A kormány vizsgálni fogja a mohácsi híd- és útépítés jövőjét - A Fidesz közleményben reagált
2026. június 09. kedd 15:40

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter keddi Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy újabb csontváz dőlt ki az átadási dokumentumok átvizsgálása során a mohácsi híd és útépítések kapcsán, s jelezte, a beruházás jövőjéről a kormány rövidesen tárgyal majd. Erre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közleményében úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy Vitézy Dávid a mohácsi Duna-híd ügyében is felnőjön kormányzati feladatához.
Vitézy Dávid bejegyzésében felidézte: a mohácsi Duna-híd építését még Lázár János indította el, közel bruttó 381 milliárd forintos költséggel. Már akkor is sokan vitatták a projekt méretét és műszaki tartalmát, most pedig már a kezükben van az eredeti, a kormány által megrendelt megvalósíthatósági tanulmány, amely kimondja, hogy a 2×2 sávos híd megépítése 2050-ig várható forgalomnövekedés mellett sem indokolt - írta. Hozzátette: a kormány ennek ellenére az építése mellett döntött, a közérdek helyett a gazdasági hátország érdekeit kiszolgálva.
A dokumentumok átvilágítása után kiderült, hogy a Lázár János vezette minisztérium 2026. március 30-án, két héttel a választások előtt úgy döntött, hogy tovább bővíti a szerződést. Az eredetileg tervezett csatlakozó alföldi útszakaszokat 20 kilométer hosszan 2×1 sáv helyett 2×2 sávosra tervezték át, új csomópontokat és további kapcsolódó létesítményeket emeltek be a projektbe.
A dokumentumok szerint ez önmagában több mint 76 milliárd forintos többletköltséget jelentett. Az eredetileg is eltúlzott beruházás műszaki tartalmát tehát még a választások előtt jelentősen kibővítették, kifizettek közel 100 milliárd forintot, az összköltség pedig így már 451 milliárd forintra emelkedett - ismertette a miniszter.
Még ennél is súlyosabbnak nevezi azt, ami ezután történt. A minisztérium nemcsak a beruházás műszaki tartalmát módosította, hanem teljesen átírta a finanszírozási rendszert is.
A korábbi szerződés alapján a kivitelező legfeljebb 20 százalék előleget vehetett fel. A módosítás után azonban ez az arány minden mérföldkő esetén 98 százalékra emelkedett. Majd erre hivatkozva a választások előtt két nappal ki is utaltak 94,3 milliárd forint előleget a Duna Aszfaltnak.
"A helyzet elég egyértelműnek tűnik: az egész beruházás mérete és a 2×2 sávos kivitelezés egy percig sem volt alátámasztható. Itt a cél végig az volt, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen a lehető leggyorsabban kilapátolni. A közérdeket felülírta a magánérdek" - fogalmazott.
Minden jogi eszközt be fognak vetni a közérdek legalább utólagos érvényesítése érdekében - közölte.
"A vizsgálatot folytatjuk, és minden részletet nyilvánosságra fogunk hozni, a beruházás jövőjét pedig rövidesen a kormány is tárgyalja" - írta Vitézy Dávid.
Itt az ideje, hogy Vitézy Dávid a mohácsi Duna-híd ügyében is felnőjön kormányzati feladatához - írta erre reagálva Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Úgy fogalmazott: "a mozdonymakettekkel való játszadozás ideje lejárt. Magyarország közlekedési miniszterének lenni komoly dolog."
Nem fér bele, hogy az elődjével szembeni személyes ellenérzéseit és bosszúvágyát hivatali vagy szakmai kötelezettségei elé helyezze - üzente Havasi Bertalan a közlekedési és beruházási miniszternek, akit arra szólított fel, hogy "elsietett és a stratégiai gondolkodás hiányát mutató közlemények helyett tanulmányozza az Orbán-kormány nemzetstratégiai programját."
"Tegye félre azt a szűklátókörű, szakbarbár szemléletet, amely a közlekedési beruházásokat kizárólag forgalomszámlálási kérdésként kezeli" - folytatta a kommunikációs igazgató, aki szerint Vitézy Dávidnak azt kellene megértenie, hogy a mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó építkezések Magyarország kiemelt nemzetpolitikai érdekeit szolgálják.
Szerinte a beruházás támogatást, Lázár János volt közlekedési miniszter pedig elismerést érdemel. "Követeljük, hogy az új közlekedési kormányzat nemzetstratégiai kérdésként kezelje a folyamatban lévő út- és vasútberuházásokat" - írta Havasi Bertalan.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kormány vizsgálni fogja a mohácsi...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Megváltozik a Mohácsi Kórház...
- Brutális gyilkosságért ítéltek el egy...
- Egy baleset sértettjét, szemtanúit...
- Agancsokkal üzletelő férfire csaptak...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Hungarikum is lehetne a mohácsi...
- Elindult az éjszakai horgászat a...
- Jubileumi gyalogos zarándoklat indul...

