Néhány nap alatt majd' két métert apad a Duna
A vízállás-előrejelzés szerint pénteken már csak három és fél méter lesz a Duna vízszintje Mohácsnál. A folyó a magyarországi szakaszán Paksig alacsony, lejjebb közepes vízállású. Mohács vonatkozásban ez azt jelenti, hogy vasárnap ég 528 centis volt a víz. A Duna azonban tovább apad, az előrejelzés szerint péntekig majd' két méterrel, akkor már csak 352 centimétert mutat majd a mohácsi vízmérce.
Taroltak a Schneider fúvósai, három vesenyről is érmekkel tértek haza
Kiemelkedően szerepeltek az elmúlt napokban rendezett megyei és regionális fúvós versenyeken a Schneider Lajos Alapfokú Művészeti Iskola növendékei. A pénteken Vásárosdombón sorra került Baranya Megyei Rézfúvós találkozón Hahner Róbert tanítványai valamennyien érmes helyen végeztek, Hajdú Dániel kiemelt arany, Borics Attila, Hahn Márton, Hahner Máté, Kató Máté, Szilágyi András arany, Schochter Bálint, Huber Balázs ezüst minősítést ért el. Dobos József mindhárom növendéke: Illés Krisztián, Staub Csanád és Szilágyi Dusán arany minősítést szerzett. Március 22-én Kaposváron a...
Traffipax kedden Mohácson és környékén
Kedden délelőtt tíz és délután öt óra között a következő helyeken ellenőrzi a rendőrség a közlekedők sebességét: 10.00-12.00: Mohács, Pécsi út13.00-15.00: 57-es főút 8 KM szelvény15.00-17.00 Udvar, Fő u.
Közlekedési balesetet...
Cserbenhagyás gyanúja miatt nyomozott a Mohácsi Rendőrkapitányság egy bári férfi ellen. A 83 éves bári férfi 2016....
Más küldi áprilistól a...
Hamarosan megérkeznek a tavalyról elmaradt számlák a szemétszállításról, amelyeket már a Nemzeti Hulladékgazdálkodási...
Kitüntetést kapott Csollák...
A Magyar Víziközmű Szövetség által adományozott elismerést, a Víziközmű Ágazatért Érdemérmet Budapesten, a Víz Világnapja...
Traffipax hétfőn Mohácson...
Hétfőn délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Mozgássérült férfitől...
Sombereken egy járókeretes, idős férfitől lopott el két mobiltelefont egy harmincöt éves görcsönydobokai férfi január közepén....
Traffipax vasárnap Mohácson...
Vasárnap délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Anyakönyvi hírek: ők születtek és kötöttek házasságot
Mohácson a polgármesteri hivatalban vezetett elektronikus anyakönyvi rendszerbe az elmúlt időszakban egyebek mellett az alábbi bejegyzések történtek: Születtek: Szécsényi Harmat Angyalka (Lánycsók), Wacha Szebasztián (Töttös), Lőrincz Olivér (Lippó), Kóródi-Sallai Androméda (Dunaszekcső), Fóris Máté Martin (Szederkény), Luzsenszky Alíz (Mohács), Burger Benedek (Bátaszék), Katona Máté Szabolcs (Borjád), Bechtel Barna (Borjád), Rumán Laura (Mohács), Simon Vendel (Mohács), Blum Leon (Mohács);Házasságot kötöttek: Orsós Beáta és Hunyadi Attila
Traffipax szombaton Mohácson és környékén
Szombaton délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-15.00: 57-es főút 8 KM szelvény15.00-17.00: Mohács, Liszt F. utca
Mohácsi kisfiú, Mufics Máté nyerte a pécsi szépségversenyt, akit most Londonba hívtak fotózni
Mufics Máté még csak tizenegy éves, de máris úgy érezheti magát, mint egy keresett fotómodell. Nemrégiben egy pécsi gyermekszépségverseny fiú győztese lett, azóta pedig sorra kapja a felkéréseket, még Londonba is hívták fotózásra. A siker persze nem meglepő annak fényében, hogy Mufics Máté már egészen kicsiként is szeretett jól kinézni, ehhez pedig társultak a szüleitől örökölt adottságai. Szinte hihetetlen, de már bölcsődés korában is ismerte a waxot, zselézte a haját és parfümöt használt mindenféle külső ráhatás nélkül. Ezek után nem is csoda, hogy a ma már tizenegy...
Traffipax pénteken Mohácson...
Pénteken délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Ilyen még nem volt:...
Vállalkozói Központ eddig is számos módon igyekezett segíteni a kis- és középvállalkozásokat, s folyamatosan dolgozik azon,...
Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Pénteken ismét...
Gyerekeknek és felnőtteknek szóló programokkal, részben térítésmentes szolgáltatásokkal várják pénteken az érdeklődőket a...
Termesztette és szívta is a...
A Mohácsi Járásbíróság március 21-én O. K. vádlottat bűnösnek mondta ki jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer...
Pórul járt a mohácsi férfi,...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat egy mohácsi férfi ellen, aki az orvosi...
Béda-Karapancsán is újra szabad az erdőjárás
Véget ért az erdőlátogatási tilalom a Gemenc Zrt. erdeiben, többek között Béda-Karapancsán. A korlátozásra azért volt szükség, mert ebben az időszakban van a vaddisznóállomány szaporodási, ellési ideje, a gímszarvasok pedig szintén ekkor hullajtják el agancsukat, s a társaság így kívánta biztosítani az érintett állatállomány nyugalmát.
Traffipax szerdán Mohácson és környékén
Szerdán délelőtt tíz és délután öt óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 10.00-12.00: Udvar, Fő u.13.00-15.00: 57-es fő út 8 KM szelvény15.00-17.00: 57-es főút, Szajk belterülete
Találkozóval emlékeznek a németek elhurcolására Véménden
A németek elhurcolásának 70. évfordulójára emlékezve megszervezik a faluból elűzöttek találkozóját. A szeptemberre tervezett esemény kapcsán a lakosság segítségére is számít az önkormányzat, azt kérik, akinek van olyan ismerőse, rokona, aki a kitelepítés óta is külföldön él, értesítsék, s hívják meg a találkozóra. Képünk illusztráció.
A rovat további témái
- Traffipax kedden Mohácson és környékén
- Iskolafogászati ellátására írt ki pályázatot az önkormányzatot
- Traffipax hétfőn Mohácson és környékén
- Kézisből lett biológus: Kovács Antonietta az autoimmun betegségekre keresi a gyógymódot
- Traffipax vasárnap Mohácson és környékén
- Földrengés miatt mozgósították az önkéntes mentőcsoportot Véménden
« Előző
15390 | 15417 | 15444 | 15471 | 15498 | 15525 | 15552 | 15579 | 15606 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Rockmusical készült a mohácsi...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Mohácsi csata: pénteken újabb...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

