viktor: a háború a legfontosabb...
- A védőoltás igénylésére buzdít a...

